Albert, Lipót
2 °C
12 °C

A United értékének triplájáért vette volna meg egy sejk a Liverpoolt

2018.08.24. 15:43

Manszúr sejk unokatestvére 2,22 milliárd euróért (720 milliárd forint) próbálta megvásárolni a Liverpoolt, írja a BBC. Ha létrejött volna az üzlet, a Liverpool lett volna a valaha volt legdrágábban értékesített futballklub a világon.

A Liverpoolt birtokló Fenway Sports Groupnál már korábban is érdeklődtek a csapat után, de állítólag konkrét megkeresés nem történt eddig. Az amerikai vállalat azonban nem akarta eladni az egész csapatot, inkább befektetőket kerestek a megfelelő feltételek mellett.

Háled sejk azonban az egész csapatot akarta: 2017-ben és 2018 elején is tett ajánlatot a csapatért.

Háled sejk
Háled sejk
Fotó: Wikipedia

A 2,2 milliárd eurós állítólagos vételár egyébként a hétszerese lett volna annak az összegnek (333 millió euró), amit a jelenleg tulajdonosok fizettek a csapatért még 2010-ben. A Liverpool értékét 1,57 milliárd euróra becsülik.

A valaha volt legdrágábban gazdát cserélő futballcsapat a Manchester United, amiért a Glazer család 878 millió eurót (790 millió font) fizetett még 2005-ben.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?