Újoncot avat a válogatott, Botka Endre helyett Tamás Márk a pályán az utolsó percekre.
Salló Dániel pedig Sallai Rolandot váltja.
Egyrészt Szoboszlai Dominik érkezik Kleinheisler László helyett
Albánia kezdi a második félidőt, mi pedig kettőt is cserélünk a szünetben.
Két találkozó zajlik párhuzamosan a mi mérkőzésünkkel: a lengyelek szünetben 0–0-ra állnak Angliával, Albánia pedig 1–0-ra vezet hazai pályán San Marino ellen.
Jó látni a labdavesztések utáni visszatámadásainkat, többször is visszaszereztük a labdát a támadóharmadban. Szembetűnő a pontrúgásaink sokszínűsége is és jót tett a csapatnak Szalai Ádám visszatérése, újra van igazi vezér a pályán. Az andorraiak a kapott gólok után feljebb tolták a védekezésüket, ezt is jól használtuk ki, a mögöttük kinyíló területekre jól indultunk be és többször mögéjük kerültünk. Összességében pozitív volt az első 45 perc, remélem, hogy a durva belépők ellenére a játék lassításával próbálkozó vendégek a második játékrészben sem tudják majd megtörni a csapatunk lendület.
Nem történt említésre méltó esemény a hosszabbítás perceiben, így 2–0-s magyar előnnyel mehetnek pihenőre a csapatok
Ennyi van még hátra az első félidőből, a hosszabbítás pedig magyar szabadrúgással kezdődhet, Kleinheislert rúgták fel.
Fiola és Lang nem érti meg egymást, Aláez lecsap a labdára és megiramodik a kapunk felé, de Szalai Attila kisegíti a társakat, utoléri és még lövés előtt úgy szereli az andorrait, hogy róla megy ki a labda, mi jöhetünk.
Aláez gondol egy merészet és lő jó messziről – jó messzire. De ezzel volt már kísérlete a vendégeknek is.
Vieira pakol oda egyet Szalai Ádámnak, ez is sárga lap
Jobbról, a kaputól nagyjából harminc méterre végezhettek el szabadrúgást a vendégek. A labda elszállt keresztbe...
A Fradi védőjét felrúgták a tizenhatoson belül, a játékvezető most továbbot intett.
Öröm látni, hogy Andorra ellen is megtelt a Puskás Aréna. Az első perctől nagyon jó felfogásban, agresszívan lépett pályára a magyar csapat, ahogyan hazai pályán kell. Remek volt a büntető előtt Sallai Roland beindulása, ahogyan Szalai Attila indítása is, szerencsére tettek róla a fiúk, hogy ne csak a lelátón, hanem a pályán is fieszta-hangulat uralkodjon!
És a sarokrúgásból megvan a második magyar gól is: Schön adta be remekül, Botka pedig jól érkezett és a jobb alsó sarokba bólintott!
Nagyon aktívan kezdett az Egyesült Államokban légióskodó támadónk, most jó 25 méterről vállalkozott lövésre, a kapus a léc alól szögletre tolta a labdát.
94 (!) százalékban volt nálunk a labda az első negyedórában és szerencsére a gyors vezetés is megvan.
Az első magyar sárga lapra sem kell sokat várni, Sallai végzett el egy szabadrúgást a sípszó előtt, ez nagy butaság volt.
A 11-est összehozó Emili Garcia sárga lapot is kapott az esetnél.
Szalai Ádám az elugró kapus helyére, középre lövi a labdát, vezetünk!
Sallai Rolanddal szabálytalankodtak a büntetőterületen belül, jogos az ítélet!
A Dallas szélsője balról adott be, de mindenki feje felett átszállt a labda, andorrai bedobás jöhet.
Ami már-már ziccer is volt, a jobb szélen követve a támadást a hosszú oldalon üresen érkezett egy centerezésre a Fradi hátvédje, de sajnos mellé passzolt.
A piros-fehér-zöldben játszó magyar válogatott indította útjára a labdát, Andorra tiszta kék felszerelésben futballozik majd.
Szólnak a himnuszok, először természetesen a vendégeké, aztán jön a magyar is.
Természetesen mellettünk szól, ám négy győzelem mellett egy emlékezetesen fájó vereség is becsúszott: 2017.június 9-én vb-selejtezőn Marc Rebés góljával 1–0-ra kikaptunk idegenben... A gólkülönbség 15-2 a javunkra.
Ahogyan azt olvasóink megszokhatták, élő közvetítéseinket olykor szakkomentátor meglátásaival színesítjük. Ezúttal a korábban többek között a DVTK-t, az MTK-t és a Balmazújvárost is irányító Feczkó Tamás segítségével elemezzük a látottakat.
Magyar győzelmet várok, mindegy milyen különbséggel, a lényeg a három pont. Az első találatig lesz nehéz ez a meccs, szervezett, mélyen védekező Andorra lesz az ellenfél. A vendégek a Wembleyben is megmutatták, hogy mennyire keményen képesek védeni a kapujukat, éppen ezért Schön Szabolcsnak és Schäfer Andrisnak kifejezetten örülök a kezdőben, támadóbb szellemű csapat ez a mostani és az átlövések is fontosak lehetnek majd. Egy hét alatt ez már mindkét csapatnak a harmadik meccse lesz, remélhetőleg fizikálisan nincs azonos szinten a két válogatott, ezért az utolsó 15-20 percben ha elfárad a rivális, több gólt is szerezhetünk. A lelkes magyar szurkolótábor megérdemelne egy nagyobb győzelmet!
Bár az RB Leipzig külön engedélyével a csapattal maradhatott a 20 éves középpályás, Marco Rossi csak a kispadra nevezte, az álli kezdőnek szavazott bizalmat:
Dibusz – Botka, Lang, Szalai Attila, Fiola – Kleinheisler, Nagy Ádám, Schäfer – Sallai, Szalai Ádám, Schön.
Andorra ellen ez a tizenegy játékos kezd ma este. ⚽️🏟🙌 #magyarok #csakegyutt #HUNAND pic.twitter.com/EGTVL9maLl
— MLSZ (@MLSZhivatalos) September 8, 2021
Két vesztes meccs után, az angolok elleni 0–4, valamint az Albániában elszenvedett 1–0-s kudarcot követően ma este Andorrát kötelező legyőznie a magyar labdarúgó-válogatottnak a Puskás Arénában, ha életben akarja még tartani a 2022-es katari vb-re való kijutás reményeit. Tartsanak velünk!