Mihály
10 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

A magyar futball legnagyobb sikerét érheti el az RB Leipzig

GettyImages-1207359456
2020.08.18. 14:10

Az idei Bajnokok Ligája egyik legnagyobb meglepetését az RB Leipzig szolgáltatta azzal, hogy bejutott a sorozat elődöntőjébe. A német csapat hat éve még a harmadik ligában szerepelt, 2016-ban jutott fel a Bundesligába. Történetük első élvonalbeli szezonjában rögtön másodikok lettek, vagyis a következő évben rögtön elindulhattak a BL-ben.

A csoportkörből ugyan nem jutottak tovább, harmadikként végeztek a Porto és a Besiktas mögött, viszont tovább mentek az Európa Ligába, ahol egészen a negyeddöntőig meneteltek, a Napolit és a Zenitet kiütve. 2018-ban csak hatodik helyen zárták a bajnokságot, így csak az EL jutott nekik abban az évben, most viszont már a klub történetének legnagyobb sikerét is összehozták.

Megint összejöhet a német házidöntő

Idén egyéves kihagyás után indulhattak újra a legerősebb európai kupasorozatban; tavaly harmadikok lettek a Bundesligában, így selejtezniük sem kellett. A portugál Benficával, az orosz Zenittel és egy másik elődöntőssel, a francia Lyonnal kerültek egy csoportba, három győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel meg is nyerték azt. A nyolcaddöntőben simán, 3-0-s összesítéssel búcsúztatták a Tottenham Hotspurt, az előző évi döntőst. A negyeddöntőben az Atlético Madrid várt rájuk, valószínűleg mindenki azt gondolta, hogy a spanyol csapat jelenti majd a végállomást, ehhez képest némi szerencsével ugyan, de 2-1-re legyőzték a La Liga bronzérmesét. Az Atlético edzője, Diego Simeone is elismerte később, hogy jobb volt a Leipzig. Az elődöntőben az első BL-győzelmére hajtó PSG-vel játszanak, most sem ők számítanak a párharc esélyesének.

Ha a Leipzig legyőzné a PSG-t és bejutna a döntőbe, az körülbelül akkora szenzáció lenne, mint a Tottenham tavalyi döntőzése, vagy a Porto és a Monaco 2004-es, emlékezetese menetelése. Német csapat utoljára 2013-ban játszott BL-döntőt, igaz, akkor mindkét résztvevő német volt: a Bayern München 2-1-re győzte le a Jürgen Klopp-féle Borussia Dortmundot. Most is összejöhet a német házidöntő – a másik elődöntőben a Bayern a Lyonnal meccsel szerdán.

Magyar szempontból is történelmi meccs lesz a keddi elődöntő, ilyen messze még soha nem jutott magyar játékos a BL-ben. Mondanunk sem kell, magyar focista még sosem szerepelt BL-döntőben, Gulácsinak és Orbannak most erre is megvan az esélye. Valószínűleg Gulácsi fog védeni a PSG ellen is, eddig egyetlen BL-meccset sem hagyott ki. Orban szereplése kérdéses, a védő hosszú sérülés után tért vissza májusban, de azóta is csak három meccsen lépett pályára, összesen 43 percre.

Természetesen a PSG-ben is van magyar érdekelt, a csapat másodedzője ugyanis a korábbi 25-szörös magyar válogatott Lőw Zsolt – így bármelyik csapat jut tovább kedd este, lesz magyar szereplő a BL-döntőben, igaz, arra nincs garancia, hogy a pályán.

Nem költik ész nélkül a Red Bull pénzét

A lipcsei tündérmese apró szépséghibája, hogy a Red Bull energiaitalgyártó pénzügyi támogatásával jutottak ilyen magasra. Az RB Leipzig gyakorlatilag a semmiből, az ötödosztályú SSV Markranstädt felvásárlásával jött létre 2009-ben. Emiatt a német szurkolók körében nem túl népszerű a Leipzig, ugyanazért gyűlölik, mint sokan az arab befektetők pénzéből felemelkedő PSG-t és Manchester City-t. Van pár fontos különbség, amiért mégis lehet lelkesedni a Leipzigért, túl azon, hogy Gulácsi Péter és Willi Orban személyében két magyar is van a csapatban.

A képet némileg árnyalja, hogy a Leipzig messze nem költ annyit focistákra, mint az előbb említett két sztárklub. Nem vettek Neymarokat, Mbappékat, Cristiano Ronaldókat vagy Eden Hazard-okat. Fiatal, még karrierjük elején álló játékosokra alapoznak, akik számára a Leipzig lehet az ugródeszka a topcsapatok felé. A negyeddöntős csapatban szinte kizárólag olyan játékosok szerepeltek, akiket 25 évnél fiatalabb korukban vett meg a Leipzig, a két kivétel Gulácsi és a szlovén Kevin Kampl volt.

GettyImages-1227392749
Fotó: Alexander Hassenstein / Getty Images Hungary

Kele János blogger kiszámolta, hogy az elmúlt években mennyit költött átigazolásokra a Leipzig. Az Atléticót kiütő csapatot 80 millió euróból vásárolták össze, miközben a spanyol csapat egyedül João Félixre több mint 120 millió eurót költött tavaly nyáron. A Bundesligába való feljutása óta 74 millió euró mínuszt hozott össze új focisták igazolásával a Leipzig, míg a PSG 307 millió euró, a ManCity 529 millió euró, a Bayerntől egy nyolcast kapó a Barcelona pedig 355 millió euró veszteséggel zárta az elmúlt négy évet. (Nem beszélve az eredményességről, lásd a Barcelona esete).

Az Atlético elleni kezdőcsapatban csupán két olyan játékos volt, akiért 15 millió eurónál többet fizettek: a spanyol Dani Olmo és az előbb említett Kevin Kampl. Előbbiért 19 millió eurót fizettek a Dinamo Zagrebnek, utóbbit 20 millió euróért vették meg a Bayer Leverkusentől. Legjobb csatárukat, Timo Wernert 14 millió euróért vették meg a Stuttgarttól 2016-ban, a Chelsea több mint 50 millió eurót fizetett érte most. A még csak 24 éves Werner a Leipzignél futott be, idén például 28 gólt rúgott a bajnokságban, amivel második lett a bayernes Robert Lewandowski mögött góllövőlistán. 2017-ben a német válogatottban is bemutatkozhatott, azóta 29 meccsen 11 gólt lőtt. Azon sem lepődnénk meg, ha a francia védő, a 21 éves Dayot Upamecano sem a német csapatban kezdené meg a következő szezont.

A Red Bullnak köszönhetően nincsenek anyagi gondjaik, mégsem költik ész nélkül a pénzt a Leipzignél. Igaz, komoly előny, hogy a közös tulajdonos révén vélhetően a piaci árnál olcsóbban vásárolhatnak tehetségeket az osztrák Salzburgtól: 2012 óta összesen 17 játékos vettek meg Szoboszlai Dominik csapatától. Így persze könnyebb okosan igazolni, nem kell alkudozni a klubokkal, és a kiszemelt focistákról is megbízhatóbb információik vannak. A játékosoknak is előnyös ez a felállás, mivel látnak maguk előtt előrelépési lehetőséget, tudják, hogy ha jól teljesítenek, akkor elérhetik a Bundesligát.

Védőnek szánták a Leipzig rekorder csatárát

Yussuf Poulsen a példája annak, hogy az RB Leipzig nem teljesen az a lelketlen, pénzzel kitömött klub, mint aminek sokan látják. A tanzániai apától és dán anyától származó csatár 2013-ban igazolt a Leipzighez, tehát amikor még a német harmadik ligában szerepeltek. Azóta a klub játékosa, kedden BL-elődöntőben játszhat, nem sok focista mondhat magáénak hasonló karriert. Másfél millió euróért igazolták a dán Lyngbytől, most 24 millió euró körül van a kivásárlási ára. A 26 éves Poulsen lassan klublegendának számít (egy mindössze 11 éves múlttal rendelkező csapatnál ez nem feltétlenül akkora szó), mivel neki van a legtöbb meccse a Leipzigben, szám szerint 251. (Gulácsi is előkelő helyen áll a lipcsei örökranglistán a maga 177 meccsével.) 

Egy másik rekord is Poulsen nevéhez fűződik: a Leipzig történetében először neki sikerült egy Bundesliga-meccsen három gólt rúgnia. Ez még tavaly, egy Hertha elleni bajnokin jött össze neki. Minden sorozatot egybevéve összesen 63 gólja van a Leipzigben Poulsennek, tavaly 15 gólig jutott a Bundesligában, amivel Allan Simonsen és Ebbe Sand után ő lett a harmadik dán, aki 14 gólnál több gólt tudott rúgni a német élvonalban.

Nem rossz teljesítmény egy olyan csatártól, akiből eredetileg védőt akartak faragni.

A dán nemzeti csapatban 2014 októberében játszott először, azóta még 42-szer válogatták be, játszott a 2018-as oroszországi világbajnokságon is. Poulsen nem tartja magát különösen tehetségesnek, elmondása szerint ha nem jött volna össze a profi karrier, akkor közgazdásznak vagy matematikusnak tanult volna. 

Sosem voltam Dánia legnagyobb tehetsége, vagy az, akiről mindenki azt gondolja, hogy egyszer sikeres lesz. De mindig, amikor valaki azt mondta, hogy úgysem fog sikerülni, csak azért is meg akartam mutatni, hogy menni fog. 

Gulácsi a Tottenham elleni meccsen 2020 február 19-én
Gulácsi a Tottenham elleni meccsen 2020 február 19-én
Fotó: Laurence Griffiths / Getty Images Hungary

Ismétli magát a történelem

A Leipzig ugyanabban bízhat az elődöntőben, mint az Atlético elleni meccsen. A koronavírus-járvány miatt átvariált lebonyolítási rendszerben egyetlen meccsen dőlnek el a párharcok, nincs visszavágó. Közhely, de egy meccsen bármi megtörténhet, jó példa erre a PSG negyeddöntős meccse, ahol a 90. percig az Atalanta állt továbbjutásra. Gulácsi is ebben bízott a negyeddöntő előtt, be is jött a számítása. A francia sztárcsapat helyzetét nehezíti, hogy Keylor Navas és Idrissa Gueye játéka is kérdéses, mindketten az Atalanta elleni meccsen sérültek meg. Visszatérhet viszont az olasz Marco Verratti, akinek szintén sérülés miatt kellett kihagynia a negyeddöntőt, Ángel Di María eltiltása pedig lejárt. A két csapat még soha nem játszott tétmeccset, egyetlen 2014-es barátságos meccs szerepel a statisztikákban, akkor a Leipzig nyert 4-2-re. 

Hogy ki lesz a döntő másik résztvevője, az a szerdai Lyon-Bayern München-meccsen dől majd el. A Lyon döntőbe jutása olyan kaliberű bravúr lenne, mint ha a Leipzig legyőzné a PSG-t, talán még nagyobb is. A Bayern idén megállíthatatlannak tűnik, mind a kilenc eddigi BL-meccsüket megnyerték, háromszor rúgtak hat vagy annál több gólt. Kereken tíz éve szintén az elődöntőben futott össze a Lyon és a Bayern, a németek 4-0-s összesítéssel jutottak be a döntőbe, ahol aztán kikaptak José Mourinho Interjétől. Az akkori Bayernből csak David Alaba és Thomas Müller maradt meg, míg a Lyon csapata teljesen kicserélődött.

(Borítókép: A z RB Leipzig játékosai, miután gólt lőttek a Tottenham ellen játszott meccsen 2020 február 19-én. - fotó: Julian Finney / Getty Images)