
Stabil a Ferencváros hordágyon lehozott védőjének állapota
Mint beszámoltunk róla, a Ferencváros óriási meglepetésre hazai pályán mindössze 0–0-s döntetlenre végzett a kiesés elkerüléséért küzdő Mezőkövesd ellen. A zöld-fehérek számára azonban korántsem a végeredmény volt a legsokkolóbb: a vendégek kapusa, Riccardo Piscitelli egy mentésnél sarokkal fejbe rúgta a címvédő bekkjét, Myenty Abena, akit ezt követően hosszasan kellett ápolni. Végül az első játékrész hosszabbításának pillanataiban hordágyon hozták le a labdarúgót.
Nagyon nehéz pillanatokat éltünk át mind a stadionban, de ami a legfontosabb, stabil az állapota. Bízom az orvosainkban, tudom, hogy mindent megtesznek érte
– fogalmazott a mérkőzést követő sajtótájékoztatón Dejan Sztankovics, az FTC vezetőedzője.
A Ferencváros egymást követő negyedik bajnokiján maradt veretlen, így a listavezető Paks már a vesztett pontok tekintetében is megelőzi az idényben eddig egy mérkőzéssel kevesebbet játszott fővárosi alakulatot.
LABDARÚGÁS, NB I
15. FORDULÓ
Újpest–Paks 1–2 (1–1)
Diósgyőr–Zalaegerszeg 0–3 (0–0)
Ferencváros–Mezőkövesd 0–0
szombaton játszották
Kecskeméti TE–MTK Budapest 1–2 (1–1)
Fehérvár FC–Puskás Akadémia 3–1 (2–0)
Kisvárda–Debreceni VSC 0–0
Az állás: 1. Paks 31 pont (29–16), 2. Ferencváros 27/14 meccs (35–19), 3. Fehérvár 24 (31–24), 4. Debrecen 24 (23–19), 5. Puskás Akadémia 24 (24–20), 6. MTK 21 (16–24), 7. DVTK 20/14 (21–21), 8. Kecskemét 20 (24–25), 9. Újpest 20 (23–30), 10. Zalaegerszeg 14 (20–32), 11. Mezőkövesd 14 (17–22), 12. Kisvárda 11 (14–25)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Cristiano Ronaldo feje túl a negyvenen is aranyat ér
A portugál sztáron nem fog az idő.
február 26., 09:12
- Sport
Ralf Schumacher határozott kijelentést tett Hamilton és a Ferrari világbajnoki esélyéről
Fogalmazzunk úgy, nem aggódik amiatt, hogy a 40 éves brit már idén lehagyná a fivérét.
tegnap, 21:10
- Sport
Tovább folytatja remek kupaszereplését a harmadosztályú csapat, elődöntőbe jutott
Nagy meglepetés született a Német Kupa negyeddöntőjében.
február 26., 09:57
- Címlapon
Donald Trump: Ha valaki nem akar megegyezni, az nem lesz sokáig közöttünk
Szerinte mind Oroszország, mind az ukrán nép szeretné, ha megállapodás születne.
tegnap, 21:59
- Címlapon
Donald Trump üzent Volodimir Zelenszkijnek: Amerika nem fogja ezt sokáig tűrni!
Az ukrán elnök továbbra is számít az amerikai segítségre.
tegnap, 19:12
- Címlapon
Donald Trump sejtelmes üzenetet küldött, nagy dologra készül
Közben Európa Ukrajnáról tárgyalt.
tegnap, 16:05
- Címlapon
Bild: Elfogása előtt gázpisztollyal lőtte szájba magát a mannheimi gázoló
A hatóságok szerint nem terrortámadás történt.
tegnap, 18:04
- Mindeközben
Cooky párja megkérdezte a kisfiait, mit szólnak a szettjéhez, de olyan kritikát kapott, hogy a fal adta a másikat
tegnap, 19:42
- Címlapon
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
tegnap, 05:59
- Mindeközben
Schobert Norbi olyat alakított a farsangi buliján az ABBA egyik tagjaként, hogy nem sajnálnánk tőle az Oscar-díjat
tegnap, 18:43
- Címlapon
Romlik Ferenc pápa állapota, nagy mennyiségű váladékot távolítottak el a tüdejéből
A katolikus egyházfő ismét lélegeztetőgépre került.
tegnap, 20:06
- Címlapon
Ferenc pápa gyógyulásáért celebrált szentmisét Erdő Péter bíboros
Egy evangéliumi történeten keresztül küldte el jókívánságait.
tegnap, 19:04
- Sport
Pályára lépett a szlovén varázsló volt csapata ellen, és ha már ott járt, tripla duplát jegyzett
Kyrie Irving 35 pontja sem volt elegendő a győzelemhez.
február 26., 10:48
- Sport
Először fordul elő, hogy Barcelonából rajtol a kerékpársport ikonikus körversenye
Harmadik alkalommal rajtolhat majd a verseny Spanyolországból.
február 26., 14:10
- Sport
Kiesett a bajnokságban éllovas Puskás Akadémia a Magyar Kupából
A felcsútiak a Nyíregyháza ellen buktak el.
február 26., 10:08
- Sport
Litván szakembert neveztek ki a Diósgyőr labdarúgócsapatának vezetőedzőjének
Valdas Dambrauskas szeretne maradandót alkotni a miskolci csapattal.
február 26., 14:38
- Sport
„Kicsit elfáradtam” – nem játszik idén a válogatottban az egyik legjobb magyar vízilabdázó
Feltöltődve, motiváltan szeretne visszatérni a nemzeti csapatba.
február 26., 15:06
- Sport
Történelmi fordítás a ligaelső ellen az NBA-ben – 79 év alatt először fordult elő ilyen
Megdicsőült Rátgéber László sztáredző cimborája.
február 25., 09:32
- Sport
Őrült meccs a Spanyol Kupában, a Barca kétgólos hátrányból fordított, mégsem nyert
A katalánok már 48 másodperc után gólt kaptak, de ez még csak a jéghegy csúcsa volt.
február 25., 23:29
- Sport
Magyarország megvan a Fradi utánpótlása nélkül – és igazából a Fradi is
Kell-e még 2025-ben magyar futballista egy magyar élklubba?
február 26., 15:03
- Mindeközben
Kiverte a biztosítékot Adrien Brody, olyat művelt, amit még soha nem láttunk Oscar-gálán
tegnap, 14:05
- Sport
Könnyeivel küszködött a 19 éves lány, miután elképesztő országos rekordot döntött
Sulyán Alexa immáron felnőtt rekordernek mondhatja magát.
február 25., 10:04
- Sport
Kerkez Milos gólpasszt jegyzett, a Bournemouth mégis pont nélkül maradt
Hiába egyenlítettek a vendégek, a 75. percben eldöntötte a találkozót a Brighton.
február 25., 22:30
- Címlapon
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal
Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.
tegnap, 20:13
- Mindeközben
Kieran Culkin olyat mondott, miután Oscar-díjat nyert, hogy beleremegett a mennyezet, a felesége legalábbis biztosan
tegnap, 10:23
- Címlapon
Nem engedték leszállni a magyar külügyi államtitkár gépét Szarajevóban
Magyar Levente ennek ellenére Banja Lukában tárgyalt Milorad Dodikkal.
tegnap, 19:49
- Címlapon
Távozott posztjáról a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka
Pár éve még a Magyar Érdemrend lovagkereszt katonai tagozata kitüntetést vehette át.
tegnap, 21:19
- Sport
A CAS negyedszer is elhalasztotta az ítélethozás határidejét Kenderesi Tamás ügyében
Egy hónap híján két év elteltével születhet végső döntés.
február 25., 11:35
- Sport
„A Real Madrid egy hisztis klub” – a La Liga elnöke beleszállt a spanyol rekorderbe
Javier Tebas szerint a madridiak elnökének csak a gazdagok számítanak.
február 25., 12:41
- Sport
Marco Rossi: Szoboszlai Dominik Európa legjobb csapatának a vezéregyénisége
A szövetségi kapitány büszke a magyar válogatott középpályásra, de van, amiben fejlődnie kell még.
február 25., 10:41
- Sport
Egyre nagyobb a baj a Manchester Unitednél, újabb kétszáz dolgozóját küldi el a klub
Az anyagi problémák lassan az égig érnek.
február 25., 16:42
- Mindeközben
David Beckham félreérthetően reagált fia képére: kettesben maradna vele egy sötét szobában, ruha nélkül
tegnap, 09:19
- Sport
Kokó nem aprózza el: a világ legjobb bokszedzőjét hozhatja el szövetségi kapitánynak
Még hárman esélyesek a posztra, döntés jövő kedden.
február 25., 19:39
- Sport
Véget ért Fucsovics győzelmi sorozata, másodjára már nem bírt olasz riválisával
Kilenc győztes meccs után szenvedett vereséget a magyar teniszező.
február 25., 13:34
- Sport
Óriási tömegverekedést provokáltak ki szerb fiatalok a Vasas elleni U14-es hokimeccsen
Volt, hogy egyszerre három-négy szerb játékos ütött egy magyar jégkorongozót, összesen 489 perc büntetést osztottak ki.
február 25., 15:25