Angéla, Petronella
10 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Egymillió dollárban is fogadna az UEFA elnöke, hogy jövőre lesz Eb

2020.05.21. 08:52

Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke szerint az európai futballbajnokságok 80 százaléka újra fog indulni, és augusztus végéig befejezik az idei Bajnokok Ligája- és Európa Liga-szezonokat is, írja az AFP.

Az UEFA elnöke a portugál Record című újságnak adott interjút, amelyben azt mondta, az a tervük, hogy augusztus végégig lezárják a 2019-20-as szezont. Ceferin szerint ez működni fog, biztatónak látja az előjeleket.

Ceferin a brit Guardiannak azt nyilatkozta,

akár egymillió dollárban is fogadna arra, hogy jövőre meg tudják rendezni az Európa-bajnokságot.

„Azt gondolom, ez járvány nem fog örökké tartani, előbb fog eltűnni, mint azt most sokan gondolják. Nem szeretem azt az apokaliptikus nézetet, hogy a második, harmadik vagy akár ötödik hullámra is várnunk kell” – mondta az UEFA elnöke.

A szlovén sportvezető abban is optimista volt, hogy a nézők szerinte hamarabb térhetnek majd vissza a stadionokba, mint azt sok gondolják, ugyanakkor az UEFA ebben a kérdésben a hatóságok ajánlásait fogja követni. Szerinte a koronavírus-járvány nem fogja alapjaiban megváltoztatni a futballt.

A játék sem az első, sem a második világháború után nem változott, és most sem fog egy vírus miatt

– mondta Ceferin.