Két pontot hagyott a Real Madrid Leganesben

2019.04.15. 23:03

Nem bírt a Real Madrid a vendéglátó Leganesszel a spanyol futballbajnokság, a La Liga 32. fordulójának zárómeccsén. A hazaiak a második félidő második felében akár el is dönthették volna a meccset.

A Real Madrid az első félidőben többször jutott el a Leganés kapujához, de több helyzetet nem tudott kialakítani, mint ellenfele. Mindkét oldalon volt két-két lehetőség, de ami fontosabb ennél, a hazai csapat vezetett, méghozzá egy okos góllal. A 45. percben Jonathan Silva nagyon ügyesen bal belsővel a kapu üresen álló bal oldalába tekerte.

Sokat nem kellett várni az egyenlítésre. Casemiro-Modric-Benzema volt a labda útja, a francia pedig második kísérletre már berúgta, sorozatban ötödik meccsén az ötödik bajnoki gólját szerezte.

A gól mégsem a Realt hozta fel, voltak olyan percek, amikor a Leganés teljesen a kapuja elé szorította a madridiakat.  Még egy lesgólt is lőttek,  a legvégén pedig ugyancsak a hazai csapatnál volt a meccslabda, de Nyom elrontotta a lehetőséget.

Könnyen lehet, hogy Zinedine Zidane már a jövő csapatán kísérletezget, de ezen a meccsen a többség nem tudta meggyőzni a francia mestert. 

Leganes-Real