Horvátországban még a gazból is kitűnik egy jó játékos

A Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) novemberben publikált egy tanulmányt, melyben a 31 legerősebb európai ligát figyelembe véve arra kereste a választ, hogy mely klubok adják a legtöbb fiatalt ezekbe a bajnokságokba. A listán azok a labdarúgók szerepelnek, akik 15 és 21 éves koruk között legalább három évig pallérozódtak az adott klubnál. Az MTK Budapest egyetlen magyar egyesületként szerepel a sorban 29 futballistával. Elégedett ezzel a számmal?

Voltunk már ötödikek is ezen a listán. A Barcelonával, a Partizan Beograddal, az Ajaxszal és a Sportinggal versenyeztünk, hogy ott legyünk az élen. Egyrészt ez egy jó visszajelzés, mert azt mutatja, hogy valaki rajtunk kívül is azt gondolja, hogy jól dolgozunk, ugyanakkor kicsit csalóka, mert azt vizsgálja, hogy a legjobb 31 európai bajnokságba hány játékost adott egy klub. Ez pedig olyan szempontból nem fair, hogy nyilván egy spanyol bajnokságba nehezebb játékost adni, mint egy magyar vagy egy szlovák bajnokságba. Ez nem súlyozza azt, hogy lehet, hogy egy nálunk a listán hátrébb lévő csapat kevesebb játékost ad, de erősebb bajnokságba. Mindenki igazából arra a piacra tud termelni könnyebben, amelyiken él.

Nekünk az a célunk, hogy az országban a legtehetségesebb gyerekeket gyűjtsük össze. Amikor ötödikek voltunk a listán, nagyon nagy előnyünk volt a többi magyar akadémiával szemben. Tulajdonképpen egyeduralkodók voltunk. Ha megszólítottunk egy játékost, biztos volt, hogy hozzánk jön, mert az MTK neve egybeforrt az utánpótlás-neveléssel. Azóta megszaporodtak az akadémiák, nagyobb a verseny és nehezebb idehozni a legtehetségesebb gyerekeket. A játékosok és a szülők nem feltétlenül szakmai alapon döntenek, sokszor nem azt nézik, hogy honnan válik be a legtöbb játékos, hanem a körülményeket veszik figyelembe. Mellettünk azonban más érvek szólnak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy azoknak a fiatal magyar futballistáknak, akik az MTK-t választják, vonzó lehet, hogy itt van esélyük bemutatkozni az NB I-ben, bekerülni a felnőttcsapatba, és aztán továbblépni vagy egy nyugat-európai klubba, vagy az MTK-nál jelenleg magasabban jegyzett magyar csapatba.

A szülők utánajárnak egyáltalán, hogy hol vannak a szakmailag legelismertebb edzők?

Nem jellemző. Van, aki igen, de a többség nem. A klubválasztásnál elsősorban jelenleg nem az dönt, hogy hol milyen szakmai munka folyik, de ez nem is elvárható a szülőtől, mert nem tudja megítélni. Ma már jobban eloszlanak a tehetségek, ezért is nehezebb olyan számokat produkálni, mint korábban.

Melyek most azok az akadémiák, amelyekkel az MTK-nak fel kell vennie a versenyt a hazai porondon?

Az első három legjobb akadémia a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, a Budapest Honvédhoz tartozó Magyar Futball Akadémia és mi, az MTK Budapest Sándor Károly Labdarúgó Akadémiája. Szerintem mi hárman kiemelkedünk a többi akadémia közül. Összesen tíz kiemelt akadémia van az országban, mi kapjuk a legjelentősebb állami támogatást.

Van korosztály, amelyben a legnagyobb harcot kell vívni a fiatal futballistákért?

Ez nemcsak nálunk igaz, hanem mindenki másnál is: kisebb korosztályban könnyebb igazolni, nagyobb korosztályban nehezebb. Később kialakulnak a csapatok, a keretek, megszerzik a klubok azokat a játékosokat, akikben bíznak, és nem is akarnak annyit igazolni. Illetve akiket már megszereztek és sok munkát fektettek a felépítésébe, nem akarják elengedni. A kisebbeknél nagyobb a kockázat, mert nem tudni, hogy kiben mi rejlik. Az átigazolásra vonatkozó jogi szabályok folyamatosan változnak, ez is meghatározza az igazolásokat. A Magyar Labdarúgó-szövetség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma különböző szabályokat hoz, hogy nehezítse a játékosáramlást. Van olyan szabály, hogy 15 éves kora alatt megyét nem válthat a játékos, csak akkor, ha esetleg elköltözik. 15 éves kor fölött az elit akadémiák nem igazolhatnak egymástól, csak akkor, ha a két klub megállapodik.

Azért ezt viszonylag elég könnyen ki lehet játszani.

Pontosan. Erre én is felhívtam már az illetékesek figyelmét. A kiskapukat mindenki ismeri, és előkészítette, hogyan lehet a szabályt kijátszani. Hogy ezeket a jogi lyukakat betömik-e vagy sem, rajtuk múlik.

Az imént említette a külföldi piacokat. Az MTK akadémiája hova termel tudatosabban? Nyilván sokkal több pénzért lehet értékesíteni valakit külföldre, de ez nehezebb is.

Mindenki szeretne egy Lionel Messit kinevelni, akit aztán elad a Barcelonának. Nem hiszem, hogy bármely klub másban gondolkodna. Ennek ellenére vannak olyan klubok, akik tudatosan úgy építik az imidzsüket, hogy itthonra szeretnének minél több játékost adni. A többségnek azonban az a célja, hogy külföldre neveljen játékost, nekünk is. Minden az alapanyagtól függ. Mindenkiből ki akarjuk hozni azt a maximumot, ami benne van. Ha valakiből ki lehet hozni nemzetközi szintet, akkor azt hozzuk ki belőle. Ha csak magyar szintet lehet kihozni valakiből, akkor azt hozzuk ki belőle. Mi továbbra is úgy gondoljuk, hogy csak olyan játékosokat keresünk, akikben látjuk a nemzetközi szintet. Aztán hogy ez esetleg valami miatt nem lesz elég – mert adódhat egy mentális probléma, közbejöhet egy sérülés, nem fejlődik kellően vagy csak nincs szerencséje –, az egy másik kérdés.

Csányi Sándor MLSZ-elnök nemrég úgy fogalmazott, hogy az újabb ciklusában a legfontosabb feladatának azt tartja, hogy a fiatalok képzésének színvonalát kell leginkább fejleszteni. Ennyire le vagyunk maradva?

Számomra ez az egész inkább úgy csapódott le, hogy ez tulajdonképpen egy önkritika volt az elnök úr részéről, hiszen azt állítja, hogy amit ők szerettek volna, azt, hogy minél jobb szakembereket, azon belül is pedig utánpótlás-szakembereket képezzenek, nem sikerült. Ez az MLSZ-ről szól, a felnőttképzési intézetről. Ha ezt így nyíltan kimondta, vélhetően úgy véli, hogy ezen javítaniuk kell. Én ebben nem érzem, hogy az utánpótlásban dolgozó edzőket bírálta volna.

Ez azt jelenti, hogy a magyar utánpótlásban dolgozó edzők tudnak olyan színvonalon dolgozni, mint Nyugat-Európában?

A körülmények most már nagyon jók minden akadémián. Sőt, szerintem jobbak, mint sok helyen nyugaton. Járom a világot, nézem, hogy a klubok hol milyen körülmények között dolgoznak. Tudnék mondani néhány olyan spanyol klubot, amelynek egy műfüves pályája van a teljesen utánpótlásra, és onnan is ki tud kerülni egy jó játékos. Voltam Horvátországban és Szerbiában jó pár helyen, és azt tapasztalom, hogy a gazból is kitűnik jó játékos.

Az más kérdés, hogy még mindig nagyon kevés a futballpálya Budapesten. A rendszerváltás után tömegével szűntek meg a pályák. Elkezdtek újjáépíteni többet is, de borzalmasan kevés van még így is. Az igény sokkal nagyobb lenne, mint amennyi van.

Hogy pedig az edzők képesek-e segíteni a fejlődést itthon? Nem lehet általánosítani. A magyar edzők nem jók vagy nem rosszak. Vannak jó szakemberek, és vannak rosszak. Ahogy például Spanyolországban vagy Franciaországban is. De vannak igenis magyar utánpótlásedzők, akik a legmagasabb szinten is megállnák a helyüket!

Van egy harmadik pillér is, ami szerintem nagyon kell a sikerhez, az pedig a menedzsment. Hogy hogyan menedzseled ezeket a játékosokat, berakod-e időben a felnőttcsapatba, megkapja-e mindig a megfelelő lehetőséget, amikor valami miatt oda kell pirítani, odapirítasz-e, utána pedig el tudod-e adni egy jó helyre. De van-e kapcsolatod arra, hogy eladd? Ölbe tett kézzel vársz, hogy eljöjjön az Inter, és nézze ki, majd vigye el, vagy pedig van ott egy embered, akit esetleg még fizetsz is azért, hogy időnként idejöjjön és megnézze a játékosokat. Van-e ott kapcsolatod, és így tovább. Ezekben a dolgokban mi, magyarok sokkal rosszabb helyzetben vagyunk. Nagyon kevés játékosunk ment ki Nyugat-Európába úgy futballozni, hogy ott sikeres lett volna, és később ott tudott maradni edzőként vagy vezetőként. Nincsenek igazi kapcsolataink. A délszlávok nagyon sokan mentek ki, sikeresek is voltak, ráadásul nagyon segítik egymást. Ennek is köszönhető, hogy például ilyen sok játékos kerül külföldre a Dinamo Zagrebtől vagy éppen a Partizan Beogradtól.

Összességében a magyar infrastruktúra adott, vannak jó edzőink, de a jó menedzsmenten és a kapcsolati tőkén is rengeteg múlik, ebben kell erősítenünk.

Ha azonban egy magyar játékos elér egy bizonyos szintet, de még nem kerül szóba a külföldi szerződés, miért van az, hogy Magyarországon a legtöbb élvonalbeli csapatnál mintha félnének hozzányúlni a fiatalokhoz? Egyes edzők miért nem merik bedobni a mély vízbe a fiatalokat?

Kívülről könnyű mondani, hogy nem merik, meg hogy gyávák. Csányi Sándor is elmondta, hogy nagyon kevés a magyar fiatal az NB I-ben. Valóban. Szerintem eleve a bajnokság kialakítása sem szerencsés. Tizenkét csapatból kettő kiesik. Ez 17 százalék. Európa legerősebb bajnoksága ilyen szempontból. Ilyen szinte sehol nincs, hogy 17 százaléka kiessen egy bajnokságnak. Van az első kettő (jelen esetben a Ferencváros és a Fehérvár), mindig van egy meglepetéscsapat, aki odaér a dobogóra, az összes többi csapat pedig az ellen küzd, hogy ne essen ki. Ez egy óriási nyomás, tulajdonosi részről is, hiszen az első osztályért kétszer annyi pénz jár, mint a másodosztályért. Két vereséggel már a kiesőzónában találod magad, ezért hamar meg is válnak egy-egy edzőtől. Abszurd, hogy 12 együttesből kettő kiesik. Így nem elvárható, hogy berakják a fiatalokat.

Mint mindennek, persze ennek is megvan az előnye és a hátránya is. Valószínűleg azért csökkentették a csapatok létszámát, hogy izgalmasabb legyen a bajnokság, nagyobb legyen a verseny. Ebből a szempontból jó a döntés, a színvonal emelkedett, jobban felkészít a nemzetközi szintre. De ha azt akarjuk, hogy sok fiatal játsszon, akkor nem lehet ilyen nyomás alá helyezni a klubokat és az edzőket. Az MTK-nál mindezek ellenére az NB I-ben is megadják az esélyt a fiataloknak.

Nehezebb a mai gyerekekkel most, mint tíz évvel ezelőtt? A mai fiatalok viszonylag sokat lógnak a neten, pörgetik a közösségi oldalakat és különböző konzolokon játszanak.

Ha úgy nézzük, ettől nekünk nincs nehezebb dolgunk, mint mondjuk, a külföldieknek, hiszen az ottani gyerekek is ugyanolyanok, mint itt. Versenyhátrányba ezáltal nem kerülünk. Az érem másik oldala pedig, hogy tény, mozgásszegényebb az életmódjuk, ami nagyon nagy probléma.

Ezt tapasztalta is?

Olyannyira, hogy a szakemberek azt látják, hogy az edzésidő egyre inkább csökkenni fog, és a prevencióval és rehabilitációval eltöltött idő pedig egyre nőni fog, mert annyira nagy lesz a különböző defektussal érkező játékosoknak az aránya, hogy egyszerűen ezzel kell majd foglalkozni. Az egyik lúdtalpas, a másiknak gerincferdülése van, a harmadiknak a nyaka van beállva, mert a telefont nyomkodja. Az arányok nagyon meg fognak változni, és akármennyire is akarunk majd többet edzeni, nem lehet, mert nem bírja el a testük. Ez nagyon nagy probléma.

Egyébként sokan példálóztak korábban a délszlávokkal, hogy az ottaniak mennyire agresszívak a pályán, és sokkal akaratosabbak az ellenfelüknél. Ma már ez sem igaz, van, hogy mi vagyunk keményebbek, és ők nyavalyognak egy-egy meccsen. Az ottani szakemberek is panaszkodnak, hogy egyre nagyobb teret kap a fiatalok körében a számítógép, jólét van, nincs meg az a mentalitás, ami korábban volt. A délszláv néplélek, ami nagyon reklámozott volt Magyarországon, azzal, hogy egy nyugatiasabb típusú társadalom alakult ki a háború után, ugyanolyan kényelmessé vált, mint a többi európai népcsoport.

Pedagógusként milyen tanácsokkal lehet segíteni a gyerekeket?

Jó, hogy ha alakítjuk egy kicsit a srácoknak a világnézetét és az egymáshoz való viszonyukat. Az akadémiai rendszerben ez egyébként sokkal könnyebb, mint egy átlagos klubnál. Ott a játékos hazamegy az edzés után, és onnantól nincs kapcsolata az edzővel. Kivételek persze vannak. Ahol bentlakásos a rendszer, sokkal könnyebb. Mi korábban is nagyon sok időt töltöttünk ezzel. Jelenleg dolgozik nálunk mentáltréner és pszichológus is, a gyerekek többféleképpen bekerülhetnek hozzájuk. Jelentkezhetnek ők is, a szülők is, és az edző is tanácsolhatja.

Rövid ideig Szoboszlai Dominiknek is volt az edzője. Milyen emlékei vannak arról az időszakról?

Dominik a Főnixben nevelkedett édesapja kezei alatt. Nagyon odafigyelt rá, sok energiát ölt bele, és amikor hozzánk került, akkor már eldőlt, hogy ki fog menni Salzburgba. Van egy szabály, miszerint 16 éves kora alatt nem válthat országot egyetlen játékos sem az Európai Unión belül. A Főnix nem a kiemelt első osztályban játszott, emiatt vetődött fel, hogy Szoboszlai ide igazoljon. Salzburgban azt javasolták, hogy mielőtt oda szerződik, legyen egy lépcsőfok, hogy ne egy alacsonyabb osztályú utánpótlás-nevelő klubtól kerüljön Ausztriába, a Szoboszlai család pedig a képzése szempontjából a legjobb helyszínt, az MTK-t választotta erre az átmeneti időszakra.

Volt egy megállapodás, hogy időközben már elkezd majd ismerkedni a salzburgi körülményekkel. Kimegy edzeni, van, hogy két napot, van, hogy egy hetet, kvázi egy beszoktatás zajlott, ami – teszem hozzá – nagyon szimpatikus. Hétvégén aztán nálunk játszott. Akkor ő U16-os korosztályú volt, annak a csapatnak én voltam a vezetőedzője. Nyilván mint kiemelkedő tehetséget az U17-ben szerepeltettük, illetve szerepeltettük volna – ez volt az elképzelés.

Annyit azonban nem tudott játszani, amennyit szeretett volna, meg mint amennyit kellett volna. Nem fért be az U17-es kezdőcsapatba. Hogy ebben mennyire volt benne, hogy nem volt egész héten a csapattal, hogy tudtuk, hogy úgyis elmegy egy év múlva, hogy mennyire volt fáradt, azt nehéz megmondani.

Hány mérkőzést játszott végül a kezei alatt?

14 meccset játszott nálam, ebből 12-szer végig a pályán volt. Volt egy nagyon emlékezetes közös találkozónk. A bajnoki cím múlt rajta, Debrecenbe mentünk játszani. Talán 6–0-ra nyertünk, Dominik rúgott négy gólt és adott két gólpasszt. Szó szerint lerendezte a mérkőzést. Tíz perccel a vége előtt lecseréltem, hogy megtapsolják. Mint utólag kiderült, nem igazán örült ennek.

Ha nem megy ki Salzburgba, é s magyar csapatban magyar edzők alatt kellett volna tovább fejlődnie, akkor is az RB Leipzig ját é kosa lenne ma?

Nem tudom, fogalmam sincs. Szerintem helyes döntés volt, hogy ment. Én is kimentem volna a helyében, és ha megkérdezték volna, hogy mit javaslok, akkor ezt javasoltam volna. A klub nagyon akarta, hogy maradjon. Garami Józsi bácsi többször beszélt az édesapjával, és próbálta meggyőzni, hogy maradjon, és majd 17 évesen berakjuk a felnőttcsapatba.

A felcsúti akadémia lett a sportág módszertani központja. Mit gondol, jó döntés született? Miért nem a külföldön is jegyzett, eredményes múlttal rendelkező Sándor Károly Labdarúgó Akadémiára esett a választás?

Fontos tudni, hogy a mi akadémiánk épülőfélben van. Nem is biztos, hogy alkalmasak lettünk volna most erre a feladatra. Alapvetően nem is célunk, hogy mi legyünk a központi szereplők. Szeretünk tudást megosztani, erre nemrég volt is egy példa. Adott volt egy spanyol labdarúgó-edzőképző tanfolyam, amit jónak ítéltünk meg. Ezt nemcsak behoztuk az országba és a saját edzőinknek tartottuk meg, hanem a közvetlen riválisok edzőit is meghívtuk. Mi nem titkolunk semmit, nyitottak vagyunk, megmutatjuk, amink van. Egyáltalán nem bánt, hogy Felcsúton alakul meg a központ, az infrastrukturális környezetük is ideális erre a célra, és jó szakemberek dolgoznak az ottani akadémián is.

(Borítókép: Sóki Tamás / Index)