
A Fradival egy hét alatt nagyot, egy év alatt viszont semmit sem fordult a világ

További Futball cikkek
-
A Super Bowl példájára a foci-vb döntőjének félidejében is nagyszabású showműsor lesz
- Minden bizonnyal eldőlt a Barcelona legértékesebb futballistájának jövője
- Fellélegezhetünk: Szoboszlai fütyül a szaúdiak 120 milliós ajánlatára
- Hatalmas tüntetésre készülnek a Manchester United szurkolói, miközben a klub lassan haldoklik
- Négy napon belül kétszer fogadja a Ferencváros az Újpest labdarúgócsapatát
A magyar bajnok egy héttel ezelőtt a klub számára rendkívül fájdalmas és kellemetlen búcsút vett a Bajnokok Ligájától, amely sorozat főtáblájára vágyott, egy félprofi feröeri csapat, a KÍ Klaskvík azonban rögtön a kezdésnél kiejtette. A magyar csapat az idegenbeli 0–0-s döntetlent követően a hazai visszavágón 3–0-ra alulmaradt.
Hatalmas blama: a feröeri bajnok kiejtette a Fradit a Bajnokok Ligájából
A feröeri bajnok futball-leckét tartott a magyarnak Budapesten.
A mérkőzés után a klub menesztette Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedzőt, akinek helyét a segítője, Máté Csaba foglalta el. Utóbbi szakember szerdán, az Ekl-mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón reményét fejezte ki, hogy a kisiklás ellenére a Fradi-tábornál van annyi hitelük, hogy a csalódás után a csapat mögé álljanak. A válogatott kapus, a népligetiek csapatkapitánya, Dibusz Dénes ugyanakkor arról beszélt, hogy napok teltek el, amíg feldolgozták a kudarcot, és bízott abban, hogy sikerült előrelépniük, az írek ellen teljesen más arcukat mutatják, mint tették azt múlt szerdán.
A Fradi edzője szerint van annyi hitelük a szurkolóknál, hogy a csapat mögé álljanak
Dibusz Dénes: Az ilyen vereségeket nem tudja az ember egyik napról a másikra feldolgozni.
Tavaly amúgy az Európa-ligában futott össze egymással a két csapat, akkor az FTC magabiztosan lépett tovább a play off körből – a hazai 4–0-s siker után idegenben 1–0-ra kapott ki –, és harcolta ki azzal a főtáblára jutást.
Hatan maradtak hírmondónak
A Ferencváros a Dibusz – Makreckis, Cisse, S. Mmaee, Ramírez – Sigér, Abu Fani – Traoré, Zachariassen, Marquinhos – Varga B. összeállításban kezdett ezúttal, közülük az egy héttel ezelőtti kezdőben hatan voltak a pályán. A kapus Dibusz előtt a mezőnyben S. Mmaee, Abu Fani, Zachariassen, Traoré és Varga B., míg Makreckis és Marquinhos csereként jutott szóhoz. Kimaradt az akkori kezdőből a sérült Botka, valamint a bizonytalan Knoester, a gyenge napot kifogó Civic, valamint Baráth és Gojak.
Az akkor nemtetszésének erőteljesen hangot adó B közép ezúttal is szinte teljes létszámban összegyűlt a kezdésre, és erős kezdésük, majd lelkesedésük az első percekre azt jelentette: nem pártoltak el a csapattól. Ez a hangulat aztán a későbbiekben sem lankadt.
A fanatikusokon kívül azonban a hazai nézők többsége szabadságolta magát, vagy csak jelezte, valamilyen teljesítményt és eredményt le kell tenni az asztalra, amivel kiengesztelik, és ismét tiszteletét teszi a Groupama Arénában. Így is közel 11 ezren maradtak a lelátón, viszont 7500-zal kevesebben foglaltak helyet, mint a múlt héten...
A kiegyenlített kezdés során a hazaiak nem túl nagy elánnal vetették rá magukat ellenfelükre, amely fegyelmezetten zárt vissza a térfelére, olykor támadásra is merészkedett, és nem hagyott túl sok teret a riválisának. A játék képe alapján aztán teljesen váratlanul jutott előnyhöz az FTC.
Mannus hibáját követően indult be a hazai gólgyártás
A 16. percben szöglet után nem tudott felszabadítani a vendégcsapat, Sigér Dávid a tizenhatosról lőtte kapura a labdát, amely gellert kapott egy ír védőn, és veszélyes ívben közeledett a kapuhoz. Bár még így sem tűnt megoldhatatlan feladatnak a hárítása egy kapus számára. Alan Mannus azonban jócskán elszámította magát és a labda ívét, így végül mindketten a hálóban kötöttek ki.

potyagóllal ugyan, de vezetést szerzett a Ferencváros (1–0).
Támadásban maradt az FTC, a játék állandóan a vendégek térfelén folyt, de kapura nem jelentettek veszélyt a hazaiak. A 32. percben aztán a nyáron visszatért Cristian Ramírez 18 méterről, középről, jobbal a kapu jobb oldalába lőtt. Mannus vetődött a labdára, de hárítani nem tudott (2–0).
A szünetig hátralévő időben a hazaiak kézben tartották a mérkőzést, a vendégek erejéből támadáskezdeményezésre sem futotta.
Hazai gól rögtön a szünet után, és nem volt megállás
Traoré 47. percben szerzett gólja adta meg a második félidő alaphangját: a támadó Ramírez beadását fejelte a kapuba (3–0).
Kedvére szövögette és színezte akcióit a Fradi, azokból olykor némi veszélyt is jelentett a vendégek kapujára. Az írek háromgólos hátrányban már kevesebb terhet vihettek magukon, így idővel a labdaszerzés után néha bátran felléptek. Ebben persze az is közrejátszott, hogy az FTC középpályás védekezése már nem volt annyira feszes, mint korábban. A vendégeknek sikerült néhány akciójukat elvinni a hazai tizenhatosig, de Dibusznak már nem adtak munkát.
A 74. percben Traoré vágott le óriási sprintet az ellenfél térfelén, és előzte meg többméteres hátrányból védőjét. A hazai támadó el is csente a labdát, betört a tizenhatoson belülre, ahol önzetlenül szolgálta ki Varga Barnabást. Utóbbinak a gólvonalon álló védő mellett nem okozott gondot a kapuba lőni (4–0).

A gól után ír kapufával és Dibusz védésével folytatódott az összecsapás, majd közepes iram mellett nyílt csata zajlott a pályán, ahol a középpályákat mindkét csapat gyorsan átjátszotta. A hajrára nem maradt semmilyen izgalom, csupán kisebb hazai lehetőség, az eredmény viszont már nem változott.
Az FTC tehát csakúgy, mint egy évvel ezelőtt, 4–0-ra nyert ír riválisa ellen hazai környezetben.
Akkor Dibusz mellett a két gólt vállaló Traoré volt a kezdőcsapat tagja, míg Marquinhos csereként játszott a ma pályára lépők közül.
Nyilatkozatok
Máté Csaba, az FTC vezetőedzője:
„Az eredmény pozitív, bár feszülten kezdtünk, öt percig nem nagyon találtuk a helyünket. Utána viszont jól kontrolláltuk a meccset, már az első gólunk előtt is támadásban voltunk, megvoltak az akciók, beadások. Aztán jöttek a gólok is, ami önbizalmat adott a játékosoknak, a szurkolókat pedig magunk mellé állítottuk. Utóbbi azért volt fontos, hogy tovább bíztassák a csapatot, a játékosok megtartsák a tempót. A második félidőt góllal kezdtük, az ellenfelet azzal talán még inkább megtörtük. Utána több helyzetünk adódott még, de azokból már csak egyet váltottunk gólra. Az eredménnyel elégedett vagyok, az előnyünk komoly, nagy lépést tettünk a továbbjutás felé, ami biztató, de a párharc nem dőlt el. Alázatra van szükség, két lábbal a földön maradni, mert a múltkori pofon túl nagy volt.”
Stephen Bradley, a Shamrock Rovers vezetőedzője:
„Egy nagyon jó Ferencváros ellen játszottunk, és jól kezdtük ugyan a meccset, két komoly helyzetünk is adódott az elején, utána azonban átadtuk a kezdeményezést az ellenfelünknek. A hazaiak a labdabirtoklásukat gólokra váltották, leginkább a saját hibáink bosszulták meg magukat. A szünet utáni gyors gól pedig le is zárta a találkozót, amelynek legfőbb tanulsága számunkra az, hogy ezen a szinten már nem férnek bele ilyen hibák. Ezeket kell, kellene a jövőben kiküszöbölnünk. Sajnálom, hogy lelkes szurkolóinkat nem tudtuk gólokkal, szorosabb mérkőzéssel megörvendeztetni. Tavaly is 4–0-ra kaptunk ki, de akkor úgy éreztem, hogy lehetett volna még nagyobb is a különbség, most viszont úgy látom, hogy ezúttal inkább magunkat hoztunk ilyen helyzetbe. A négygólos hátránnyal nagyon messze kerültünk a továbbjutástól, ezért vagyok különösen bosszús a kapott gólok előtti hibák miatt.”
Lesz magyar csapat az Európa-konferencialiga főtábláján?
EURÓPA-KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉSEK:
Ferencváros–Shamrock Rovers (ír) – (4–0)
g.: Sigér (16.), Ramírez (32.), Traoré (47.), Varga B. (74.)
További magyar érdekeltségű eredmények:
A DVSC vendégként, a KTE hazai pályán szerzett előnyt az Ekl-ben
A Zalaegerszeg a 92. percben bukott el Eszéken.
Alaskert (örmény)–Debrecen 0–1 (0–0)
g.: Loncar (50.)
Kecskemét–Riga (lett) 2–1 (0–0)
g.: Szuhodovszki (52. – 11-esből), Pálinkás (85.), ill. Contreras (86.)
később:
20.00: Osijek (horvát)–Zalaegerszeg
(Borítókép: Balogh Dávid / Sportsfile / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Meghalt Lukács Lóránt
A Balázs Béla-díjas operatőrhöz híres alkotások fűződnek.
február 27., 10:27
- Sport
A FIFA elnöke történelmi pillanatot emleget a 2026-os világbajnokság döntőjében
A Coldplay-t hívták ehhez segítségül.
4 órája
- Sport
125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében
Születésnapját ünnepli a világ egyik legnagyobb sportegyesülete.
február 27., 07:12
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
27 perce
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
3 órája
- Sport
Karnyújtásnyira került a Real Madrid attól, hogy bejusson a Spanyol Kupa döntőjébe
A mérkőzés egyetlen gólját a vendégek brazil csillaga, Endrick szerezte.
február 26., 23:29
- Sport
Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon
10 éven keresztül követte el a bűncselekményeket.
február 27., 08:22
- Sport
Káprázatos reklámmal tette emlékezetessé a Jordan Brand Luka Doncic klubcseréjét
Minden exem Texasban él...
február 27., 08:30
- Sport
Szoboszlai Dominik az újabb gólja után elárulta, mi tenné igazán boldoggá
A magyar labdarúgót választották a meccs emberének a Newcastle ellen.
február 27., 00:14
- Címlapon
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére
A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.
33 perce
- Sport
Egy női triatlonista azt állítja, azért lett pozitív a doppingtesztje, mert lefeküdt a partnerével
A sportoló azt írta, mindent megtesz, hogy tisztázza a nevét.
február 27., 10:53
- Sport
Ajkán, Győrben és Szombathelyen is játszik vb-felkészülési meccset a magyar hokiválogatott
Záróakkordként május 6-án Kanada ismét jégre lép Budapesten.
február 27., 16:47
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
1 órája
- Sport
„Ez felér egy emberkísérlettel” – a magyarok szerint bukásra ítélt a „szteroidolimpia”
Dollármilliárdos nagyágyúk a befektetők között.
február 27., 17:47
- Sport
Az RB Leipzig egy büntetőből lőtt góllal ejtette ki Dárdai Bencééket a Német Kupából
Gulácsi a kispadról nézte végig, ahogyan csapata bejutott a négy közé a sorozatban.
február 26., 22:40
- Sport
Tovább folytatja remek kupaszereplését a harmadosztályú csapat, elődöntőbe jutott
Nagy meglepetés született a Német Kupa negyeddöntőjében.
február 26., 09:57
- Sport
Cristiano Ronaldo feje túl a negyvenen is aranyat ér
A portugál sztáron nem fog az idő.
február 26., 09:12
- Sport
Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt
Augusztus végén bőgnek fel a motorok a Balatonfőkajár mellett fekvő versenypályán.
február 27., 13:12
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
8 órája
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
13 órája
- Címlapon
Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg
Trump és Zelenszkij nyilvános vitája történelmi jelentőségű volt. A szakértő szerint ilyen vita szövetségesek között talán még sohasem történt.
27 perce
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
8 órája
- Sport
Az újabb gólt szerző Szoboszlai Dominik volt a rangadó hőse, a Liverpool már 13 ponttal vezet
A Manchester City elleni hétvégi meccs után a Newcastle United hálóját is bevette.
február 26., 23:15
- Sport
Kiesett a bajnokságban éllovas Puskás Akadémia a Magyar Kupából
A felcsútiak a Nyíregyháza ellen buktak el.
február 26., 10:08
- Sport
Folytatódik Szoboszlai Dominik szenzációs szériája: meglehet a tökéletes február
Az előttünk álló két és fél hét brutális menetrendje sem rettentette el edzőjét.
február 26., 20:11
- Sport
A Liverpool vezetőedzője nem elégedett sztárjátékosával, aki távozhat a csapattól
Az arab világból akadnak kérői a támadónak.
február 26., 11:34
- Sport
Pályára lépett a szlovén varázsló volt csapata ellen, és ha már ott járt, tripla duplát jegyzett
Kyrie Irving 35 pontja sem volt elegendő a győzelemhez.
február 26., 10:48
- Sport
Először fordul elő, hogy Barcelonából rajtol a kerékpársport ikonikus körversenye
Harmadik alkalommal rajtolhat majd a verseny Spanyolországból.
február 26., 14:10
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
9 órája