Szalai Ádám élete gólját sarkalta, 110 éve nem látott német verés idegenben

Abnormális töredék a múltból

Igazi hullámvasút volt, olyan futballmeccs, amely minden létező érzelmet kiváltott az emberből ideig-óráig. S a vége olyannyira keserű, még akkor is, ha számszerűen az eredmény bravúrosnak volt mondható. A tomboló viharban a magyar újságírók egy része is együtt tombolt a bal kézre eső kapu mögé zsúfolódott szurkolókkal, főleg, amikor Schäfer András váratlan és páratlan húzással elfejelte a labdát a kissé elhamarkodottan kifutó Manuel Neuer mellett. De a végén, a végén az a Leon Goretzka-gól, na az olyan volt, mintha konkrétan kikapott volna az ember legkedvencebb csapata. Kettő–kettő lett, és mégis a vereség keserű ízével égett az emlékezetbe. Igen, a bravúros egy pont a tudósító szívét is büszkévé tette, az átázott pulóver hideg, nyirkos érzetét mégsem tudta feledtetni, mert nem volt tovább, mert Münchenben elbúcsúzott a magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnokság további küzdelmeitől. Véget ért az álom. Büszkén, emelt fővel, de mégis kiterülten végezte. 

Hihetetlen, hogy eltelt azóta több mint egy év.

Marco Rossi tizennégy hónap alatt immár harmadszor vezette „csatába” a nemzeti együttest a németek ellen. S ezúttal abban a tudatban tehette, hogy egy döntetlen nemcsak bravúros eredmény, hanem győzelemmel felérő szép siker lenne Lipcsében. No nem azért, mert a német és a magyar válogatott közti erőviszony markánsan átalakult volna ebben a tizennégy hónapban, hanem azért, mert búcsú helyett garanciát jelentett volna egy folytatásra. Konkrétan arra, hogy Gulácsi Péterék a Nemzetek Ligája következő kiírásában is az A osztályban, a kontinens legmagasabban jegyzett válogatottjai között szerepeljenek majd. Arról pedig a nagy utat bevállaló drukkerek is csak óvatosan mertek beszélni, hogy egy esetleges győzelem konkrétan csoportelsőséggel, így pedig jövő tavaszra a Nemzetek Ligája négyes döntőjével kecsegtetett.

„Minden, csak nem normális dolog” – ezt mondta Rossi kapitány csütörtökön annak apropóján, hogy a júniusi bravúros teljesítményt követően már-már elvárásnak tűnik, hogy a magyar válogatott ezúttal is jól szerepeljen a németek ellen. „Az lenne a normális, ha holnap kikapnánk, de persze mindent elkövetünk majd azért, hogy borítsunk a realitáson, hogy a szurkolóink ismét büszkék és boldogok legyenek. Mindenesetre ha benn tudunk maradni ebben a négyesben, nekem már elég. Olasz vagyok, így talán belefér, hogy olaszok segítségében bízzak is kicsit” – utalt arra, hogy ha az angolok pontot vesztenek Olaszország ellen, úgy Harry Kane-ék már biztosan nem tudják megelőzni a mieinket.

(...)

Nem kell félni, nem fog fájni

„Jó nevű játékosok, de nem jó csapat. Én a helyében nem félnék, a magyarok az elmúlt egy évben sokkal jobb eredményeket értek el, mint az enyéim. Nem vagyunk jók” – bocsátott utamra a meccs előtt tört angolsággal a lipcsei Airbnb-szállást kiadó házigazda, Sky. Vonakodtam, de nagyon szerettem volna hinni a szavaiban. Ám az csak néhány óra elteltével derülhetett ki, a házigazdai jóindulat vagy váratlanul pontos futballismeret beszélt-e belőle.

(...)

Jó nevek, rossz megoldások

A német válogatott szövetségi kapitánya, Hans-Dieter Flick állta a szavát, már ami a kezdő tizenegy sarkalatos pontjait, egész pontosan a kapus- és a csatárposztot illette. Manuel Neuer hiányában a

összeállításban küldte pályára a sajátjait. Marco Rossi háromvédős hadrendben a

összeállítású csapatnak szavazott bizalmat.

Az első lehetőségecskék a mieink előtt adódtak, a bemelegítés és a kivonulás alatt is többször kifejezetten közeli képeken mutatott, ekkor, majd a Himnusz éneklése alatt is rendkívül érzelemdúsnak tűnő Szalai Ádám már az első percben kiharcolt egy szögletet, igaz, nem sok esélye volt arra, hogy fejelni is tudjon. Nem sokkal később az újonc, a holland élvonalban eddig remek idényt futó Kerkez Milos húzott meg néhány nem várt cselt Joshua Kimmich-kel szemben – világ csodája, hogy sikerült ebből szabadrúgást ítélnie kifelé Slavko Vincic játékvezetőnek. 

A németek fokozatosan vették át a kezdeményezést, de negyed óra elteltével sem lett nyomasztó a fölényük. A mieink inkább kontrákból próbáltak építkezni – váratlan –, és amikor nem sikerült gyorsan végigvinniük az ellentámadást, akkor többször is egészen hátra visszapasszolták inkább a labdát, csak ne veszítsék el azt rendezetlen védelem mellett.

A hős előlép

A 16. percet Szalai Ádám megpattanó lövése zárta – ez volt az első, legalább a kapu közelébe tartó lehetőség, nemcsak magyar részről, az egész mérkőzésen. Másfél perccel később aztán már nemcsak Marc-André ter Stegen kapujának iránya volt meg, hanem a magyar gól is. A Szoboszlai Dominik által balról középre kanyarított labdát Szalai – ki más? – a röviden teljesen üresen érkezve sarokkal perdítette a hosszú felsőbe (0–1).

Meglehet, pályafutása legszebb góljával indította a kétmeccses búcsúturnét.

A németek lendülete és apránként felépített önbizalma egy csapásra eltűnt, és még ha többet is birtokolták a labdát a mieinknél, egyszerűen képtelenek voltak komoly helyzetet kidolgozni. Nem úgy a továbbra is veszélyesen kontrázó magyar csapat, amely néhány perccel a vezetés megszerzése után meg is duplázhatta volna a fórt, ha a leshatárról kilépő Fiola Attila baloldali centerezése egy kicsit jobb ütemben jön ki lábra Gazdag Dánielnek. Az észak-amerikai profi ligában parádésan szereplő Gazdagnak a 30. percben ismét akadt egy ígéretes lehetősége, de hiába ugratta ki szépen Szalai Ádám, a Real Madridban futballozó Antonio Rüdiger szorításában nem tudta jól eltalálni a labdát.

A német közönség egyre nehezebben viselte sajátjaik impotens játékát, jó tíz perccel az első félidő vége előtt például azért kellett megállítani a játékot, mert a szöglethez készülő Szoboszlai, Gazdag kettőst szabályos papírgalacsin-zápor (s ki tudja még mi) fogadta a sarokban.

A 39. percben David Raum beadásából Thomas Müller révén legalább az első kaput eltaláló próbálkozás összejött a házigazdának, de ennél tovább az egész játékrészben nem jutottak a Nationalelf tagjai. Közel sem érdemtelen tehát, hogy hangos füttykoncert kíséretében bandukolhattak az öltözőbe.

Gulácsi pillanatai

A második félidőre vissza sem jött onnan Serge Gnabry, a Bayern München szélső támadóját a PSG szerelését nyáron a West Hamére váltó Thilo Kehrer váltotta. Ezzel pedig jött egy új, három középső védővel, két szárnyvédővel operáló német formáció is.

A hazaiak alig öt perc leforgása alatt többet tettek le arra a bizonyos asztalra, mint előtte negyvenöt alatt: előbb Timo Werner előtt adódott ígéretes lehetőség, majd Leroy Sané éles szögből leadott, jól eltalált lövésénél kellett bravúrral mentenie Gulácsinak. Az 53. percben Müller lőtte ki a jobb alsót – a németek örömittas felkiáltása azonban nem tartott sokáig, a partjelző azonnal emelte a zászlaját, les volt. S valóban. Elnézni sem lehetett, nem úgy, mint néhány pillanattal korábban Rüdiger szabálytalanságát Nagy Ádámmal szemben: ám a német bekk hátrafelé csapva hiába kapott bele a magyar középpályás szemébe, nemhogy lap nem járt a keménykedésért, szabadrúgás sem... 

Teltek a percek, ám ezúttal sokkal lassabban, mint az első félidőben, és ezúttal egyszerűen nem tudtunk kijönni a német nyomás alól. De Gulácsi tartotta az egygólos magyar vezetést: előbb Wernerrel szemben nyert párharcot, majd Kimmich keményen megküldött átlövésénél paskolta szögletre a jobb felső felé tartó labdát.

Ádám Martin megkegyelmez

Az utolsó húsz percre mindkét kapitány alaposan megkeverte a kártyákat, Rossi többek között beküldte Ádám Martint Szalai Ádám helyére, Kleinheisler László pedig Gazdagot váltotta. Német oldalon Kai Havertz és Jamal Musiala jött, Werner és Ilkay Gündogan távozott a pályáról.

A hajrá kezdetén a németek is visszább vettek, csökkent valamelyest a nyomás Gulácsi kapuján. Ez pedig azzal is együtt járt, hogy a mieink egy-egy kontra végén ismét eljutottak helyzetig: a 72. percben Ádám zárhatta volna le a meccset egy jól helyezett jobblábas tekeréssel, de Ter Stegen leért a bal alsóba tartó labdára. A másik oldalon Kimmich előtt adódott újabb nagy esély, de 13 méterről eleresztett lövését Lang Ádám kifejelte a kapu torkából. A Bajnokok Ligája-győztes középpályás a meccsen már másodszor csapott bosszúsan hitetlenkedve a levegőbe... 

Az utolsó tíz percben itt is, ott is születhetett volna gól, de ahogyan Ádám Martin másodszor is megkönyörült Ter Stegenen (na jó, a német kapus védett újabb bravúrral), úgy a végén már középcsatárt játszó Rüdiger sem tudott kifogni Gulácsin! A helyszínen megélve egy hihetetlenül izgalmas végjátékot követően maradt a 0–1 és ezzel az „abnormális” magyar diadal Lipcsében.

Álmodjunk tovább!

Az egységes Németország ellen az 1912-es olimpia óta nyertünk tétmeccsen először – igaz, összesen ez volt a harmadik lehetőségünk 110 év alatt. Eggyel őszintébb statisztikai felvillantás, ha a jogelőd Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) elleni, az 1954-es világbajnokságon elért 8:3-as sikertől számolunk, úgy 68 éve várt német verésről beszélhetünk. Még kerekebb a kép akkor, ha a – statisztikai szempontból sem jogutódnak, sem jogelődként nem kezelt – NDK-t is idevesszük, akkor az 1972-es olimpia (50 éve) óta nem látott eredmény a lipcsei diadal.

Marco Rossi a csütörtöki sajtótájékoztatón azt kérte, álljunk két lábbal a földön és ne tápláljunk abnormális reményeket a magyar válogatottal szemben. Lám, a kulcsfontosságú 90 perccel a hátunk mögött még mindig álmodozhatunk.

Álmodozhatunk csoportelsőségről, Nemzetek Ligája négyes döntőről, első kalapos besorolásról a 2024-es Európa-bajnoki selejtezők sorsolására.

Skynak lett igaza.

Hétfőn az olaszok elleni ki-ki meccsen dől majd el, hogy melyik válogatott lesz ott a jövő tavaszi final fourban.

Rossi mester honfitársai tehetnének egy szívességet...

NEMZETEK LIGÁJA
A LIGA, 3. CSOPORT
5. FORDULÓ
Németország–Magyarország 0–1 (Szalai Á. 17.)
Olaszország–Anglia 1–0 (Raspadori 68.)

Hétfőn rendezik
6. FORDULÓ
20.45: Magyarország–Olaszország
20.45: Anglia–Németország

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Magyarország 10 pont
2. Olaszország 8 pont
3. Németország 6 pont
4. Anglia 2 pont

(Borítókép: Martin Rose / Getty Images)