Börtönbe kerülhet az exelnök, aki engedély nélkül csókolt meg egy női futballistát
Rubiales tavaly mondott le, miután a női világbajnok csapat egyik játékosát, Jenni Hermosót beleegyezése nélkül megcsókolta az éremátadón. Rubiales később bocsánatot kért a csók miatt.
A botrányt követően – hiszen nemcsak Rubialest, hanem a szövetségi kapitány Jorge Vildát is menesztette –, ideiglenesen először a nemzeti csapat történelmében, nő vehette át a szövetségi kapitányi pozíciót, Montse Tomé személyében. A 41 éves sportvezető azonban szeptemberben kihagyta Hermosót a válogatott keretből, amit azzal indokolt, hogy szeretné megvédeni a játékost.
Novemberben az illetékes spanyol közigazgatási bíróság, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) fegyelmi bizottságához hasonlatosan három évre eltiltotta minden, a sportággal kapcsolatos tevékenységtől Rubialest.
Az Országos Bíróság Jorge Vildának, a szövetség korábbi marketingigazgatójának, Rubén Riverának és a férficsapat igazgatójának, Albert Luquénak is másfél éves börtönbüntetést kért, írja a Nemzeti Sport.