Vilhelmina
8 °C
25 °C
Index - In English In English Eng

Lutri, hogy ki lesz Európa királya a járvány után

K EPA20200713080
2020.08.05. 16:57

Azután, hogy a koronavírus-járvány miatt sorra álltak le a nemzeti bajnokságok, az UEFA március közepén bejelentette, hogy felfüggeszti a Bajnokok Ligáját és az Európa Ligát is. Az európai szövetség az utolsó pillanatig kivárt a döntéssel, a Valencia-Atalanta és a Paris Saint-Germain-Borussia Dortmund nyolcaddöntős meccseket még zárt kapuk mögött lejátszották, mielőtt a Manchester City-Real Madrid és a Lyon-Juventus-mérkőzéseket elhalasztották volna. Ez azt is jelentette egyben, hogy a döntőket sem az eredetileg tervezett időpontban rendezik meg.

Hiába indultak újra már május-június folyamán a bajnokságok, a feszített menetrend miatt (egyes bajnokságokban 3-4 naponta játszottak a csapatok) a nemzetközi kupasorozatok csak azok lezárultával folytatódhattak, így kerültek át augusztusra. A BL-, illetve az EL-döntőt hagyományosan május végén-június elején játsszák, néhány nappal az utolsó bajnoki fordulók után, idén azonban rendhagyó módon nyár végén rendezik meg a futballidény legjobban várt meccseit:

  • Bajnokok Ligája-döntő: augusztus 23.
  • Európa Liga-döntő: augusztus 21.

A döntők helyszíne is változott: a BL-döntőt Isztambulban, az EL-döntőt pedig Gdanksban rendezték volna eredetileg, előbbit Lisszabonban, utóbbit Kölnben pótolják. Az augusztusi lebonyolítás miatt a szokásosnál is rövidebb lesz a BL-résztvevők nyarát, mivel szeptember közepén már a 2020-2021-es szezon, elstartolnak a nemzeti bajnokságok. 

Nehéz helyzetben a Juventus, a Barcelona és a Real

A BL-ből 17, az EL-ből 23 meccs van még hátra a döntőkkel együtt – először nézzük, mi a helyzet a BL-ben! Az Atalanta, a Paris Saint-Germain, az Atlético Madrid és Gulácsi Péter csapata, az RB Leipzig már ott van a negyeddöntőben, hozzájuk csatlakoznak a Bayern München-Chelsea, a Lyon-Juventus, a Barcelona-Napoli és a Manchester City-Real Madrid párharcok győztesei. Közel öt hónap után ezzel a négy visszavágóval folytatódik a BL augusztus 7-8-án.

A Bayern féllábbal már a legjobb nyolc között érezheti magát, az első meccsen 3-0-ra nyert Londonban, a visszavágó csak formaság papíron. A többi párharc viszont még nyitott:

  • A Manchester City várhatja a legjobb helyzetben a második meccset, miután 2-1-re nyertek Madridban. A Realnak minimum két gólt kell rúgni a továbbjutáshoz, úgy, hogy nem kap közben egyet sem. 
  • A Barcelona 1-1-re végzett Nápolyban, az idegenben rúgott gól minimális előnyt jelent a visszavágóra, de csak egy győzelem jelentene biztos továbbjutást. 
  • A Lyon 1-0-ra nyert hazai pályán a Juventus ellen, tehát a sorban kilencedszer bajnok olasz sztárcsapatnak mindenképpen győznie kell a negyeddöntő eléréséhez. 

Ezeket a meccseket még saját pályáikon játszhatják le a csapatok, a negyeddöntőktől viszont változik a BL megszokott lebonyolítási rendszere: a meccseket semleges helyszínen, Lisszabonban rendezik (a Benfica és a Sporting stadionjaiban), természetesen zárt kapuk mögött.

Egyetlen meccs dönt majd a továbbjutásról, nem lesznek visszavágók,

ami merőben új a modern kori Bajnokok Ligája szempontjából, az 1994-95-ös szezon óta mindig két meccs döntött a továbbjutásról a rájátszásban.

A sorsolás is elkészült, vagyis már most lehet tudni, hogy kik játszanak a negyeddöntőben, és milyen párosítások jöhetnek az elődöntőben.

Negyeddöntők:

  1. Manchester City vagy Real Madrid – Juventus vagy Lyon
  2. RB Leipzig – Atlético Madrid
  3. Barcelona vagy Napoli – Bayern München vagy Chelsea
  4. Atalanta – PSG

Elődöntők:

  • 1. negyeddöntő párharc győztese - 3. negyeddöntő győztese
  • 2. negyeddöntő győztese - 4. negyeddöntő győztese

A döntőig gyalogolhat a PSG

Egy ágra került a Bayern, a ManCity, a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus, közülük csak egy lehet ott a döntőben. A PSG viszont nagy lehetőséget kapott a sorsolással, az erőviszonyok alapján nem jelenthet gondot számukra a döntőbejutás. Hiába fut szenzációs szezont az Atalanta (a Serie A-ban összesen 98 gólt rúgtak 38 meccsen), mégiscsak hatalmas meglepetés lenne, ha a Valencia után a PSG-t is kiütnék. Erre talán a címvédő Liverpoolt kiverő Atléticónak van a legnagyobb esélye. Ők Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, az RB Leipzig ellen játszanak, de a csatár Timo Werner eligazolásával jelentősen meggyengült a Lipcse, bravúr lenne tőlük az Atlético legyőzése.

A PSG helyzete azért is érdekes, mert a francia bajnokságot április végén lefújták, nem játszották le a hátralévő meccseket, a bajnokság aktuális állása szerint hirdettek végeredményt. (Ami nem hozott túl sok meglepetést, megint a PSG lett a bajnok.) Ez praktikusan azt jelenti, hogy két kupadöntőt (Francia Kupa, Ligakupa) leszámítva azóta nem játszott tétmeccset a PSG, míg az Atalanta és az Atlético folyamatosan játékban volt, sorozatban játszották a bajnokikat: a La Liga július végén, a Serie A pedig augusztus legelején fejeződött be. A meccshiányt ellensúlyozandó több barátságos mérkőzést is játszott a PSG az elmúlt hetekben; a skót Celticet 4-0-ra, a belga Waasland Beverent 7-0-ra, míg a második ligás Le Havre-t 9-0-ra győzték le. A formaidőzítésnél is aggasztóbb lehet a PSG számára, hogy az 1-0-ra megnyert kupadöntőn súlyosan megsérült egyik legnagyobb sztárjuk, Kylian Mbappé, kérdéses, hogy felépül-e az augusztus 12-i BL-negyeddöntőre.

Lehetetlen megjósolni, melyik csapat jön ki jól a furcsa szezon hajrájából. A PSG sajátos helyzetéről már volt szó. A Juventus játéka is döcögött az újrakezdés után, először elbukták a kupadöntőt, majd az utolsó 12 bajnokijukból csak hatot nyertek meg, négyszer kikaptak, kétszer döntetlent játszottak. A tavalyi elődöntős Barcelona sem a legjobb előjelekkel várhatja a BL-t. A kényszerszünet alatt azt nyilatkozta Lionel Messi, hogy a járvány nélkül esélyük sem lett volna megnyerni a sorozatot, jól jött nekik a leállás. A spanyol bajnokság végkimenetele azonban azt mutatja, hogy túlzott volt az argentin optimizmusa:  hiába vezettek 2 ponttal az újrainduláskor, a Real Madrid végül kényelmes, 5 pontos előnnyel nyerte meg előttük a bajnokságot. Messi is elismerte, hogy ez a teljesítmény kevés lesz a Napoli ellen.

Nem így akartuk befejezni a szezont, de ebben benne volt az egész idényünk. Gyenge csapat vagyunk, akiket kellő intenzitással és lelkesedéssel le lehet győzni

– jegyezte meg önkritikusan az Osasuna elleni 2-1-es vereség után. A ManCityt viszont jobban megizzaszthatja a Real Madrid a visszavágón: a Barcelonával ellentétben a Real látványosan magára talált a leállás után, utolsó 10 meccsükből 9-et megnyertek, csupán egyet zártak döntetlenre. Az Arsenal ellen 2-0-ra elveszített FA-kupa-elődöntő megmutatta, hogy Pep Guardiola csapata képes váratlan megingásokra. A 100 bajnoki gólig jutó, a Bundesligát utcahosszal megnyerő Bayern tűnik a legnagyobb esélyesnek, náluk is inkább az okozhat problémát, hogy több mint egy hónapja nem volt tétmeccsük. 

EL: összejöhet az MU-Inter döntő

Az Európa Ligában két olyan nyolcaddöntős párosítás is van, ahol még az első meccset sem játszották le (Inter-Getafe, Sevilla-Roma), ennyivel tehát bonyolultabb a második számú európai kupasorozat helyzete. Az említett két párharc kimenetele az eredeti lebonyolításhoz képest egyetlen meccsen dől majd el, míg ahol még le tudták játszani az első meccset, ott a visszavágót is megrendezik. A BL-hez hasonlóan a negyeddöntőktől kezdve semleges helyszínen, négy németországi városban (Köln, Düsseldorf, Duisburg, Gelsenkirchen) játsszák a meccseket, és a későbbi párosítások is elkészültek. Az EL-ben már szerdán játszanak. 

A sorozat 2018-as győztese, a Manchester United 5-0-ra nyert az osztrák LASK ellen, fejben már a negyeddöntőre készülhet, ahol a török Basaksehir vagy a dán FC Köbenhavn vár rájuk. Az elődöntőben kaphatnak először igazán kemény ellenfelet, a Sevilla vagy az AS Roma is szembe jöhet velük. A másik ágon szerepel az EL másik nagy esélyese, az olasz bajnokság idei ezüstérmese, az Inter. Ha túljutnak a Getafén, a VfL Wolfsburg-Sahtar Donyeck-Eintracht Frankfurt-FC Basel négyes valamelyikével játszhatnak a döntőért, egyik sem tűnik legyőzhetetlennek. Azért is lenne érdekes egy MU-Inter döntő, mert az olaszoknál három egykori manchesteri is játszik (Ashley Young, Alexis Sanchez, Romelu Lukaku).

Negyeddöntő:

  1. VfL Wolfsburg vagy Sahtar Donyeck  – Eintracht Frankfurt vagy FC Basel 
  2. LASK Linz  vagy Manchester United – Basaksehir vagy FC Köbenhavn 
  3. Internazionale vagy Getafe – Glasgow Rangers vagy Bayer Leverkusen 
  4. Olimpiakosz vagy Wolverhampton Wanderers – Sevilla vagy AS Roma

Elődöntő:

  • 4. negyeddöntő győztese - 2. negyeddöntő győztese
  • 3. negyeddöntő győztese - 1. negyeddöntő győztese

 Borítókép: A Manchester City játékosai edzenek a manchesteri Etihad Stadionban 2013. október 1-jén. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) 2020. július 13-án visszavonta a Manchester City két idényre szóló eltiltását, így a tavalyi angol bajnok indulhat az európai kupasorozatban. MTI/EPA/Peter Powell