
Csercseszov nem hív télen orosz játékost a Fradihoz

Hivatalos: megvan a Ferencváros új edzője
A FIFA korábban jelölte az Év edzője-díjra.
Az 58 éves szakember, akinek kinevezését hétfőn jelentette be az FTC, a moszkvai Szport Ekszpressznek nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy neki összességében megfelel a jelenlegi csapatösszetétel.
Először is látni kell, kinek milyen szerződése van, mikor jár le, mik a terveik a játékosoknak. Szinte az egész hétfőt átbeszéltük a sportigazgatóval, és nincs feladatunk egyetlen országból sem hozni futballistát, csak mindent jól kell csinálnunk
– idézte az orosz sportlap Csercseszovot, aki korábban az orosz válogatott szövetségi kapitánya volt.
Az új vezetőedző Hajnal Tamás sportigazgató társaságában ismerkedett hétfőn a Ferencvárossal, a népligeti sportközponttal, majd a Groupama Arénával és a Fradi Múzeummal is – írta honlapján a fradi.hu.
Nagyon tapasztalt szakemberről beszélünk, aki klub és válogatott mellett is dolgozott. Tudja, hogyan kell vezetni egy öltözőt. Biztos vagyok benne, hogy egy nagyon fegyelmezett és tudatos csapatot láthatunk a keze alatt – vélekedett a honlapnak Hajnal. – Látszik rajta, mennyire motivált, a feladattal nagyon tud azonosulni. Pozitív kisugárzását pedig át tudja adni a játékosoknak.
A sportigazgató hozzátette: lesznek változások a szakmai stábban is valamilyen szinten, de a bevált emberekre továbbra is számítanak.
Egy új kezdet mindenkinek tiszta lapot jelent. Már beszéltünk a vezetőedzővel a keretről, szeretne mindenkit minél előbb megismerni. Nagyon sokat lát ebben a csapatban, és kihozná belőle a maximumot
– nyilatkozta a sportigazgató.
Csercseszov a Szport Ekszpressznek azt mondta: szerződése az FTC-nél a 2023–2024-es szezon végéig szól.
(Borítókép: Sztanyiszlav Csercseszov 2018. május 30-án. Fotó: MTI / EPA / EXPA / JFK)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!
Montella: Egyáltalán nincs lefutva a párharc. Rossi: Nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére.
március 20., 21:04
- Sport
Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás
Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.
március 20., 19:56
- Sport
Hiába a kor, Lebron James 40 évesen is képes meccset eldöntő kosarat dobni
Ráadásul a 18 éve tartó, hihetetlen sorozatát is megőrizte.
21 perce
- Címlapon
Vidnyánszkyék kinézték Székesfehérvárt, de ebbe egy másik Vidnyánszky is beleszólhat
Heten indultak a Vörösmarty Színházért, országos erők csapnak össze.
32 perce
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
3 órája
- Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén
Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.
március 21., 11:02
- Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt
Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.
március 21., 10:31
- Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Sport
A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat
A spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.
március 20., 22:45
- Sport
Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián
Értékes pontokat vesztett azzal a teniszező, hogy nem tudta megismételni a tavalyi szereplését Miamiban.
március 21., 12:12
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
1 órája
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
4 órája
- Sport
Elsőként egy ázsiai válogatott jutott ki a következő labdarúgó-vb-re
Mostanáig csak a három házigazda részvétele volt biztos.
március 20., 17:33
- Sport
Megszakadt a törökök elleni remek sorozat, 1000. hivatalos meccsét elvesztette a magyar válogatott
március 20., 17:42
- Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott
A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.
március 20., 08:27
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt
WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.
március 21., 13:34
- Sport
Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét
Most először lesz női vezetője a szervezetnek, első megbízatása nyolc évre szól.
március 20., 16:42
- Sport
Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének
A BL-győztes edző erősen kritizálta Gareth Southgate játékfilozófiáját.
március 21., 13:11
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
4 órája
- Sport
Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében
Korábban kokainfogyasztás miatt tiltották el őt a versenyzéstől.
március 20., 13:29
- Címlapon
Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6
Majka majkásan beszólt a TV2-nek.
54 perce
- Sport
Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó
Több spanyol klubban is megfordult a Partizan egykori kiválósága.
március 20., 13:00
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
3 órája
- Címlapon
Matolcsy Györgynek búcsút intettek, Varga Mihály és Nagy Márton fontos pozíciót kapott az IMF-nél
Változásokról döntöttek a Nemzetközi Valutaalap Magyarországot képviselő kormányzótanácsában.
46 perce
- Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját
Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.
4 órája
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55