- Sport
- Futball
- magyar válogatott
- válogatott
- angol válogatott
- magyarország
- anglia
- marco rossi
- gareth southgate
- nemzetek ligája
- nagy ádám
Húzós lesz az angolok ellen, de az egész ország mögöttünk áll
További Futball cikkek
- Neymar elmondása szerint nyáron távozik szaúdi csapatától, és Messiékhez költözik
- A másodosztályban utolsó Budapest Honvéd kirúgta vezetőedzőjét, Laczkó Zsoltot
- IDEA Intézet: az 1,3 millió Fradi-drukker háromnegyede Fidesz- vagy Mi Hazánk-szavazó
- Hatalmas bajban a Chelsea sztárja, doppingvétség miatt kaphat többéves eltiltást
- A címvédő Internazionale hatalmas verést mért riválisára az olasz bajnoki rangadón
Amikor június elsején felvezettük, hogy miről is szól ez a Nemzetek Ligája, miért is óriási dolog, hogy itt vagyunk, és milyen szenzációs hatásai lehetnek, arra is kitértünk, hogy ez még akkor is remek dolog, ha a papírformának megfelelően hat zakóval zárunk – persze titkon azért reménykedtünk, hogy pontunk azért lesz, sőt, talán győzelmünk is valamelyik fáradt riválissal szemben.
Véleményünkben osztoztak olvasóink, akik óriási fölénnyel ezt az opciót választották ki, de az sem véletlen, hogy a közel 1700 szavazatból alig 500-an nem az utolsó helyre várták ezzel együtt is a mieinket.
Ön szerint mire megy a magyar válogatott az A ligában?
Aztán a papírformát már az első meccsen bőven túlszárnyalták Marco Rossi fiai, hiszen Szoboszlai Dominik büntetőjével legyőzték az Eb-döntős angolokat, akik most Wolverhamptonban próbálhatnak meg revansot venni a mieinken.
Gareth Southgate, az ellenfél kapitánya a meccs előtti hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, teljes kerettel várják a keddi meccset, illetve dicsérte játékosai mentalitását és sikeréhségét. A budapesti mérkőzést koronavírus miatt kihagyó Phil Fodennel kapcsolatban elmondta, még egyeztetnie kell az orvosi stábbal, hogy mennyi lehetőséget kaphat a kényszerpihenő után.
Túlzás, hogy a mieink lettek volna középpontban a sajtótájékoztató elején, még az angol játékosok feleségei és barátnői (kinti betűszóval a WAG-ek) is előbb kerültek szóba.
A magyar válogatott több ellenfél életét megkeserítette már, nagyon nehéz ellene játszani, mert jó csapat
– mondta Southgate, aki hozzátette, természetesen győzni szeretne csapatával.
Az angolok csapatkapitánya, Harry Kane Erling Haaland hétfői manchesteri szerződtetése kapcsán elmondta, hogy mindig nehéz a gólkirályi címért küzdeni, de ezek a kihívások csak segítenek neki jobb játékossá válni. A csapat gólínségével (eddig csak egy büntetőtalálat jött össze három forduló alatt) kapcsolatban hozzátette, minden társa ég a vágytól, hogy részt vehessen a meccsen, valamint hogy gólt szerezhessen.
Az összecsapásra ezúttal az őszi világbajnoki selejtezővel ellentétben nem a Wembley-ben, hanem Wolverhamptonban kerül sor, Southgate pedig reményeit fejezte ki, hogy az olaszok elleni zárt kapus meccsük után ezúttal remek nézőtéri hangulat előtt játszhatnak.
Az angoloknak a javításra szükségük is lenne, hiszen a fél távhoz érve óriási meglepetésre még mindig nyeretlen a világ legértékesebb keretével bíró együttes, míg a magyar csapat a németek ellen újabb pontot szerezve a második helyen áll.
A mieink részéről Nagy Ádám válaszolt az újságírók kérdéseire, elsőként azt hasonlította össze, miben lesz más az angliai mérkőzés a budapestihez képest.
„Az angol válogatott győzelmi kényszerben lép pályára, főleg a nálunk elszenvedett vereség után, és hogy azután sem jöttek az eredmények. Holnap mindent el fognak követni, hogy hamar vezetést szerezzenek, nagy nyomást helyezzenek ránk. Ahhoz igazítjuk a taktikánkat, hogy volt már három meccsünk, láttuk, hol vagyunk sebezhetőbbek, bízom benne, hogy ezeket tudjuk javítani, ezáltal kevés lehetőséget hagyunk. Jó párharcot várok, kitűnő hangulattal” – felelte a válogatott középpályása.
Kíváncsiak voltunk, hogy mennyire frissek a mieink három ilyen megterhelő mérkőzés után – hiszen a keret tagjainak jó része nem szokott ilyesfajta terheléshez –, illetve hogy a pénteki (27.) születésnapjára gondolva milyen eredménnyel lenne boldog az ünneplése.
Ugyanannyira volt nekünk megterhelő ez a sorozat, mint az ellenfeleinknek, pont ezért van ilyen keretünk, hogy lehessen rotálni és frissíteni. Telkiben olyan körülmények között készülhetünk, ami a topelithez közeli, minden lehetőség adott, hogy megfelelően regenerálódjunk a meccsek előtt, és minél jobb formában várjuk a következő találkozót. Még akkor is, ha ilyen intenzív meccsek vannak három-négynaponta, ami után a negyedik már nyilván húzós lesz, extra energiákat kell mozgósítani, de pont az adhat extra motivációt, hogy az egész ország mögöttünk áll. Az olaszok elleni vereséget leszámítva, jól kezdtük a sorozatot, ezt szeretnénk egy jó eredménnyel megfejelni. A legboldogabb akkor lennék, ha három nullára nyernénk, de a viccet félretérve, nem kell nekem mesterhármast rúgni, ha egy pontrúgás után szerzünk egy gólt, és kihúzzuk utána 1–0-val, akkor is nagyon boldog lennék.
A korábban a Bristol Citynél Angliában is légióskodó futballistát arról is faggatták, melyek a magyar válogatott erősségei, amire építhet a wolverhamptoni mérkőzésen.
„Stabil védelem, stabil védekezés, és ezen a területen mérkőzésről mérkőzésre folyamatosan javulunk. Nemcsak a védelemre gondolok, hiszen a mai futballban a védekezés a támadókkal kezdődik. Voltak hibáink, az olaszok és a németek ellen is hasonló szituációból kaptunk gólt, a magasan meghúzott védelem mögé beindított labdával, ezek azok a hibák, amiket szeretnénk kiküszöbölni, és még kompaktabbak lenni. Számos helyzet volt, amikor mi kényszerítettünk ki hibát, és abból tudtunk támadást indítani az előző három meccsen. A támadójátékunk még bőven van javítható, de ezt próbáljuk megtenni” – zárta Nagy Ádám.
Marco Rossitól a szigetországi média arra volt kíváncsi, hogy vár-e nagy változtatást az angolok játékában, illetve hogy mi a véleménye az angliai születésű Callum Styles bemutatkozásáról.
„Őszintén szólva nem hiszem, hogy az angolok túl sokat változtatnak, erősek voltak mindhárom meccsen, bár az eredmények nem jöttek, nem kell nagyon változtatniuk. Nálunk nem lehet ennyit cserélni, mert nincs ennyi játékosunk. Callum jól kezdett, fiatal játékos, aki úgy tűnik, nagyon jól kezeli a nyomást. Holnap nyilván különleges meccs lesz neki az angolok ellen, érzelmes meccs. Nagyon boldogok vagyunk, hogy itt lehetünk, és még egyszer játszhatunk az angolok ellen, a világ egyik legjobb csapata ellen. A saját legjobb játékunkat kell hozni, és remélni, hogy az ellenfél nem fog ki erős napot” – utalt vissza Rossi korábban többször is hangoztatott nézetére, hogy mivel lehet esélyünk a topcsapatok ellen.
Rossinál is előjött természetesen kérdés a fáradtság miatti cserék vagy a lehető legerősebb csapat kiállítása körében.
Fontos, hogy tudtak regenerálódni a játékosaink a profi stáb segítségével. Sosem történt ilyen velük, hogy négy ilyen meccset játszanak le tíz nap alatt, ez nyilván nagyon nehéz. Én sosem voltam válogatott, mert nem voltam elég jó hozzá, de ha a válogatottban játszol, akkor csak egy dolgot érezhetsz: nagy motivációt, hogy a hazádat képviselheted.
A londoni világbajnoki selejtezőn csatár nélkül felállva értünk el 1–1-es döntetlent, ezzel kapcsolatban jött a felvetés, hogy most kettő is van a keretben Szalai Ádám és Ádám Martin személyében.
Rossi elmondása szerint a londoni találkozón küszködtünk az angolok fizikalitása miatt, pont azért, mert nem volt egy center a pályán. Ennek kapcsán kiemelte a németek ellen nagyot robotoló Szalait.
Szalai többet futott az előző meccsen, mint a középpályásaink. Szenzációs munkát végzett a csapatért. Az ő munkáját nem sokan ismerik el. Ádám Martin fejlődik, elkötelezett. Amikor döntök a játékosok között, nem amiatt van, hogy kit kedvelek, hanem szakmai oka van. Én a nőket kedvelem, nem a játékosokat
– viccelődött zárásként az olasz kapitány.
NEMZETEK LIGÁJA
A LIGA, 3. CSOPORT
4. FORDULÓ (június 14., kedd)
20.45: Anglia–Magyarország
20.45: Németország–Olaszország
A csoport állása: 1. Olaszország 5 pont (3–2), 2. Magyarország 4 (3–3), 3. Németország 3 (3–3), 4. Anglia 2 (1–2)
KORÁBBI EREDMÉNYEK
1. FORDULÓ (június 4., szombat)
Magyarország–Anglia 1–0 (Szoboszlai 66. – 11-esből)
Olaszország–Németország 1–1 (L. Pellegrini 70., ill. Kimmich 73.)
2. FORDULÓ (június 7., kedd)
Olaszország–Magyarország 2–1 (Barella 29., L. Pellegrini 45., ill. G. Mancini 61. – öngól)
Németország–Anglia 1–1 (Hofmann 50., ill. Kane 88. – 11-esből)
3. FORDULÓ (június 11., szombat)
Magyarország–Németország 1–1 (Nagy Zs. 6., ill. Hofmann 9.)
Anglia–Olaszország 0–0
A TOVÁBBI PROGRAM
5. FORDULÓ (szeptember 23.)
20.45: Németország–Magyarország
20.45: Olaszország–Anglia
6. FORDULÓ (szeptember 26.)
20.45: Magyarország–Olaszország
20.45: Anglia–Németország
(Borítókép: Marco Rossi. Fotó: Kaszás Tamás / Index)