A Cardiff nem hajlandó fizetni halott futballistájáért

2019.10.02. 12:48

A Cardiff City fellebbez a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hétfői határozata ellen, miszerint hatmillió eurót (2 milliárd forintot) kell fizetnie a január 21-én tragikus körülmények között elhunyt Emiliano Saláért a francia Nantes-nak. 

A walesi klub szerdai közleménye szerint "elképesztően csalódottak" voltak a FIFA döntése után.

"Az Emiliano Sala átigazolását érintő ügyben a nemzetközi sportdöntőbíróságnál fellebbezünk a határozat ellen" - áll a cardiffiak bejelentésében. Meglátásuk szerint a bizonyítékok arról tanúskodnak, hogy a két klub közötti megállapodás soha nem született meg, mert a szerződés több pontja nem valósult meg.

"Mindez semmissé teszi a megállapodást" - írja a Cardiff City.

A Salát januárban eladó Nantes azok után fordult a FIFA-hoz, hogy a walesi csapat a támadó halála után megtagadta a fizetést. A szervezet hónapok óta vizsgálta a Nantes februári beadványát, végül hétfőn jelentette be, a Cardiffnak fizetnie kell.

Sala teljes vételára 17 millió font lett volna, ennek első részleteként kellett volna elutalni a hatmillió eurót.

A 28 éves játékost januárban klubrekordot jelentő összegért vásárolta meg az akkor még az angol élvonalban szereplő walesi egyesület, a futballista ezért utazott Franciaországból Walesbe január 21-én egy egymotoros repülőgépen. Útközben a pilóta a La Manche-csatorna fölött 1500 méteres magasságban kérte, hogy alacsonyabban haladhasson el a Guernsey-szigetnél, majd az ereszkedés közben, 700 méteres magasságnál eltűnt a radarképekről. Mint később kiderült, a repülő a tengerbe zuhant, csak február 3-án találták meg a roncsait, benne Sala holttestével. (MTI/Index)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport