Ez a poszt a következő Percről percre része:

A tét az Eb: Magyarország–Izland

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • 45’

    A nálam idősebbeket mindig hallgatom, adom a véleményükre, és úgy tartják, hogy  válogatott szinten, hazai pályán neki kell menni az ellenfélnek, meg kell mutatni, hogy itt mi vagyunk a főnökök. Ennek pont az ellenkezője valósult meg. Látszott, hogy Izland jól felkészült belőlünk, nem hagynak minket kibontakozni. Szoboszlait és Sallait nagyon jól kiveszik a játékból, a két kreatív emberünket ezzel gyakorlatilag leveszik a pályáról. Érződik, hogy bizonytalanok vagyunk, nem tudjuk azt játszani, amit az elmúlt meccseken. A statisztikák is azt mutatják, hogy hiába passzoltunk többet, az izlandiaknak majdnem kétszer annyi veszélyes támadásuk volt, sokkal direktebb futballt játszanak. A gól után kezdtünk el feljönni, ez talán tudatos, hogy átadják nekünk a területet.

    Egyelőre nem nézünk ki jól.

    Okos taktikai szabálytalanságokat követnek el. Pontrúgásokból lehetett volna keresnivalónk, kidolgozott támadásunk nem nagyon volt. Sallai játéka kapkodó, a támadó harmadban sok a hiba. Jól levédekeznek minket, arra kell figyelni, hogy minél előbb egyenlíteni tudjunk. A kontrákra ugyanakkor nagyon figyelni kell, mert ha még egy gólt kapunk, akkor vége. Támadójátékban kell fejlődnünk, több labda nélküli mozgással. 

  • 45’

    Ennyi volt az első félidő. A szünetben: Magyarorszg–Izland 0–1

  • 45’

    Gylfi Sigurdssonnak megjött a lövőkedve, ezúttal 17 méterről, középről vette célba Gulácsi kapuját, de magyar kapus magabiztosan hárított. 

  • 29’

    Szoboszlai harcolt ki szabadrúgást a kezdőkör közelénél, mintegy 35-40 méterre az izlandi kaputól. Laposan belőtte a tömegbe a labdát, a lábak között az utat is talált a kapuig, de Halldórsson ezt is hárította.

  • 43’

    Kevés húzásból vezettek gyors támadást az izlandiak, Sigurjónsson indította a jobb oldalon Gudmundssont, aki 12 méterről vette célba a magyar kaput, de Gulácsit trafálta telibe. 

  • 40’

    Előbb Szoboszlait, majd Kalmár Zsoltot rúgták fel az izlandiak, utóbbi faultot fújta le Björn Kuipers. 18 méterre a kaputól szabadrúgást kapott a magyar válogatott. Természetesen Szoboszlai Dominik végezte el, de ezúttal fölé trafált. Nem sokat tévedett ugyan, de pont annyit, hogy a keresztléc fölött hagyja el a labda a játékteret.

  • 36’

    Szalai Ádám tartotta meg erőszakosan az izlandi tizenhatos előterében a labdát, majd észrevette, hogy Sallai Roland befutott középre a tizenegyespont felé. A Mainz csatára megpróbálta beemelni a labdát a Freiburg támadója elé, de Halldórsson ezt is olvasta, jól jött ki a kapujából és begyűjtötte a labdát.

  • 29’

    Holender Filip zárkózott fel a támadással a bal oldalon, betört a tizenhatoson belülre, középre lőtt labdájára rávetődött Halldórsson. Az izlandi kapus magabiztos volt eddig, igaz, nem is igazán tettük még próbára.

  • 33’

    Sallai Roland jó 20 méterről szánta lövésre magát, a bal alsót vette célba, de Halldórsson simán leért.

  • 31’

    Jól presszingelt a magyar válogatott az izlandi térfelén, Nagy Ádám le is lesett egy passzt, majd rögtön tette tovább a labdát Szalai Ádámnak. A center a kapu felé fordult, balján Kalmár Zsolt iramodott meg, de Szalai kiugratása rövidre sikeredett, leolvasták a védők.

  • 30’

    Gylfi Sigurdsson tekerte középre a szögletet, de az ötös bal sarkánál Gulácsi Péter kiöklözte magabiztosan a labdát.

  • 29’

    Finnbogason lépett ki a jobb oldalon a magyar védelem mögött egy tökéletes indítással, a hosszún jött Gudmundsson, a labda is erre tartott, de Botka Endre önfeláldozóan vetődött be, és szögletre tisztázott. 

  • 26’

    Nem durván, de annál többször szabálytalankodtak a félidő első félidőben az izlandiak, ezúttal éppen Sallai Rolandot borította fel a felező közelében Gunnarsson, a csapatkapitány.

  • 24’

    Ezúttal az izlandiak próbálkoztak egy beadással, a jobb oldalról érkező labdát Finnbogason szabadon fejelhette kapura, de a 11 méterről érkező kísérlet nem okozott gondot Gulácsi Péternek.

  • 22’

    Egy újabb szögletvariáció után Szoboszlaihoz került a labda, aki a jobb oldalról adta középre, az ötösnél Willi Orbán fejelhetett, de ezúttal is a kapus ölébe hullott a labda.

  • 12’

    A pótselejtező elődöntőjében (vagy első körében, ha úgy tetszik) kísértetiesen hasonlóan indult Izland Románia elleni hazai meccse: akkor is korán (a 16. percben) megszerezték a vezetést az északiak, méghozzá Gylfi Sigurdsson góljával szintúgy. Ezt követően visszaálltak védekezni, Sigurdsson ismét betalált, a románok pedig csak szépíteni tudtak, de 2–1-re kikaptak. Reméljük, ma máshogy alakul a találkozó...

  • 20’

    Kis szöglettel próbálkozott a magyar válogatott, Szoboszlai gurított hátra Kalmárnak, aki egyből középre tekerte a labdát, de az izlandiak kifejelték. A levegőben nem lesz egyszerű megverni a jó felépítésű vendégeket.

  • 17’

    Holender Filip szánta lövésre magát a tizenhatos bal sarkától, kísérlete éppen a kapus ölében landolt.

  • 12’

    Gylfi Sigurdssonnak ez volt a 25. gólja az izlandi válogatottban.

    Ezzel egy találatra van Eidur Gudjohnsentől és Kolbeinn Sigpórssontól, akik holtversenyben vezetik az örökranglistát.

  • 11’
    gól | Izland | első félidő
    Magyarország
    0
    1 Izland G. Sigurdsson (10)
    11’

    Ilyen nincs... Gylfi Sigurdsson végezte el az imént megítélt szabadrúgást 17 méterről, a nagy erővel középre lőtt labdát Gulácsi Péter fogta elsőre, de kicsúszott a labda a kezei közül.

  • 11’

    Gudmundsson iramodott meg a tizenhatos jobb sarkánál, Holender és Orbán zárt össze előtte, Björn Kuipers a sípjába fújt, szabadrúgást kapott Izland.

  • 5’
    sárga lap | Izland | első félidő
    G. Sigurdsson (10) Izland
    5’

    Szoboszlai tartotta bent bravúrosan a labdát az oldalvonalnál, majd egy trükkös mozdulattal tette tovább, Gylfi Sigurdsson azonban ütemet tévesztve odarúgott neki egyet. Az Everton középpályása kapta a meccs első sárgáját.

  • 3’

    Mindkét oldalon egy-egy szabálytalanság az első percekben, Sallai és Gudmundsson voltak az elkövetők. 

  • 2’

    A magyar válogatott csupa fehérben, az izlandiak kékben léptek pályára. 

  • 1’

  • 1995-ben épp Izland ellen, egy Európa-bajnoki selejtezőn mutatkozhattam be a válogatottban. Fiatal voltam, megelőlegezett bizalmat kaptam a szakvezetéstől, mivel a légiósok sem jöttek haza, az olimpiai keret is kialakult már, de tétmérkőzés volt. Óriási élmény a nemzeti csapatban pályára lépni, kupát is kaptam érte az MLSZ-től, mert akkoriban ez volt a hagyomány.

    Emlékszem, hogy a meccs közben leszállt egy hatalmas madár – talán egy gólya – a pályára, kergettük jónéhány percig, hogy folytatódhasson a meccs. Végül sikerült leterelni a Fáy utca gyepéről persze.  Bíztam benne egyébként, hogy többszörös válogatott is lehetek később, de sajnos máshogy alakult.  

  • Pozitív meglepetés ért, hogy Marco Rossi ilyen bevállalós kezdőcsapatot nevezett meg. Szoboszlai és Kalmár együtt szerepeltetése kifejezetten tetszik. Remélem, mi fogjuk irányítani a mérkőzést. Izland a megszokott 4–4–2-es formációban játszik, ezt becsukott szemmel is tudják az északiak, rendkívül stabil és szervezett futballra számíthatunk tőlük. Botka és Fiola is sokat hozzátehet támadásban nálunk. 

  • Ahogy megszokhatták az Index olvasói, szakértő bevonásával követjük a kiemelt futballmérkőzéseket. Ezúttal sincs ez másként: Zombori Zalán a ma esti vendégünk. 

    A korábbi középpályás a Vasasban kezdte pályafutását, majd egy évet a francia Montpellier-nél töltött. Később megfordult többek között Csepelen, Újpest, a Videotonban, a Ferencvárosban és a Honvédban is, valamint egy idényt töltött a ciprusi Alki Lárnaka légiósaként. A válogatottban egy mérkőzésen lépett pályára, 1995-ben az Izland ellen 1–0-ra megnyert Eb-selejtezőn a Fáy utcában. 

    20160913-145240
  • Az izlandi válogatott idei tétmérkőzéseiből mindössze egyet nyert meg, az mondjuk éppen a Románia elleni idegenbeli pótselejtező volt. Ezenkívül négy vereség a szigetországiak mérlege tétmeccsen az idén. A magyar válogatott Bulgáriát verte a pótselejtezőben, a Nemzetek Ligájában pedig Szerbiát és Törökországot is két vállra fektette, Oroszországtól kikapott idehaza, idegenben pedig bravúros döntetlent ért el.

  • Miben rejlik Izland sikerének titka? Szisztematikus építkezés, infrastruktúra-fejlesztés és edzőképzés. Ja, és ők már 20 évvel ezelőtt feltalálták azt, ami 2020-ban a világ sportéletének alapjává vált: a buborékot. A szigetországi labdarúgásról bővebben ide kattintva olvashatnak.