![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Látni kell a Liverpool-legenda reakcióit a Real elleni leolvadás során – videó!
![carragher](https://kep.index.hu/1/0/4766/47661/476615/47661532_081dbdc5a426e648152fc28b03c8cf4c_wm.jpg)
Jamie Carragher, a Liverpool korábbi remek védője televíziós szakemberként, kommentátorként és elemzőként ténykedik visszavonulását követően, 2020 óta pedig a CBS Sport Bajnokok Ligája-közvetítései során is feltűnik. Ennek kapcsán természetesen nem maradhatott ki a Liverpool Real Madrid elleni nyolcaddöntőjéből sem, bár ennek utólag aligha örül…
Az összecsapás remekül indult a „vörösök” számára, hiszen az első negyedórában kétszer is betaláltak, a korábbi védő egyre nagyobb üdvrivalgással vette tudomásul szeretett klubja remeklését.
Hanem aztán beindult a Real Madrid gépezete, sorra jöttek a vendéggólok, Carragher hangulata pedig a kezdeti idegeskedéstől egészen a megtörtségig jutott el a végjátékra (2–5).
Nem csoda, hogy a mérkőzést követően alaposan leszedte a keresztvizet a csapatról és a játékosokról.
(Borítókép: Ash Donelon/Manchester United via Getty Images)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)