Máté, Mirella
4 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

A Felcsút új büszkesége a NASA vákuumtechnológiás antigravitációs futópadja

2019.04.24. 12:09 Módosítva: 2019.04.24. 13:45

A Puskás Akadémia honlapjának keddi híréből is jól látszik, hogy nem véletlenül jutott az elmúlt nyolc évben mintegy 50 milliárd forintnyi támogatáshoz az Orbán Viktor által alapított felcsúti labdarúgó-akadémia.

Kedden ugyanis Takács Mihály, az intézmény igazgatója átadta a felcsúti akadémia 12,5 milliárd forintos Sport- és Konferenciaközpontjában létesített biomechanikai labort. Az igazgató a „tehetségfejlesztés garanciájának” nevezett beruházás átadóján elmondta, hogy három éve vetődött fel először a projekt gondolata, amelynek köszönhetően mára a felcsúti lett „az első olyan akadémia, ahol ilyen labor szolgálja az egyéni képzés egyre hatékonyabbá válását”.

A négy részlegből álló biomechanikai labort Csáki István, a sporttudományi részleg vezetője ismertette kicsit részletesebben. 

A NASA által kifejlesztett, vákuumtechnológián alapuló antigravitációs futópad a rehabilitáció és a fejlesztés során egyaránt hasznos, illetve mozgásfejlesztésre is alkalmas;

– mutatta be az akadémia legújabb büszkeségét Csáki, majd a másik három új beszerzésről is ejtett pár szót. 

Az emberi izomerő mérésére és fejlesztésére való a rendkívül kevés helyen, többnyire csupán egyetemeken fellelhető, csúcstechnológiás izokinetikus dinamométer;

„az ízületi mobilitás és stabilitás mérésének eszköze a stabilométer; az úgynevezett Nordbord pedig kimondottan a combhajlító állapotának mérésére, illetve ennek a, futballisták esetében a leginkább sérülékeny izomnak a fejlesztésére alkalmas” – sorolta a tudományos részleteket Csáki, akit hallgatva az egyszeri szurkoló csak pislog, mint Radoki János, amikor először látta a felcsúti védelmet éles meccsen.

A NASA által kifejlesztett antigravitációs futópad
A NASA által kifejlesztett antigravitációs futópad
Fotó: Guillermo Velez / NASA

Miközben szinte látjuk lelki szemeink előtt a vákuumfutópadról sorra legördülni a csúcstechnológiás növendékeket, már csak azt kéne valahogy megoldani, hogy valaki a labdarúgás alapjaira is megtanítsa a minden egyéb szempontból tökéletesen felkészített akadémistákat.

Avagy, miként a rövid úton kirúgott Radoki mondta nemrég a felcsúti tapasztalatairól:

Valóban sok pénz van a magyar fociban, de az csak egy dolog. Ha elmondtam nekik, hogy egy adott játékrendszerben hogyan kell helyezkedni, azt nem értették.

„Sajnos megint ott vagyunk, hogy az utánpótlásedzők nem mondták meg annak idején, mit és hogyan kell csinálni.”

Lehet, hogy ideje volna venni valami gépet, ami ebben is tudna segíteni. És akkor talán még azt is megérnénk, hogy az akadémia neveltjei bekerüljenek az akadémia csapatába.