Jürgen Klopp szerint bűncselekmény, amit a Liverpoollal csináltak a szezon alatt
További Futball cikkek
- Akár 150 millió forint is üthette a Ferencváros markát a távozó Dejan Sztankovics után
- Fordulat fordulatot követ Münchenben, Tuchel tisztázta a jövőjét a sajtó előtt
- Oroszországban megírták, mennyi pénzt kaphatott a Fradi a távozó Sztankovicsért
- Bejelentették, ki rendezi a 2027-es női foci-vb-t
- Dejan Sztankovics a Szpartak Moszkva vezetőedzője lesz
A német szakember a Tottenham elleni, vasárnapi bajnoki mérkőzés előtt tartott sajtótájékoztatót, amelyen több érdekes témát érintett. Az idény végén leköszönő Jürgen Klopp örömét fejezte ki, hogy a Chelsea–Tottenham-mérkőzés után kiderült: csapata a következő szezonban a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelhet, de már nem az ő irányításával.
Ezzel együtt aggodalmát fejezte ki, mivel a nemzetközi kupaszerepléssel sokkal több mérkőzése lesz a jövőben a Liverpoolnak, ami annak fényében, hogy véleménye szerint az angol ligában van a legkevesebb idejük pihenőre a csapatoknak, sokkal inkább megnehezíti a stabil teljesítményt. Jürgen Klopp ennek kapcsán leginkább azt kifogásolta, hogy idén a Liverpoolnak több olyan mérkőzése volt, amelyet szombat kora délután játszottak.
Az, hogy csütörtök, vasárnap és szerda után szombaton 12.30-kor mernek meccset adni, az bűncselekmény! Szeretnék ott lenni, amikor erről döntenek és nevetnek. Az egész világon nálunk a legkevesebb az idő két meccs között
– utalt ezzel arra a német szakember, hogy a Liverpoolt a jelenleg zajló szezonban minden csapatnál többször osztották be korai kezdőrúgásra, miközben játékosainak minimális idejük volt a regenerálódásra, főleg válogatottszünetet követően.
Az Aston Villa tegnapi vereségével van rá esély, hogy nem lesz angol csapat az európai kupák döntőiben. Ez egy visszajelzés a Premier League intenzitására. Ez a világ legjobb bajnoksága. Ez nincs túlértékelve, de a játékosok túlterheltek
– tette hozzá Klopp, aki a sűrű naptár, illetve a liga túlterheltségének tulajdonította, hogy valószínűleg a három nemzetközi kupasorozat egyikében sem lesz angol csapat azok után, hogy az egyetlen talpon lévő Aston Villa hazai pályán 4–2-es vereséget szenvedett az első mérkőzésen az Olympiakosz Pireusztól. Ezenfelül a német vezetőedző elárulta, hogy múlt hétvégi nézeteltérését már rendezte Mohamed Szalah-val, akivel nagyon régóta ismerik egymást, ezért tudtak megbirkózni a helyzettel.
Ami pedig a bajnoki címért zajló – háromcsapatosnak kikiáltott – versenyfutást illeti, matematikailag még ugyan van esélye a Liverpoolnak a végső győzelemre, de Klopp nem gondolja, hogy ennek lenne valóságalapja.
ANGOL PREMIER LEAGUE, 36. FORDULÓ
Május 3., péntek
- 21.00: Luton Town–Everton
Május 4., szombat
- 13.30: Arsenal–AFC Bournemouth
- 16.00: Brentford–Fulham
- 16.00: Burnley–Newcastle United
- 16.00: Sheffield United–Nottingham Forest
- 18.30: Manchester City–Wolverhampton Wanderers
Május 5., vasárnap
- 15.00: Brighton & Hove Albion–Aston Villa
- 15.00: Chelsea–West Ham United
- 17.30: Liverpool FC–Tottenham Hotspur
Május 6., hétfő
- 21.00: Crystal Palace–Manchester United
(Borítókép: Getty Images)