

További Futball cikkek
-
A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott
- A Super Bowl példájára a foci-vb döntőjének félidejében is nagyszabású showműsor lesz
- Minden bizonnyal eldőlt a Barcelona legértékesebb futballistájának jövője
- Fellélegezhetünk: Szoboszlai fütyül a szaúdiak 120 milliós ajánlatára
- Hatalmas tüntetésre készülnek a Manchester United szurkolói, miközben a klub lassan haldoklik
A sikerek mögött Gian Piero Gasperini munkája áll, a 2016 nyarán kinevezett edző rakta össze a keretet, amelynek értéke 10 játékos vásárlásának időpontjához képest már, azaz az utóbbi három évet nézve
123 millió euróval nőtt. pillanatnyilag több mint 193 millió euróra becsülik a keret összértékét. Komoly szám mindkettő, hiszen a teljes NB I. értéke a Transfermarkt szerint 102,68 millió euró.

- Zapata, a gólkirály
Leginkább a 28 gólos csatár, a kolumbia Duván Zapata értéke változott: tavaly nyáron 20 millió euróra becsülték, de az Atalanta csak 14 millió euróért vette kölcsön két szezonra, 2020-ig. Ehhez képest most 35 millió a becsült értéke, a Benfica pont ennyiért vinné is. A piac viszont másképp működik, a pont jó korban lévő, 28 éves futballista 40 millió alatt biztosan nem fog váltani, de - ha megy -, az összeg még ennél is több lehet. 23 góljával második lett a bajnoki góllövőlistán, de ő szerezte a legtöbb akciógólt, 22-t, csak egyet rúgott 11-esből.
Beérte Ronaldót a legjobb akciógóllövő
Az atalantás Zapata kettőt lőtt vasárnap.
- Gollini, az ismeretlen kapus
A 24 éves kapus, Pierluigi Gollini 4,5 millió euróért jött az Aston Villától, most 15 millióért vinnék.
- Mancini megötvenszerezte az értékét
Nagyon kaszálhatnának a 23 éves középső védőn, Gianluca Mancinin, akit 300 ezer euróért vettek a Perugiatól, most viszont már - Transfermarkt szerint is - 15 milliót ér.

- Palomino duplázott
Megduplázta az árát a szintén védő, argentin José Luis Palomino is, akit 4 millió euróért vettek két éve, de most 9 millióra becsülik.
- Gosens, akiről otthon azt sem tudják, ki
Ugyanis már 18 évesen Hollandiába került: német Robin Gosens 900 ezerért jött a holland Heraclestől, most 6 millió euróra taksálják a balhátvédet.

- Hateboer 340 ezer volt, 10 millió lett
Szintén a holland élvonalból nézte ki magának Gasperini edző a jobb oldali védő-középpályást, a holland Hans Hateboert is: 340 ezer euróért hozták el a Gröningentől, most 10 millióba kerülhet.
- Freuler is óriási ugrott
A svájci középpályás, Remo Freuler megtízszerezte az árát az Atalantában, 1,5 millió euró volt három éve a Luzernből, most 16 millióra becsülik.

- Papu Gomez, az elfelejtett argentin irányító
9 éve jött el hazájából Papu Gomez, aki öt éve volt 5 millió az ukrán Metallistból, most már 16 millió áll a neve mellett. A válogatottban négyszer játszott, 29 évesen hívták be először, 2017-ben - az Atalanta előtt esélye sem volt erre.
- Ilicic 31 éves korára lett a legdrágább
A szlovén Josip Ilicicért 5,5 milliót adtak a Fiorentinának két éve, a csatár most 13 millión áll, és a Napoli vinné is, persze ennél többért, hiába 31 éves már.
- Castagne egy vagyonba került
Timothy Castagne is a drágábbak közül való - Atalantás léptékkel -, ugyanis 6 milliót adtak a belgáért két szezonnal ezelőtt 6 milliót a Genknek, de most 10 alatt szóba sem kerülhet a távozása - és ez csak a becsült adat, a jobb oldali középpályás ennél sokkal többet is megérhet valakinek.

- De Roon megjárta Angliát
Hateboer mellett még egy holland van a keretben, a 10-szeres válogatott Marten De Roon. Ő 13,5 millióért jött Angliából, a Middlesborough-ból, most már 17 millió az ára.
- Djimsiti, aki semmibe sem került
Két védőt nem említettünk még - az általában - kezdő játékosok közül: egyikük, az albán-svájci Djimsiti ugyan csak 1,5 millió eurót ér, de tavaly kölcsönből jött vissza a Beneventótól. Azzal a csapattal egy éve kiesett a Serie A-ból, nem kapkodtak érte, Bergamóban Gasperini összerakta.

- Toloi az egyetlen védő, aki az Atalanta előtt már volt valaki
A jelenleg sérült brazil középhátvéd, Rafael Toloi korábban játszott a Romában is, 2015-ben érkezett a Sao Paulótól 3,5 millióért, most 11-be kerülhet.
- Barrow-t Gambiában találták
A cserék közül a 20 éve Musa Barrow-ra két éve bukkantak Gambiában, 200 ezret adtak érte - 6 millión áll nála a mutató.

A 33 éves - és olasz - Masiello a keret legrutinosabb embere, 2011 óta a klubnál van, akkor volt 3 millió euró, most 1,5-et ér. Ő drágább már nem lesz, de az egyetlen az atalantás, akiről ezt ki lehet jelenteni.
Érdemes megnézni a keret összetételét nemzetiségek szerint is, az Atalanta kis vidéki klub, de a világ minden tájára elér, az olaszokon kívül 13 országból vannak futballistái. Felsorolni is nehéz, kezdjük Gambiával, aztán Argentína, Brazília, Kolumbia, Hollandia, Belgium, Németország, Svájc, Svédország, Lengyelország, Horvátország, Szlovénia, Albánia.
A klubtulaj Percassi-család dörzsölheti a tenyerét, gondolhatnánk, de eszük ágában sincs most pénzzé tenni a bandát. Sőt, inkább vásárolni fognak, ugyanis a Bajnokok Ligájába erősítések kellenek, ráadásul az igazi nagy pénzt akkor lehetne kialkudni a játékosaikra, ha ott is sikeresek tudnának lenni. Most valószínűleg csak Zapatára kaphatnának visszautasíthatatlan ajánlatot, vagy De Roonra, akik már kilencszeres válogatott, jobban ismerik a nevét.
További befektetések várhatóak, hogy az eddigi sikereket übereljék, és egy év múlva, ha nem is hasonlóan 100 milliós, de igen nagy értéknövekedésről lehessen beszélni.
És a végére hagytuk a legelképesztőbb adatot, amire talán a legbüszkébbek lehetnek az Atalantánál. Nem pénzről vagy értékről van szó, de számról:
77, ennyi gólt lőtt a csapat a bajnokságban, a legtöbbet a 20 egyesület közül.
A bajnok Juventus csak 70-et, a második Napoli 74-et.
(Borítókép: Gian Piero Gasperini és az Atlanta játékosai ünnepelnek 2019. május 26-án. Fotó: Alessandro Sabattini / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet
Komoly mínuszt jelentett az, hogy az Európa-ligában játszott a csapat.
február 28., 13:15
- Sport
Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek
Stephen Curry 56 pontja majdnem karriercsúcs.
február 28., 09:51
- Sport
Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho
Egyesek szerint a portugál vezetőedző régóta sértegeti a török embereket.
február 28., 09:45
- Címlapon
A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse
A politikai elemző szerint a Tisza Párt elnöke a saját szavazótábora miatt kényszerül egyensúlyozásra.
3 órája
- Sport
Gólzáporos meccsen, hosszabbításban jutott tovább a Ferencváros a Magyar Kupában
A nyolc között majd az Újpest vár a magyar rekordbajnok csapatra.
február 27., 22:31
- Sport
Hrutka János: A győztes mindent visz – kiesett, de itthon bizonyíthat a Ferencváros
A fejlődéshez szembe kell tudni nézni a hibákkal is, az egyik ilyenre az Üllői útról idén távozók világítanak rá leginkább.
február 28., 06:18
- Sport
Meghalt a sakktörténelem egyik legnagyobb legendája, Borisz Szpasszkij
Nyolcvannyolc éves volt.
február 27., 21:08
- Sport
Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán
Több világsztár játékos ki sem tudott állni mérkőzésére.
február 28., 11:45
- Sport
Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben
Volt, hogy hajnali 4 órakor már sétálgatott az olimpiai faluban.
február 28., 12:05
- Sport
A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott
A Bayern München eldöntötte a továbbjutás kérdését, a Barcelona is közel a legjobb nyolchoz.
tegnap, 23:00
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
tegnap, 21:40
- Címlapon
Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő
Nagy csaták várhatóak Brüsszelben csütörtökön.
2 órája
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
tegnap, 20:36
- Mindeközben
Jól meglepődött a fiatal, egy százéves festményen találta meg kiköpött mását
tegnap, 19:18
- Mindeközben
Csúnyán kiakadt az internet népe egy eper miatt, amelynek darabja 7 ezer forint
tegnap, 17:25
- Címlapon
Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja
Átfogó városfejlesztési projekt részeként valósul meg a főváros negyedik legnépesebb kerületében.
3 órája
- Sport
Elutasították a fellebbezést, jogerős lett a döntés Kenderesi Tamás doppingügyében
A sportoló jogi képviselője szerint arcpirító döntés született.
február 27., 20:41
- Sport
Két játékos azonnali hatállyal távozott a Tatabánya kézilabdacsapatától
Mindketten a horvát PPD Zagreb csapatához igazoltak.
február 28., 15:36
- Sport
Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott
Meghódította a Premier League-et.
február 27., 06:30
- Sport
71 másodperccel a lefújás előtt még kettővel vezetett a Szeged, mégsem nyert a címvédő ellen
A tét nélkül játszó Veszprém másodjára is legyőzte a francia bajnokot.
február 27., 20:22
- Sport
„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben
A durva inzultus miatt rövid időre félbeszakadt a találkozó.
február 27., 07:21
- Sport
Nemzeti kincs volt, most közellenség lett a Trumppal barátkozó világsztár
Magára haragította honfitársait az egyetemes sporttörténelem kiemelkedő alakja.
február 28., 15:40
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
tegnap, 16:10
- Sport
125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében
Születésnapját ünnepli a világ egyik legnagyobb sportegyesülete.
február 27., 07:12
- Sport
Hosszú időre eltiltották a botrányhős bírót, aki korábban Jürgen Kloppot szidalmazta
Ezen kívül egy másik ügyben is folyik ellene eljárás.
február 28., 14:58
- Sport
Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon
10 éven keresztül követte el a bűncselekményeket.
február 27., 08:22
- Címlapon
Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt
Átsétáltak a Duna másik oldalára, majd vissza, jelezve, hogy nem lehet megfélemlíteni őket.
34 perce
- Címlapon
Figyelmeztet a dél-koreai hírszerzés: Moszkva kulcsfontosságú technológiát adott át Észak-Koreának
3 órája
- Címlapon
Kilenc éve fennáll, de újra meghosszabbították a válsághelyzetet
Szeptember 6-ig biztosan érvényben lesz.
1 órája
- Címlapon
A szülők, akik nem kiabálnak gyermekükkel, nehogy pszichopata legyen
Még jól is működhetne, ha nem övezné ennyi téves információ.
2 órája
- Sport
„Ez felér egy emberkísérlettel” – a magyarok szerint bukásra ítélt a „szteroidolimpia”
Dollármilliárdos nagyágyúk a befektetők között.
február 27., 17:47
- Sport
Meghalt Lukács Lóránt
A Balázs Béla-díjas operatőrhöz híres alkotások fűződnek.
február 27., 10:27
- Címlapon
Szoboszlai Dominik volt a Liverpool legjobb mezőnyjátékosa, térdig lefutotta a lábát
Videón, ahogy válogatottunk csapatkapitánya blokkolja Barcola gólba tartó lövését.
2 órája
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
tegnap, 14:04
- Sport
Ajkán, Győrben és Szombathelyen is játszik vb-felkészülési meccset a magyar hokiválogatott
Záróakkordként május 6-án Kanada ismét jégre lép Budapesten.
február 27., 16:47
- Sport
Káprázatos reklámmal tette emlékezetessé a Jordan Brand Luka Doncic klubcseréjét
Minden exem Texasban él...
február 27., 08:30