Erre még Maradona is csak mosolyoghat fentről: fél év alatt a mennyben Argentína és a Napoli!

A válogatott örökség

Mert nézzük csak a szikár tényeket. Az argentin labdarúgó-válogatottban 91 találkozón 34-szer eredményes irányító/támadó 1986-ban világbajnoki címig vezette hazáját, négy évre rá a döntőig, majd miután drogügyek miatt eltiltották, 1991-ben és 1993-ban nélküle nyert Copa Américát az albiceleste. Az Eb-győztes dánokat már az „isteni Diegóval” verték meg a „címegyesítő” meccsen: az Artemio Franchi Kupa 1–1-es rendes játékideje után épp ő értékesítette az első tizenegyest az 5–4-re megnyert párbajban.

A dél-amerikai és az Európa-bajnok ütközetére amúgy egészen 2022-ig nem került ismét sor, erre mindjárt vissza is térünk.

Maradonát 1994-ben ismét eltiltották, ezután pedig már nem is volt többet válogatott.

Nézzük az argentin nemzeti tizenegy azóta mutatott teljesítményét!

Visszavonulása után csak az ezüstök jöttek az argentinoknak

Az együttes természetesen mindegyik világbajnokságra kvalifikálta magát, ám az 1990-es ezüstérem után 2014-ig három negyeddöntős búcsú mellett egy nyolcaddöntő és egy csoportkörös kiesés volt a mérleg.

Brazíliában már Lionel Messi vezérletével döntőig meneteltek, ott aztán a németek ráadásban múlták felül 1986-os és 1990-es riválisukat. Négy évvel később és Oroszországban már a nyolcaddöntő végállomást jelentett: a végül aranyérmes franciák élükön a klasszisából már fiatalon felvillantó Kylian Mbappéval szétfutották az öregedő védelmet.

A Copa Américát picit ad hocabb jelleggel rendezték meg, mint az Eb-t, a vb-t és az olimpiát, ahol lehet számolni azzal, hogy négyévente követik egymást a rendezvények. Az 1993-as argentin aranyérem után dél-amerikai kontinensbajnokság 1995-ben, 1997-ben, 1999-ben, 2001-ben, 2004-ben, 2007-ben, 2011-ben, 2015-ben, 2016-ban és 2019-ben volt, míg a 2021-est majd 2024-es követi amúgy…

Ennél is nagyobb bravúr, hogy a 2007-es brazil–argentin 3–0-s finálét követően a rendes játékidőben 2019-ben kapott ki legközelebb! Ezen a tornán az elődöntőben Gabriel Jesus és Roberto Firmino találatával a rendező brazilok az elődöntőben 2–0-ra ugyancsak nyertek, az argentinoknak maradt a bronz. A legutóbbi, 2021-es tornán aztán csak összejött a visszavágás, de erről majd egy kicsit később.

Nápolyi aranykorszakot hozott el

Az 1926-ban alapított S. S. C. Napoli nem nyeretlen kétéves volt, amikor 1984-ben akkori világrekordot jelentő nagyjából 10 millió dollárért megszerezte a Barcelona kiválóságát, de azért azt sem lehet állítani, hogy halomra nyerte volna magát a klub:

volt két Olasz Kupa-győzelme, az 1976-os sikert követően pedig a rövid ideig (csupán öt kiírást megélő) angol–olasz Ligakupát is elhódította az FA Kupát megnyerő Southampton ellen. A Serie A-ban 1968-ban a Milan, 1975-ben a Juventus mögött lett ezüstérmes az együttes.

Nem egy olyan dicsőségfal, ami nehezen felülmúlható lenne.

Az eltiltás után a Sevillánál, a Newell's Old Boysnál és a Boca Juniorsnál töltött még el rövidebb-hosszabb időt 1998-as visszavonulásáig.

Nápolyi időszaka alatt 257 tétmérkőzésen 115 gól és 64 gólpassz volt a mérlege, az 1987–1988-as idényben a bajnokságban és a kupában is mesterlövész lett.

Hogy mekkora formátumú játékosa volt a csapatnak, azt mindennél jobban jelzi, hogy egyrészt csak az ő (tízes) mezét vonultatták vissza, másrészt 2020 decembere óta az ő nevét viseli a klub létesítménye: a Diego Armando Maradona Stadionban játssza hazai mérkőzéseit a Napoli.

Kiesés, csőd, kizárás, újraalapítás, harmadosztály – majd lassú út a csúcs felé

A Maradona-éra utáni első idényben még összejött ugyan a negyedik hely, azt követően viszont már a középszerűségbe süllyedt a gárda, 1998-ban csupán két győzelmet szerzett és esett ki az élvonalból, a következő hat évből pedig csak egyet töltött el a Serie A-ban.

A gárda anyagi helyzete még a sportszakmainál is rosszabbra fordult, 2004-ben csődbe ment a Napoli, és kizárták a profi futball-ligákból.

A 2004-es újraalapítást követően a klub nagyszámú szurkolótábora biztosította a fő bevételi forrást, Aurelio De Laurentiis színre lépése óta pedig nem került újabb anyagi krízisbe a gárda.

Ettől függetlenül még a kizárás miatt a harmadosztályba került az együttes, ahol a Rimini és az Avellino is megelőzte, egy évvel később viszont a bronzérmet már arany követte – és a feljutás.

A Serie B-ben csak egy idényt töltött, a 2006–2007-es évadban ezüstérmes lett az élvonalból kizárt Juventus mögött, így a két együttes kéz a kézben jutott vissza az élvonalba, harmadikként a Genoa csatlakozott hozzájuk.

Rendre a dobogó környékén

A feljutással olyan fiatalok is érkeztek, mint az akkor 19 éves Marek Hamsík vagy a 22 éves Ezequiel Lavezzi, a következő nagy durranást pedig Edinson Cavani 2010-es megkaparintása (először kölcsönbe, egy évre rá végleg) jelentette. Az uruguayi csatár a következő három idényben 33, 33 és 38 találattal lett házi gólkirály, az együttes pedig egyre nagyobb erőnek számított Olaszországon belül:

2013-ban érkezett egyébiránt 39 millió euróért Gonzalo Higuaín – miközben Cavani 64,5 millióért váltott a PSG mezére –, az uruguayi három év alatt szerzett 104 góljára az argentin 92-vel „felelt”.

A 2015–2016-os idényben visszakerült a dobogóra a gárda, ugyanúgy második lett, mint 2018-ban és 2019-ben, 2017-ben pedig egy újabb bronz érkezett.

A széria 2020-ban a hetedik hellyel szakadt meg, de a kupagyőzelemmel vigasztalódhattak cserébe a szurkolók, majd a sorminta pedig egyértelműen kedvező alakot öltött: 2021-ben az ötödik, 2022-ben pedig már ismét a harmadik volt a Napoli.

Minden adta magát, hogy idén jöjjön az újabb kéthelyes javítás, és az 1990 óta hiába várt harmadik arany!

Meghalt a király – éljen a király?!

Maradona nem egészen egy hónappal a 60. születésnapját követően hunyt el, álmában állt meg a szíve, bár előtte éveken, évtizedeken át változó intenzitással voltak egészségi panaszai. Halála másnapján több tízezer gyászoló kísérte végső útjára az „isteni Diegót”.

S hogy milyen az élet?

Az addig rendre az aranyküszöbön elhasaló felnőttválogatott (U20-asoknál 1995 és 2007 között öt vb-címet nyertek, az U23-asoknál pedig 2004-ben és 2008-ban olimpiai aranyat szereztek) elkezdett nyerni!

A 2021-es Copa Américát eredetileg egy évvel korábban Argentínában és Kolumbiában rendezték volna meg, a koronavírus-járvány kirobbanása miatt viszont csúszott, majd helyszínt is váltott, Brazília lett a házigazda.

Lionel Messiék a Chile elleni 1–1 után Uruguayt (1–0), Paraguayt (1–0) és Bolíviát (4–1) is legyőzték a csoportban, a negyeddöntőben Ecaudort könnyedén (3–0), a négy között Kolumbiát büntetőkkel (1–1, 3–2) verték meg, így jöhetett a brazilok elleni finálé, a riói Maracánában.

Ezt a meccset Ángel Di María első félidő derekán szerzett találata döntötte el (1–0), majd a bevezetésben említett kontinensek közötti ütközeten az Európa-bajnok olaszokat gond nélkül végezték ki Lautaro Martínez, Di María és Paulo Dybala góljával (3–0).

A katari világbajnokságot már a torna egyik favoritjaként várta Argentína, hogy aztán rögvest kikapjon az egyik leggyengébbnek várt Szaúd-Arábiától (1–2) a nyitányon. Nem tört meg a gárda, Mexikó (2–0) és Lengyelország (2–0) megverése csoportelsőséget jelentett, az ausztrálokat 2–1-re győzte le a nyolcaddöntőben, a hollandokat kétgólos előny elherdálása után tizenegyesekkel múlta felül a negyeddöntőben (2–2, 4–3), a horvátokat játszi könnyedséggel fektette két vállra a négy között (3–0), a fináléban pedig a címvédő franciákat verte káprázatos meccsen, ugyancsak büntetőkkel (3–3 után 4–2).

A 174 válogatottságával és az ott szerzett 102 találatával is rekorderré előlépő Lionel Messi pedig a hét Aranylabdája és megszámlálhatatlan egyéni elismerése mellett a 2021-es Copa América és a 2022-es világbajnokság legjobb játékosának járó díjat is bezsebelte a két aranyérem mellé – végleg lerázva magáról a nagy előd miatt sokáig cipelt terhet, miszerint nem tudja a csúcsra vezetni az övéit.

Nem egészen fél évvel később, május elején pedig Nápoly is ünnepelhetett

Persze, ezt már vártuk hetek-hónapok óta, hiszen az együttes döbbenetesen bekezdett, a világbajnokságot megelőző 15 fordulót 13 győzelemmel és két döntetlennel abszolválta, és nyolc ponttal vezetett a címvédő Milannal szemben.

A visszatérés rögvest vereséget hozott, az Inter 1–0-ra nyert hazai pályán, de ezt újabb nyolcas győzelmi szériával feledtették, a 24. forduló után már 18 pont volt a két milánói együttes hátránya!

Azóta volt pár döccenő, Nápolyban nyert a Lazio (0–1) és a Milan (0–4) is, utóbbit követően a Verona (0–0) és a Salernitana (1–1) sem kapott ki a Maradonában, de mivel a riválisok is rendre botladoztak, 32 kör után így is 18 pont volt a fór, immár a Lazióval szemben.

S mivel a zárásig hátralévő szakaszban már épp csak ennyit lehetett szerezni, ez egyben azt is jelentette, hogy csak akkor nem lesz aranyérmes a Napoli, ha mind a hat felvonásán alulmarad, miközben a Lazio mind a hatszor nyer – és az aranyról döntő csatát semleges helyszínen is a rómaiak nyerik meg.

A mostani kiírás kapcsán mindenképpen szót kell szentelnünk a 2020-ban 75 millióért megkaparintott Victor Osimhen gólerős játékáról (34 tétmeccsen 27 találat és 5 assziszt a mérlege), valamint a tavaly nyáron a grúz Dinamo Batumitól 11,5 millióért szerződtetett Hvicsa Kvaracheliáról, aki 38 fellépésen 14 gól mellett 16 gólpasszt osztott ki – meg is kapta gyorsan a Kvaradona becenevet…

Hiába na, az élet a legnagyobb forgatókönyvíró…

(Borítókép: Diego Armando Maradona ünnepli az 1986-os világbajnoki címet. Fotó: Bongarts / Getty Images Hungary)