A klubhimnusz után mindjárt kezdünk.
Luís Diaz bal oldali beadásába még bele tudta raknia a fejét az uruguayi támadó, irányítani viszont már nem volt módja a labdát.
A kezdeti City-fölény kicsit alább hagyott, Conor Bradley jobb oldali beadása/lövése pedig ígéretes is volt, Núnez kicsit maradt le róla, cserében leütközte a kapufát. Tudja folytatni.
Most Foden kevergetett a jobb szélen, beadása után szögletre mentettek. A sarokrúgás után nincs veszély.
A gyors labdaszerzés után De Bruyne most távolról lőtt, Kelleher védett.
Haaland passzával Álvarez lépett ki a bal oldalon, majd játszott a balján felfutó De Bruynéhez, aki beadással próbálkozott, annak sem lett jó, és kicsivel a kaput is elkerülte.
Egy szabálytalanság után, de tudja folytatni.
A beadás után nincs helyzet.
Julián Álvarez kapott labdát a bal oldalon, lapos lövésére viszont leért Kelleher.
A házigazda a szokásos vörösben, a vendégek égszínkékben.
A klubhimnusz után mindjárt kezdünk.
Ami a gólokat és gólpasszokat illeti, a manchesterieknél Haaland 32 tétmeccsen szerzett 29 találata a csúcs (mellette van hat gólpassza is), de remekül áll Phil Foden (18+10), Julián Álvarez (16+13), Bernardo Silva (8+5) vagy éppen Rodri (7+10) is. Azért nem mehetünk el szó nélkül Kevin De Bruyne mellett, a fél évet kihagyó belga varázsló ebben az idényben csupán 13 tétmeccsen és 688 játékpercen át volt a pályán, de ez a mintegy 7,5 találkozónyi idő is elég volt neki két gól mellett 12(!) gólpasszra. A világ legjobb irányítója, kétség kívül.
A Liverpoolnál Mohamed Szalah termel a legjobban, neki 29 fellépésen 29 kanadai pontja (19+10) van, Darwin Núnez kezd egyre jobban termelni, és 11 gólpassz mellett már 16 gólja neki is van. Rajta kívül Diogo Jota (14+4), Luis Díaz (11+5) és Cody Gakpo (11+5) neve mellett van két számjegyű találat, Szoboszlai tíz kanadai pontnál jár (6+4), Trent Alexander-Arnold 12-nél (2+10).
A kezdőcsapatból viszont Szalah, Gakpo és a sérült Jota, Alexander-Arnold kettős is kimarad ezúttal.
The Reds to take on Manchester City 👊🔴#LIVMCI
— Liverpool FC (@LFC) March 10, 2024
Már ha a Transfermarkt piaci árait vesszük alapul, hiszen a Manchester City komplett keretét 1,26 milliárd euróra taksálják, amivel az egész világon a legelőkelőbb helyen áll a gárda, a Liverpoolét pedig 868,75 millióra, ami nemzetközi összevetésben is a 7. legjobb.
Egyénileg Erling Haaland viszi a prímet, a City 23 éves norvég csatára egymaga 180 millió eurót ér, a túloldalon Szoboszlai Dominik és Luis Díaz 75-75 milliója a csúcs.
A Liverpool február elején az Arsenal otthonában 3–1-re kikapott, azóta viszont sorozatban hét tétmeccsen kerekedett felül, és bár a Chelsea ellen csak a hosszabbításban, ez rögvest Ligakupa-trófeát eredményezett Szoboszlai Dominikéknak.
A Manchester City december 6-án, az Aston Villa otthonában maradt alul azóta egy Crystal Palace elleni 2–2 (95. perces kapott góllal), és a Chelsea elleni 1–1 rontja az összképet, a két döntetlen mellett 18 győzelem az elmúlt 20 fellépés mérlege!
A Liverpool fél lábbal már az Európa-liga negyeddöntőjében van a prágai 5–1-es sikerével, a City pedig már be is jutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, miután oda-vissza 3–1-re megverte a Köbenhavnt.
A legutóbbi hat kiírásban csak ez a két együttes tudott bajnoki címet szerezni, igaz, a leosztás korántsem testvéries, hiszen a 2019–2020-as liverpooli arany mellett a City ötször ért fel a csúcsra, ebben az idényben pedig második lett. A „vörösök” két ezüstöt és egy bronzot szereztek még ebben az időszakban.
Nehéz lenne nagyobb ütközetet elképzelni ennél, hiszen a 28. fordulót megelőzően Jürgen Klopp együttese 63 ponttal vezette a bajnokságot, a legutóbbi három évben aranyérmes Pep Guardioláék pedig 62-vel álltak. Bár sok van hátra az idényből, ez mindkét csapat életében fordulópontot jelenthet.
Az Arsenal szombati sikerével mindenesetre fellépett a tabella élére 64 pontjával, remek gólkülönbségének köszönhetően pedig úgy állunk, hogy döntetlen esetén az élen is maradna a londoni együttes, ha nem ikszelnek a felek, akkor pedig a győztes lesz az éllovas.
Az élmezőny állása: 1. Arsenal 64 pont (70–24), 2. Liverpool 63/27 meccs (64–25), 3. Manchester City 62/27 (62–27), 4. Aston Villa 55 (59–41), 5. Tottenham 53/27 (59–39), 6. Manchester United 47 (39–39)
Vasárnap 16.45-kor kezdődik a Premier League csúcsrangadója, a Liverpool Manchester City elleni ütközete. Tartsanak velünk!