Gattuso emberi gesztusa: 5,5 millió euró a kollégáknak
Gennaro Gattuso, az AC Milan kirúgott szakvezetője nem mindennapi emberi nagyságáról adott tanúbizonyságot. 5,5 millió eurót hagyott a klub pénztárában azzal a feltétellel, hogy ebből fizetik majd a stábjának tagjait, írta a calciomercato.com .
Gattuso 2017. november 27-én lett a milánói klub szakvezetője. Csapatával végül az idei bajnokságban csak az ötödik helyet sikerült kiharcolni, ami csak Európa Ligát ér, holott az egyértelmű cél a BL-szereplés volt.
Ezek után távozott a kispadról, és felajánlotta, hogy a szerződéséből fennmaradó összeget a kollégái bérének a finanszírozására költsék. Nyilván, keresett annyi pénzt, hogy ezt nyugodtan megtehesse, de a futball világába erre kevés példát láttunk eddig.