Az Újpestnek az sem ért pontot, hogy egy órán át lefocizta a Fradit

Nem sokkal múlt 15 óra, az Újpest-városkapu metrómegállónál kialakított P+R parkolóban érzésre már most több a rendőrségi jármű, mint a civil. Innen alig egy kilométerre a Népszigeten szól a zene, rotyog a bogrács, és családok majálisoznak a Duna-parton. A Bocskai útra fordulva a távolból mégsem ennek hangjait hozza magával a szél, hanem szurkolók semmivel sem összetéveszthető énekének moraját. Azt nehéz lenne megmondani, melyik oldal drukkerei, a szöveget ugyanis nem lehet kihallani, a dallam pedig – fogalmazzunk úgy – mindkét oldalon népszerű rigmusoknak ágyazott meg az immár évszázados rivalizálás során.

A jelenet mintegy választ is ad Hrutka Jánossal közös csütörtöki felvetésünkre: rangadó-e még az Újpest–Ferencváros? Arról továbbra is vitatkozhatnánk, hogy a történelme mennyivel nagyobb súllyal esik latba a válasznál, mint a jelene. A drukkerek viselkedése, az, hogy a stadiontól kilométerekre, a kezdés előtt három órával már a szurkolói nótáké a főszerep, a feleség és az esetleges gyerkőcök, no meg a majálishoz tartozó hagyományos kellékek helyett, eldönteni látszik a vitát.

Akkor is, ha az Újpest történetesen 22 bajnoki óta képtelen legyőzni városi riválisát. S akkor is, ha az FTC cirka hat-hétszeres büdzsével, a Transfermarkt becslése szerint hétszer értékesebb kerettel rendelkezik a jelenben. S még akkor is, ha történetesen a Fradi alig nyolc hónapja visszaadta a történelmi kölcsönt, és a 2010 szeptemberében lejátszott, a Megyeri úton 6–0-s újpesti sikert hozó csörte után ezúttal a IX. kerületiek nyertek 6–0-ra ugyanitt.

„Nebojsa Vignjevics alighanem alaposan felkészül minden eshetőségre, a szervezettségre egyetlen csapatánál sem lehetett panasz – sosem” – érvelt az őszinél jóval szorosabb végeredmény mellett a csütörtöki Sportcastben Zombori Zalán, túl azon, hogy az Újpesttel az 1997–1998-as évadban bajnoki címet nyert középpályást erős kötelékek fűzik a lila-fehérekhez, így elfogulatlansággal aligha lehetne vádolni. Ám tény az is, anno a Ferencváros színeiben is megfordult, így a teljes egyoldalúság vádja se nagyon állná meg a helyét az esetében.

A forma valódi izgalmakat ígért

Hrutka szintén arról beszélt, lassan történelmi távlatban sem látott veretlenségi széria ide vagy oda, tévúton jár az a fradista, aki az őszi végeredményből messzemenő következtetést akar levonni a párharc – hivatalosan – 238. (a hadi bajnokságok meccsei miatt eltérő számítások szerint a 235., esetleg 236.) felvonása előtt. Bizony a pillanatnyi forma egyáltalán nem támasztja alá a két klub gazdasági lehetőségeiben rejlő óriási különbséget. Sőt, a legutóbbi öt bajnokit tekintve Csoboth Kevinék még jobban is álltak Dibusz Déneséknél! Az Újpest 3 győzelemmel, 1 döntetlennel és vereséggel, a Ferencváros 2 győzelemmel és vereséggel, valamint egy döntetlennel „futott neki” a csörtének. Ráadásul a hétfői házigazda abból az összevetésből is önbizalmat merítve jöhetett ki, ha az idény januári restartjától számolunk, elvégre 12 meccs alatt 18 pontot „zsákoltak” a riválisoktól, míg az FTC 16-ot...

Négyet üt az óra, a Megyeri út felé tartó 196-os buszra pedig az utazóközönség jó része már sálban, mezben, valamiféle jól felismerhető szurkolói kellékkel a ruházatán száll fel.

„Az a szeptemberi meccs nagyon csúnya volt, bármi áron meg kellett volna akadályozni, hogy visszarúgják a hatost” – magyarázza a stadion felé tartva egyikük, ősz haja alól meglepően derűs szemekkel, már-már mosolyogva kilesve a kérdésünkre, őszintén hisznek-e az újpestiek abban, most szakad meg a pocsék Derbi-széria. – Milos Kruscsiccsal voltak jó meccseink, de néha teljes homályba veszett a csapat. Vignjevics visszatérése óta valahogy nagyobb a tűz a játékosokban. Végre nem arról kell beszélni, hogyan fogjuk megúszni a kiesést, hanem hogy mire lehetünk jók a felsőházban. Így azért egészen más nekimenni a derbinek” – teszi hozzá, utalva arra, hogy a szurkolói érdeklődés is jóval nagyobb volt a mérkőzés iránt hazai oldalról, mint szeptemberben. Akkor némileg meglepő módon a telt ház sem jött össze, ellenben most már napok óta nem lehet jegyet kapni a meccsre.

„Szerintem évek óta nem volt ilyen jó sanszunk arra, hogy meglepjük őket. Csoboth biztosan villan egyet, a többit majd meglátjuk” – mondta a bácsi, aki korából fakadóan alighanem az újpesti labdarúgás történetének aranycsapatát, a hetvenes évek mára legendássá lett Dózsáját is láthatta élőben, mielőtt a Váci úton egy szotyiárusnál elköszöntünk volna egymástól.

A szürreális útbaigazítástól a szürreális rezsidémonig

Mindenesetre azzal az érzéssel váltunk el, ha a jóslat tűpontosnak bizonyul, az sem lehet szürreálisabb, mint a néhány buszmegállóval korábban tapasztalt jelenet, ahogy a tucatnyi újpesti között egy Ferencváros-melegítős, zöldbe öltözött fiatal próbál útbaigazítást kérni, miként is juthatna a leggyorsabban a Szusza Ferenc Stadionhoz, úgy, hogy a vendégbejárathoz is minél közelebb kerüljön rögvest... Néhány éve a válasz aligha udvarias útbaigazítás lett volna, egy baráti tanáccsal:

Inkább vedd le a melegítőt, öcskös.

Ezek után már nem is tűnt szokatlannak, hogy a Megyeri útra fordulva néhányan fennhangon kérdezik a tömegben feléjük tartó embereket, eladó jegye akad-e valakinek. Jegyüzérkedés, mint az utolsó remény a stadion kapuin belülre jutni! Egy magyar bajnoki előtt...

Sztanyiszlav Csercseszov és újpesti kollégája, Vignjevics egyaránt a 4–2–3–1-es összeállításban küldte pályára sajátjait.

A vendégeknél a

a hazaiaknál a

tizenegy kapott bizonyítási lehetőséget az első perctől.

Első ránézésre Pászka Lóránd jobb oldali védőként való bevetése, a liláknál Nemanja Antonov szintén kényszerű, ám nem feltétlenül példátlan bal oldali középpályásként történő szerepeltetése ígért némi plusz taktikai izgalmat.

Az Újpest játékosokat köszöntő „élőképe” pedig a futballon túlmutató közéleti témákat, olyan magasba tartott üzenetekkel, mint

• Falvak az NB I-ben, fellegvárak az NB II-ben;
• Az irányított bajnokság nem pálya, vagy;
• MVM: Bajnoki cím emelt rezsiáron.

Utóbbi különösen bizarr látványt nyújtott úgy, hogy a Ferencváros-szurkolók előtt a

Bajnoki cím újra nekünk jár!

– felirat tetszelgett a kezdést megelőző bő egy órán át.

A futballpályán zajló meccs – első felvonás

Aztán a Himnusz után végre útjára indult a labda, és 40 másodperc sem kellett ahhoz, hogy a hazai szurkolók egy része máris felkiáltson, Csoboth beadásában azonban nem volt valódi veszély. Nem úgy négy perccel később Branko Pauljevics jobb oldali elfutása után a fejesében! Ám végül ez is a jobb felső fölött szállt el.

A házigazda úgy kezdett, mint az a csapat, amely valóban elhiszi, valódi rangadót tud varázsolni a toronymagas esélyesnek tartott FTC-vel szemben. Az első tíz percben Vignjevics 4–2–3–1-e ráadásul inkább látszott 2–5–3-nak, mint bármi másnak. A Ferencváros mindössze Owusu Kwabena emeléséből tudott veszélyeztetni az első negyedórában, azt is úgy, utólag kiderült, lesről indult a ghánai csatár.

Húsz perc után az Újpest 70 százalék feletti labdabirtokláson állt, és négy gólszerzési kísérletnél járt, három szöglettel spékelve – a Ferencváros eközben egyetlen szabályosan befejezett helyzetig sem jutott.

Nehéz lett volna ennél nagyobb hazai fölényt elképzelni előzetesen, aztán a 24. percben mégis megszerezte a vezetést az addig szinte csak védekező, egy-egy kontránál tovább nem jutó vendégcsapat. Más kérdés, hogy Fernand Gouré labdavesztése előtt a ferencvárosi szerelési kísérlet több pályán is a necces kategóriába került volna, az újpestiek reklamáltak is miatta, de végül nemcsak Bogár Gergő játékvezető, hanem a VAR-szoba is rendben lévőnek találta (vagy legalábbis nem talált egyértelmű képi bizonyítékot az ellenkezőjére). Ebből fordult a zöld-fekete mezes csapat, Marquinhos balról, ziccerből leadott lövését pedig hiába védte bravúrral Nikolics, a kipattanónál nem kapott kellő segítséget a védőktől – vagy inkább mondjuk úgy, Amer Gojak villantott meg valamit abból, miért kerül egymaga annyiba a Transfermarkt becslése szerint, mint az újpesti keret ötöde: a tizenhatos vonaláról, enyhén balról védhetetlenül tekert a hosszú felsőbe (0–1).

A lilák a kapott gól után sem estek szét – nem úgy, mint a már sokat emlegetett szeptemberi meccsen –, és a 41. percben teljesen megérdemelten egyenlítettek is. Antonov kezdőbe állítása szélső középpályásként bejött, a szerb utánpótlás-világbajnok robogott el a bal szélen (Pászka oldalán), majd beadásából a középen üresen érkező Gorué lőtt kapásból a rövid alsóba (1–1).

Rangadó lett, hittörténeti dráma nem...

Szünetben – az első félidőben látottakkal teljes joggal elégedetlenebb – Csercseszov kettőt cserélt, Pászka helyére a valóban jobb bekk Botka Endrét, az egész első félidőben észrevétlen Tokmac Nguenére pedig ifj. Lisztes Krisztiánt beállítva – ezzel összességében már a harmadik változtatási lehetőségét is ellőve, hiszen szűk 40 perc után Adnan Kovacevicet sérülés miatt le kellett hoznia.

A Fradinál ezúttal sem volt sokat a labda, sőt, érzésre talán még kevesebbet is, mint a szünetig. Ám nemcsak ez nem változott, hanem az sem, hogy a pályán maradt Gojak, aki az 54. percben hasonló szögből és távolságból, ezúttal kevésbé magasan, de ismét eltekert egy lövést Nikolics kapujának bal oldalába (1–2).

A 60. percben aztán jött Lisztes, aki egy lecsorgót küldött kapásból, alig hat-hét méterről az újpesti kapuba, ezzel megpecsételve a hazaiak sorsát (1–3). Folytatódott az ifjú támadó fantasztikus sorozata, aki ötödik NB I-es meccsén az ötödik kanadai pontját szerezte (négy gól, egy gólpassz).

A liláknak a pályán sokáig nem akadt válaszuk – a kilencperces ráadás ellenére sem. S bár a lelátóról mér érkezett egy két frocli a IX. kerületiek felé, ez a három bajnoki pont szempontjából már nem volt mérvadó...

Ahogyan a 94. percben kibrusztolt, a hálót nem érintő, de a gólvonalon a VAR, s mintegy 9 és félezer a helyszínen szurkoló újpesti szerint érvényes Simon Krisztián-találat sem. Igaz, a 96. percben Dibusz Dénes szenzációs védése is kellett ehhez...

Hit, harc, győzelem! – hirdette az Újpest stadionmagazinja a címlapon. Hit és harc volt, újpesti győzelem ezúttal sem. Történelmi szinten ugyan a magyar labdarúgás két gigászáról van szó, a jelenben mégis inkább Dávid és Góliát küzdelméről. Ez pedig a valóságban ritkán végződik úgy, mint a vallási legendákban. Az Újpest és a Ferencváros közelmúltbeli mérlegére nézve: huszonháromból egyszer sem.

LABDARÚGÓ NB I
29. FORDULÓ
Újpest–Ferencváros 2–3 (Gouré 41., Simon 94., ill. Gojak 24., 54., ifj. Lisztes 60.)

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)