![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
A Manchester City mindenben megegyezett a BL-győztes középpályással
2021-ben a Chelsea-vel Bajnokok Ligája-győzelmet ünneplő horvát középpályás elvágyódik Londonból, az angol bajnoki címvédő Manchester City pedig tárt karokkal fogadná – állítják egybehangzó sajtóértesülések. Kovacic 2019 nyarán érkezett a Real Madridtól Londonba, szerződése 2024-ig tart, de a klub új tulajdonosa, Todd Boehly nyitott a középpályás eladására.
Angol információk alapján a Chelsea megadta az engedélyt manchesteri riválisának, hogy tárgyaljon a játékossal, a felek pedig mindenben meg is egyeztek.
Miután a személyes feltételekről megállapodtak, a City és a Chelsea vezetőinek a transzfer részleteiről, többek között az átigazolási díjról kell megegyezniük. A tárgyalásokra a szombati Bajnokok Ligája fináléja után kerülhet sor. Június 10-én este Isztambulban a Manchester City ellenfele az Internazionale lesz, az angolok történelmük első bajnoki címére pályáznak, míg az olasz rivális 13 év után jutott el újra a sorozat fináléjába.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)