Ákos, Bátor
0 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

Kizárás, eltűnt taomilliók és NAV-feljelentés a kisvárosi fociálom vége

nyakorosi kinisi se
2020.01.24. 11:13
Visszaléptette a Pest megyei első osztályú bajnokságban szereplő labdarúgócsapatát a Nagykőrösi Kinizsi, miután kiderült, hogy a klub 50 millió forinttal tartozik az MLSZ-nek. A klub elnöke, a fideszes önkormányzati képviselő, Sohajda Márk azzal védekezett, hogy csak nemrég értesültek az adósságról, amit még az előző vezetés halmozott fel. A szövetség válaszaiból azonban nem ez derül ki. Az ügyben az MLSZ költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentést tett. Az 50 milliós követelés miatt veszélybe került az új székház felépítése is, amire az önkormányzattól 200 millió forintot kapott a klub.

A Nagykőrösi Kinizsi futballcsapatának esete jól mutatja, milyen visszásságokat okoz, ha olyan sportegyesületek jutnak taomilliókhoz, amelyek piaci körülmények között életképtelenek lennének. Az évek során felhalmozódott adósságai miatt a klub kénytelen volt visszaléptetni a Pest megyei első osztályú bajnokságban szereplő csapatát. Ezt a múlt héten megrendezett szurkolói ankéton jelentette be a klubvezetés, minderről a nagykőrösi Heti Hírek számolt be. Hiába lobbiztak helyi vállalkozásoknál, hogy támogassák a nehéz helyzetbe került csapatot, pénzt nem, csak ígéreteket kaptak.

A klub költségvetésének legnagyobb részét a felnőtt csapat viszi el, ezért döntöttek a fizetett játékosokkal is felálló csapat megszüntetése mellett. 

Sokba kerültek az egykori NB I.-es focisták

A vezetés beszámolója szerint a 2012–2013-as szezonban kezdődtek a bajok, amikor még az NB III.-ban szerepelt a nagykőrösi csapat. Havonta egymillió forint adósságot termeltek, csak a négy, korábban NB I.-et megjárt játékos féléves aláírási pénze egymillió forintba került, ehhez jött még a fizetett játékosok meccspénze. A klub végül 10 millió forint mínuszban zárta az idényt, és a drága NB III.-as kaland nem is volt hosszú életű, mert a következő évben megint a megyei bajnokságban szerepelt a csapat.

 A Kinizsi teljes adóssága azonban messze meghaladja a 10 millió forintot: az első hírekkel ellentétben a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) nem 30, hanem összesen 50 millió forintot követel az alföldi futballklubtól.

Az 50 milliós követelés alapvetően két részből áll össze: a szabálytalanul felhasznált és vissza nem fizetett taotámogatásokból és azok büntetőkamataiból.

Az MLSZ-nek összesen hat pályázattal volt problémája: a klub sem a tárgyi beruházásokra (pályafelújítás, labdafogó háló telepítése), sem az utánpótlás-nevelésre (képzési költségek, edzők bére, edzőtáboroztatás költségei) kapott támogatásokkal nem tudott elszámolni.

69620992 671758246665677 8652644855438114816 n
Fotó: Nagykőrösi Kinizsi FC - hivatalos oldal / Facebook

A Heti Hírek cikke egy konkrét tételt is említ: a klub 2014-2015 folyamán 9 millió forintot kapott pályavilágítás kiépítésére, de abból semmi nem valósult meg. A beruházásra igényelt taotámogatásoknál az egyesületek kérhetik a megvalósítás határidejének meghosszabbítását, és a Nagykőrösi Kinizsi is így járt el. Összesen kétszer kértek egy-egy év halasztást a pályavilágítás miatt, a pénzzel azonban az MLSZ többszöri felszólítására sem számoltak el. 

Csak találgathatunk, hogy mi történt Nagykőrösön, de az előzmények ismeretében az tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek, hogy ezekből a pénzekből fizették az NB I.-es játékosokat és próbálták betömködni a költségvetésen tátongó méretes lyukakat. Erre utal az ankétról beszámoló Heti Hírek cikke is, amely megemlíti, hogy az önkormányzattól kapott évi 5 millió forintos támogatást sem használhatta volna erre a célra a klub.

A NAV-nál landolt az ügy

Felmerül a kérdés, miért csak most lépett a klub, ha már 6-7 éve görgeti maga előtt a többmilliós hiányt. A Nagykőrösi Kinizsi vezetése a városi lapban megjelent közleményben azt állította, hogy csupán 2019 végén szereztek tudomást az előző klubelnök irányítása alatt felhalmozott adósságról. Hiába próbálták piaci alapokra helyezni a csapat működését, az adósság felborította a stratégiát. A csődhelyzetért az előző elnököt, Rónaszéki Lajost tartják felelősnek, aki maga mondta el egy fórumon, hogy a korábbi NB I.-es futballisták bére miatt jött össze a tartozás. 

A klub irányítását 2017-ben Sohajda Márk vette át Rónaszékitől. A magát lokálpatriótának valló Sohajda korábban a helyi kosárlabda- és labdarúgócsapat szpíkereként dolgozott. 2019-ben a Fidesz–KDNP jelöltjeként indult az őszi önkormányzati választáson, meg is választották, ő lett az egyik fontos önkormányzati bizottság elnöke is. 

Az MLSZ-től kapott információk alapján nem igaz, amit a Sohajda-féle vezetés állított arról, hogy csak nemrég értesültek a tartozásokról. A szövetség azt írta, a pályavilágítás esetében először 2018-ban, az első határidő meghosszabbítása után állapított meg visszafizetési kötelezettséget az Emmi. Akkor már Sohajda volt a klubelnök.

 A problémákat, tartozásokat folyamatosan jeleztük a klub felé már a hiánypótlási felhívásokban, a régi és az új vezetés részére is

 – erősítette meg kérdésünkre az MLSZ. 2019-ben már nem a minisztérium, hanem a szövetség járt el az ügyben, de az eredmény ugyanaz lett.

Súlyos következményei lettek a sumákolásnak: a tartozás miatt az MLSZ három évre kizárta a klubot a taotámogatásokból. A szövetség honlapján elérhető adatbázis szerint 2019 szeptemberében lépett életbe a kizárás, szóval már csak ezért sem lehet igaz, hogy a klubvezetés csak az év végén szembesült az 50 milliós tartozással.

Ezzel még nincs vége a történetnek, a szövetség ugyanis 2019-ben költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentést tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV).

A NAV feladata lesz majd, hogy kiderítse, pontosan mire költötte a klub a szabálytalanul felhasznált taopénzeket. Az adóhatóságnál rákérdeztünk, hogy indult-e eljárás az ügyben, és ha igen, ki ellen. Megkeresésünkre annyit közölt a NAV, hogy folyamatban lévő ügyekről nem adhatnak tájékoztatást. A MLSZ-nek sincs információja arról, hogy hol tart az ügy.

Sohajda Márk klubelnök (középen) szerződést köt a klubház kivitelezőjével, a EU-ÉPÍTŐ Kft.-vel. A kép bal szélén Czira Szabolcs polgármester látható.
Sohajda Márk klubelnök (középen) szerződést köt a klubház kivitelezőjével, a EU-ÉPÍTŐ Kft.-vel. A kép bal szélén Czira Szabolcs polgármester látható.
Fotó: Nagykőrösi Kinizsi FC - hivatalos oldal / Facebook

Kérdés, hogyan érinti a taózásból való kizárás a Nagykőrös utánpótláscsapatait, hiszen azok vélhetően jelentős részben taopénzből működnek. A klub közleményében azt írta, hogy semennyire, sőt, ezután még nagyobb figyelmet kap az utánpótlásnevelés. Hogy ez pontosan mit jelent, nem részletezték. A Kinizsinél kilenc korosztályban közel kétszáz gyerek focizik. 

Egyébként 2011 óta összesen több mint 264 millió forintot taózott össze a nagykőrösi klub, ennek nagy része, körülbelül 200 millió forint beruházásra ment. 

Tartoznak az MLSZ-nek, de új klubházat építenének

Az anyagi problémák ellenére a nagykőrösi klub tavaly belevágott egy majdnem 400 milliós beruházásba. Az új klubház megépítésére 2018–2019 folyamán 200 millió forint taotámogatást kaptak, ehhez az önkormányzat további 200 milliót adott hozzá. 

A tervek szerint az új, 620 négyzetméter alapterületű székházban az öltözőkön kívül sportbüfé, konferenciaterem, masszázshelyiség, orvosi szoba és irodák is helyet kapnak. Sohajda Márk a Baon.hu tavaly nyáron megjelent cikkében a helyiek fociszeretetével és a népes utánpótlásbázissal indokolta beruházást, amitől azt reméli, hogy a hatására többen kezdenek el futballozni Nagykőrösön, a helyi tehetségek pedig nem mennek el Kecskemétre vagy Ceglédre. Arról is beszélt a klubelnök, hogy a jövőben szeretnének két új pályát és egy mobil lelátót is az új klubház mellé. Sohajda akkor úgy számolt, hogy 2020 tavaszára készülhet el a létesítmény, az építkezés nyáron rendben el is kezdődött.

Tekintsünk most el attól, hogy egy megyei bajnokságban szereplő csapatnak miért van szüksége konferenciateremmel felturbózott 400 milliós székháza. 

Az 50 milliós tartozás miatt azonban veszélybe került a klubház felújításának befejezése. Az MLSZ mindaddig visszatartja a beruházásra adott 190 millió forintot, ameddig a klub nem rendezi adósságait.

Ezt a taózásra vonatkozó jogszabályok alapján úgy is megteheti, hogy a klub pályázatát korábban jóváhagyták. Az is érdekes kérdés lehet, hogyan tudott 200 millió forintnyi támogatást összegyűjteni a klub. Nem könnyű ekkora összeget összegereblyézni a cégektől (hacsak nincsenek tehetős szponzoraik, mint például a Puskás Akadémiának vagy a Ferencvárosnak), főleg egy kicsi, vidéki csapatnak nem az. 

Arra kicsi az esély, hogy a klub saját erőből rendezzen egy ekkora adósságot. A Napi.hu átnézte a Nagykőrösi Kinizsi legutolsó elérhető éves beszámolóját, és az alapján a klubnak 2017-ben mindössze 1,4 millió forint saját bevétele volt, miközben a központi költségvetéstől 18,4 milliót, az önkormányzattól pedig 4,7 milliót kapott. A működésüket jól jellemzi, hogy 2016-ban Rónaszéki arra panaszkodott, hogy a várostól kapott 4,6 milliós támogatás a működési költségeik harmadára sem elég. 

Szerettük volna megismerni a klub álláspontját is, de Sohajda Márk cikkünk megjelenéséig nem válaszolt megkereséseinkre. Eközben Facebook-oldalán azt írta a Nagykőrösi Kinizsi, hogy hamarosan jelentkeznek a szurkolói ankét hiteles, dokumentumokkal alátámasztott beszámolójával. Ez még nem történt meg, viszont később arról posztoltak, hogy egyesek az országos sajtó bevonásával próbálják lejáratni a klubot. A bejegyzésben megerősítették, hogy a kialakult helyzet ellenére a klubház építése folytatódik, egyúttal megköszönték az MLSZ-nek a lehetőséget a taotámogatásra. 

A polgármester állítja, nem tudott a tartozásról

Czira Szabolcs polgármester a szurkolói ankéton állította, hogy nem tudott a klub tartozásáról, máskülönben a városvezetés nem adott volna pénzt a klubház felújítására. Az önkormányzat honlapja szerint maga Czira javasolta a beruházás támogatását, amit a fideszes többségű képviselő-testület 2019 elején meg is szavazott.

 A nagykőrösi polgármester neve több dolog miatt lehet ismerős.

  • 2015-ben Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára Czira március 15-én magas rangú állami kitüntetést vehetett át. A díjjal nem járt pénz, de a nagykőrösi képviselő-testület megszavazott neki 3 millió forintot, pedig az ilyen kifizetéseket letiltotta Orbán Viktor. Az önkormányzat később közleményben jelezte, hogy a pénzt jótékony célra fordítja majd a polgármester.
  • 2018-ban Czira az általa jegyzett önkormányzati előterjesztésben megalapozatlan, kommunista hangvételű aljamunkának nevezte a Sargentini-jelentést. Nem sokkal később a 444.hu megírta, hogy Czira MSZMP-tag volt, 1987-ben lépett be a kommunista állampártba.
  • A polgármestert családi kapcsolat fűzi Szíjj Lászlóhoz, az ország egyik leggazdagabb emberéhez, akinek építőipari cége, a Duna Aszfalt rendre jól szerepel az állami közbeszerzéseken. Szíjj lánya Czira fiának a felesége, közös ügyvédi irodájuk van.

Visszatérve a futballra: a várost 2002 óta vezető Czira elmondása szerint személyesen próbált közbenjárni az MLSZ-nél, hogy a tartozás és a beruházás ügyét kezeljék külön. Ahogy korábban írtuk, a jogszabályok szerint ezt nem tehette meg a szövetség.

Dr. Czira Szabolcs
Dr. Czira Szabolcs
Fotó: nagykoros.hu

Czira másik kijelentése is érdekes, miszerint nem tudott az MLSZ évek óta fennálló követeléséről. Különösen annak fényében, hogy a szövetség szerint a kiküldött értesítések és az egyeztetések alapján egyértelmű volt a klub számára, hogy nem fogják megkapni a 200 millió forintot. Nem tűnik túl életszerűnek, hogy az önkormányzati képviselőként is dolgozó Sohajda mindezt elhallgatta a polgármester elől, akivel ráadásul ugyanabban a pártban politizál. 

Másrészt 2019 nyarán az MLSZ arról is tájékoztatta a klubot, hogy ha önerőből megkezdik a klubház megépítését és az előírásoknak megfelelően elszámolnak a számlákkal, akkor utófinanszírozás keretében hozzájuthatnak a pénzhez. Azt tudjuk, hogy az építkezés megkezdődött, arra csak az önkormányzatnak lehetett pénze. 

Az exfideszes pénzszórásnak tartotta a 100 milliós támogatást

Természetesen Czira Szabolcsot is megkerestük az ügyben. Elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogyan fordulhatott elő, hogy nem értesültek a futballklub több éven át fennálló tartozásáról, illetve tervezi-e az önkormányzat, hogy segít a klubnak rendezni a tartozást. Válaszában szűkszavúan csak annyit írt a polgármester, hogy az önkormányzat elkötelezett a helyi sport támogatása mellett, munkájukat ennek szellemében végezték és végezik a jövőben is.

Nem mindenki támogatta Nagykőrösön a futballklub nagyratörő terveit. A képviselő-testületi ülések jegyzőkönyve szerint az exfideszes Kustár Tamás tavaly nyáron élesen bírálta a projektet. Pénzszórásnak tartotta, hogy az eredetileg megszavazott 100 millión felül az önkormányzat további 100 milliót adott a klubházra, főleg úgy, hogy közben a beruházás költségvetése is megnövekedett. A plusz forráshoz 5 millió forintot az általános tartalékból, 95 millió forint pedig a 2018-as költségvetés maradványából csoportosított át a városvezetés. Az egyik fideszes képviselő akkor azzal védte meg a városvezetés döntését, hogy a klubház nemcsak a labdarúgóknak épül, hanem a többi szakosztálynak is.

Kustár tiltakozása azért is érdekes, mert korábban Czira Szabolcs polgármester helyetteseként dolgozott. Kapcsolatuk az előző ciklus elején romlott meg, többek között azért, mert Kustár nem szavazta meg Czira 3 milliós prémiumát. Kustárt később ki is zárták a Fideszből. 

A Nagykőrösi Kinizsi körül kialakult helyzettől függetlenül a 24 ezres város nem marad futballcsapat nélkül, mert a megyei harmadosztályban szereplő második csapatot nem érinti a visszalépés.

(Borítókép illusztráció: Fillér Máté / Index)