
Dejan Sztankovics visszatért Budapestre fia betegágya mellől
A Fradi vezetőedzője néhány nappal ezelőtt Milánóba utazott a fiához, aki kórházba került, ezért a szerb szakember kihagyta a Zalaegerszeg ellen 3–2-re megnyert bajnoki mérkőzést.
A visszatérő Sztankovicsot a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor is köszöntötte csütörtökön.
A tabellán jelentős előnnyel első, címvédő FTC szombaton bebiztosíthatja a bajnoki címét, amennyiben hazai pályán legyőzi a Kisvárdát. A mérkőzés 17:00-kor kezdődik a Groupama Arénában.
A IX. KERÜLETIEK TÖRTÉNELMÜK SORÁN ELŐSZÖR NYERHETNEK SOROZATBAN HAT BAJNOKI CÍMET AZ NB I-BEN.
A leghosszabb aranysorozat egyébként az MTK Budapesté, amely 1916 és 1925 között kilencszer ért csúcsra az élvonalban. A második legjobb széria pedig az Újpest 70-es években látott aranycsapatáé, a lila-fehérek anno egymást követő hét kiírásban zártak bajnoki elsőként.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Három út áll a magyar kerékpársport előtt
Ha Ruandában mégsem lehetne idén világbajnokságot rendezni, készek lennénk beugrani.
március 18., 05:57
- Sport
A világ legjobb edzője hétfőtől a magyar szövetségi kapitányok munkáját segíti
Az olasz szakember irányításával a párizsi olimpiáról öt éremmel tértek haza a román evezősök.
március 17., 18:14
- Sport
Csányi Sándor szerint jó úton jár válogatottunk ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyen
Az elnök szerint le vagyunk maradva a nagy nemzetközi bajnokságokhoz képest.
március 18., 09:34
- Sport
Több rekordot megdöntve, hatalmas góllal jelentkezett az új európai futballcsillag
Már most csodájára járnak a görögök 17 éves labdarúgójának.
2 órája
- Sport
Történelmi naphoz érkezik a magyar válogatott, a múlt a mieinknek kedvez
Az 1000. meccsére készülő együttesnek parádés mérlege van a centenáriumi összecsapásokon.
március 18., 09:24
- Sport
Jócskán belenyúlt Marozsán Fábián, nehéz sorsolást kapott a miami mestertornán
Bondár Anna szintén francia riválissal mérkőzik az első körben.
március 18., 09:46
- Sport
Varga Csaba a 8091 méter magas Annapurna meghódítására indul
Pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül készül megmászni a hegyet.
március 17., 19:16
- Mindeközben
Osvárt Andrea először mutatta meg párját, kislányáról is mesélt: „Nagyon örülök, hogy nem húszévesen jött a gyerek”
2 órája
- Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
3 órája
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
4 órája
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan fogadta előző kapcsolatából született lánya a 15 évvel fiatalabb párját
5 órája
- Sport
Készen áll arra golftehetségünk, hogy hazai pályán bemutatkozzon a profik között
Jövő hétvégén Zalacsányra figyel a nemzetközi golfvilág – magyar indulóval.
március 18., 11:33
- Sport
Újabb nyílt levél íródott a lemondásra felszólított Szujó Zoltán miatt
Nem kellett sokat várni az MNASZ reakciójára.
március 17., 17:21
- Sport
Eladólistára kerülhet nyártól Sallai Roland, Németországban köthet ki a támadó
Klubja nincsen megelégedve a magyar játékossal.
március 18., 14:35
- Sport
Kenderesi Tamás még a hazugságvizsgálatot is vállalná, hogy bebizonyítsa igazát
Véleménye szerint már az első pillanatban véglegesen döntöttek az ügyében.
március 18., 12:12
- Sport
Meccs közben vezették el a rendőrök a magyar sportcsapat vezetőedzőjét
A klub közleményben reagált a történtekre.
március 17., 06:42
- Címlapon
Átalakul a különleges jogrend, megnyírják a kormány rendeletalkotási hatáskörét
Milyen lesz 2026. január 1-jétől az új különleges jogrend? Tiszta vizet öntünk a pohárba.
1 órája
- Sport
Fucsovics Márton remek győzelemmel kezdte a salakos szezont Spanyolországban
A héten Murciában szerepel a magyar teniszező.
március 18., 13:26
- Sport
Kulcsfontosságú hét előtt Magyarország: eldől, van-e helyünk az európai elitben
Az is kiderül, hogy az ősszel észak vagy nyugat felé vezet az utunk.
március 17., 14:22
- Sport
Jakuzziban ünnepelte a Barca a hihetetlen győzelmét, és még a fotóst is beengedték...
Óriási lépés a bajnoki cím felé.
március 17., 07:20
- Sport
Nagy elismerésben részesült az elképesztő teljesítményt nyújtó Gulácsi Péter
A magyar kapus őrületbe kergette az ellenfél támadóit a Bundesliga szombati rangadóján.
március 17., 07:24
- Sport
Matekszakos gimnazista oldhatja meg a 24 éve csúcstartó Győrffy Dóra képletét
A rekordjaival kilőtt Bátori Liliannát a magyar atlétika drágakövének nevezik.
március 18., 15:03
- Sport
Éleződik a belharc, nyílt levélben követelik Szujó Zoltán lemondását
Jelentős feszültség halmozódott fel a magyar autósportban.
március 17., 08:41
- Sport
Kilencvenöt helyet javított a világranglistán a karriercsúcsot jegyző Tóth Amarissa
Marozsán Fábián nem tudta megvédeni pontjait Indian Wellsben, öt helyet rontott a ranglistán.
március 17., 11:01
- Sport
Videón a Manchester United ifjú reménységének horrorsérülése
Hordágyon vitték le, rögzítőkötést kapott.
március 17., 09:59
- Sport
Sérülés miatt Marco Rossi változást eszközölt a magyar válogatott keretében
Két NB I-es játékos is utólag kapott meghívót a szövetségi kapitánytól.
március 17., 10:11
- Sport
68 évesen ismét apai örömök elé néz a magyar futball ikonikus alakja
A Honvéd legendája tervezte a babát a nála 25 évvel fiatalabb nejével.
március 17., 09:57
- Címlapon
Orbán Viktort a vagyonával kapcsolatban támadták a parlamentben, a kormányfő személyesen válaszolt
Feszült pillanatok az ülésteremben.
4 órája
- Sport
Sergio Ramos begyűjtötte karrierje 30. piros lapját, de még messze van az abszolút csúcstól
Ismét túlzásba vitte a keménykedést a rutinos hátvéd.
március 17., 13:15
- Sport
Az MTK szurkolói is kiakadtak Orbán Viktor ünnepi beszédén
A klub drukkerei szerint a kormányfő dehumanizáló megjegyzést tett a magyarok egy csoportjára.
március 17., 09:15
- Sport
Dzsudzsák Balázs a válogatottról: Szerintem a világ elitjébe tartozunk
A válogatottsági rekorder úgy látja, szép jövő előtt áll a csapat.
március 17., 13:34
- Címlapon
Az egyik államtitkár inkább nem várná meg, míg kötelezővé válik a Pride
Gyurcsány Ferencnek és Orbán Viktornak is beszóltak a parlamentben.
2 órája
- Sport
Rejtély övezi egy fiatal sportoló halálát, válaszokat akar a gyászoló család
A rendőrség a lakosság bevonásával igyekszik kideríteni, mi vezetett a tragédiához.
március 17., 12:38