![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Bábusereg lepte el az egyik német klub stadionját
A nagy európai futballbajnokságok közül a Bundesligának egész jó esélye van arra, hogy a következő hetekben újrainduljon, az viszont biztos, hogy nézők egy ideig nem lesznek a lelátókon, ugyanis a tömegrendezvényekre szóló tiltást augusztus végéig meghosszabbították az országban.
A vodka és a szauna nem jött be, és a nézők is elfogytak
Európában egyedül Fehéroroszországban zajlik még a sportélet, emiatt ez a futballbajnokság olyan népszerű külföldön, mint még soha. Csakhogy egyre több futballista szólal fel a helyzet ellen a járvány terjedése közben, és a szurkolók is bojkottba kezdtek. A lelátókon drukkereket ábrázoló bábuk jelentek meg.
A Borussia Mönchengladbach-nál éppen ezért a fehérorosz bajnokságból importált ötlettel igyekeznek majd feldobni a lelátókat: szurkolókat ábrázoló bábukat helyeznek majd el. A klub honlapján olvasható hír szerint az akciónak köszönhetően már komoly bábusereg jött össze: eddig nyolcezer megrendelés futott be, de még továbbiak érkezhetnek az újraindulásig.
Der BORUSSIA_PARK füllt sich! 😍😍😍 Erkennt ihr ein paar Gesichter? 😀
— Borussia (@borussia) April 24, 2020
ℹ️ Alle Infos 👉 https://t.co/ADvM4QrcJn
👥 Jetzt mitmachen 👉 https://t.co/jCg2axstuB pic.twitter.com/yh3M5lJge2
A Gladbachnál egyébként a játékosok már március közepén jelezték, hogy lemondanak a fizetésük egy részéről, hogy segítség a klubjukat.
A Gladbach-játékosok fizetésük egy részéről is lemondtak, hogy segítsék klubjukat
A Borussia Mönchengladbach nehéz anyagi helyzetbe került a járvány miatt. Két alkalmazottjuk is elkapta a koronavírust.
(via: NSO, Borussia.de)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját
A rivális együtteséből hiányzott a magyar válogatott beálló.
5 perce
- Sport
Tizenöt-húsz fős lehet a magyar csapat az egy év múlva kezdődő téli olimpián
A MOB-elnök üdvözölné néhány „indoor” sportág átkerülését a nyári programból.
február 6., 17:10
- Sport
Magyarország legnagyobb beltéri motoros viadala minden eddiginél több show-elemmel készül
A telt házas MVM Dome-ban több magyar versenyző is porondra lép.
február 6., 16:29
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Sport
Egyedülálló bravúr a honi televíziózásban, csattanó a 2026-os budapesti BL-döntő
Valamennyi eddigi BEK- és BL-döntőt bemutatja a Sport TV, az első négyet összefoglaló formájában.
február 6., 18:02
- Sport
Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője
A világbajnok támadó tavaly igazolt a Real Madridhoz.
február 6., 16:45
- Sport
Átgázolt a finneken, életben tartotta Európa-bajnoki reményeit a női kosárválogatott
Harminc ponttal sikerült a rivális fölé kerekedni.
február 6., 19:56
- Sport
Itt a vége! A Real Madrid legendája bejelentette a visszavonulását
Úgy fogalmazott, hogy még nagyon sokat szeretne adni szeretett sportágának – de már nem játékosként.
február 6., 17:48
- Sport
Magyar futballkapust szerződtetett az olasz rekordbajnok
A Szegedről indult tehetség útja a Honvéd érintésével vezetett Torinóig.
február 6., 19:48
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
3 órája
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
59 perce
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Sport
Szoboszlaival rohamoz a szezon első döntőjéért a Liverpool
A vörösöknek egygólos hátrányt kell ledolgozniuk a Tottenham ellen.
február 6., 20:08
- Sport
Cristiano Ronaldo szobrot avattak a Times Square-en
A teherautóra szerelt alkotás egy születésnapi ünnepségsorozat része.
február 6., 14:40
- Sport
Másodjára már nem bírt Marozsán a világ egyik legjobbjával, kiesett Rotterdamban
Hatalmasat küzdött a magyar teniszező.
február 6., 15:02
- Sport
Sallai Roland megsérült, egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagyjon
Edzésen történt a baj.
február 6., 23:35
- Sport
Egy nappal az elnökségi meghallgatás után leköszönt olimpiai sportágunk mindkét kapitánya
Óriási reményeket fűztek a páros kinevezéséhez.
február 6., 13:33
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
6 órája
- Sport
Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média
Hivatalosan is ő kapta a Meccs embere trófeát.
február 7., 06:29
- Sport
Szoboszlai beköszönt a Spurs ellen, Ligakupa-döntőben a Liverpool
Ugyan a középpályás első találatát nem adták meg, a vörösök így is magabiztosan masíroztak a fináléba.
február 6., 22:42
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
3 órája
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
15 órája
- Sport
Budapest világbajnoka csodálja, hogy olimpiai bronzérmes példaképe nem roppant össze
Sárkány Zalántól közös fotót kért az amerikai séf.
február 6., 10:09
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Sport
Súlyos sérülést szenvedett a magyar válogatott védő, a szezonban már nem léphet pályára
Meg kellett operálni a tavaszi idénynyitó után.
február 6., 12:03
- Sport
Hengerelésnek indult, végül csak a 93. percben dőlt el a Real Madrid kupamérkőzése
Ha csütörtök este győz, az FC Barcelona lehet az elődöntős ellenfél.
február 6., 09:18
- Sport
Madridban bizonyíthat a magyar labdarúgó-válogatott középpályása
Az előző hétvégén átesett a tűzkeresztségen, ezúttal akár kezdő is lehet?
február 6., 13:20
- Sport
Az Egyesült Államok újabb országra vetett szemet
Felkészülhet a világ másik vége.
február 6., 12:06
- Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért
Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.
29 perce
- Címlapon
Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt
Csoma Judit a sors ajándékának tekinti, hogy ő kapta a Modi egyik szerepét.
2 órája