Eurómilliós végkielégítést kapott Dárdai Pál a Herthától
Ezt a kontraktus bontották most fel a felek, amit a berliniek sportigazgatója, Fredi Bobic is megerősített.
Igen, megerősíthetem, hogy Dárdai Pállal és Andreas Neuendorffal is megegyeztünk a munkaszerződésük felbontásáról
– idézte a sportvezetőt a német Bild. A portál információi szerint
Dárdai Pál hét számjegyű, azaz eurómilliós végkielégítést kapott a berlini csapattól.
Ezennel immár hivatalosan is véget ért a 25 éve tartó kapcsolat a magyar szakember és a Hertha között. A 47 éves, korábbi magyar válogatott labdarúgó még 1997-ben érkezett a berliniekhez, játékosként 373 alkalommal húzta magára a fővárosiak mezét. Később edzői pályáját is a Hertha kötelékében kezdte 2012-ben, ekkor még az utánpótlásban kezdett el dolgozni.
Az első csapatot 2015 és 2019 között irányította, majd 2021-ben visszatért a berlini kispadra, hogy benn tartsa az élvonalban a Herthát, amit sikerrel teljesített. Végül 2021 novemberében egy vesztes mérkőzés után menesztették pozíciójából.
(Borítókép: Getty Images)