
Érdekes videó terjed a futball-legendáról, aki belevetette magát az éjszakai életbe
A 38 éves híresség a The Cider Press nevű helyen karaokézott, és a közönség tapssal jutalmazta őt a bátorságáért, hogy ki mert állni eléjük énekelni.
Rooney baseballsapkát és alkalmi ruhát viselt, megpróbált elvegyülni a tömegben, de persze a többi bulizni vágyó ember azonnal kiszúrta, ki lépett be az ajtón, mielőtt elkérte volna a mikrofont.
Az éneklésről természetesen videó is készült, ami szélsebesen kezdett terjedni az interneten:
Wayne Rooney hit the karaoke in Plymouth last night 🤣pic.twitter.com/H9buaLVNUl
— The Sack Race (@thesackrace) August 29, 2024
A Manchester United legendája edzőként mostanáig nem alkotott maradandót, és az új állomáshelyén sem villogott eddig, eddigi öt mérkőzéséből csak egyet nyert meg a Plymouth élén.
Ugyanakkor a helyiek szemmel láthatóan kedvelik őt, és a Plymouth vezetése is türelmes még vele szemben, de ez gyorsan megváltozhat, ha a csapat nem kezdi el szállítani a jó eredményeket.
A csapatnak nem mellékesen van egy magyar játékosa, Szűcs Kornél a Kecskeméti TE együttesétől szerződött a szigetországba idén nyáron.
A 2000-es évek közepén pedig négy válogatott futballista, Halmosi Péter, Tímár Krisztián, Buzsáky Ákos és Sándor György is a Plymouth játékosa volt, de utóbbi sérülés miatt egyszer sem tudott pályára lépni.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19
Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.
március 1., 07:42
- Sport
A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool
A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.
1 órája
- Sport
Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában
A sérült játékost percekig ápolták, még az oxigénpalack is előkerült.
március 1., 14:49
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
20 perce
- Címlapon
Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá
Tudtára adták, hogy nem tekintik szalonképes politikusnak.
4 órája
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
13 órája
- Sport
Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után
Vereség a századik szaúdi mérkőzésén.
március 1., 11:14
- Sport
Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban
A svéd klasszis 11. alkalommal döntötte meg a világrekordot.
március 1., 11:50
- Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista
Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.
március 1., 15:04
- Címlapon
Donald Trump az asztalra csapott, azonnali felszólítást küldött Kijevnek és Moszkvának
15 órája
- Sport
Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban
Nem tart attól, hogy kifütyülik-e majd klubcsapata stadionjában.
február 28., 10:15
- Címlapon
Példát statuálnak az oroszok a Renault gyárával, figyelmeztetés lehet a többieknek
Oroszország reagál a szankciókra.
9 órája
- Sport
Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén
A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.
március 1., 06:19
- Sport
Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában
A kisalföldi csapat ellenfele a címvédő Ferencváros lesz a vasárnapi fináléban.
március 1., 17:00
- Címlapon
Egyetlen kérdésből áll majd Orbán Viktor véleménynyilvánítási szavazása
Ukrajna EU-tagsága a tét.
3 órája
- Címlapon
Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”
Külföldieket és színes bőrűeket is értek támadások Pozsonyban.
58 perce
- Címlapon
Jesse Plemonsnak igaza volt, tényleg pazar ez a film
A Rokonszenvedésben a kaland nem várt fordulatot vesz.
3 órája
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
2 órája
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
3 órája
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
5 órája
- Címlapon
Brutális tényekkel bizonyítja egy podcast, hogy LeBron James 15 éve durván doppingol
Túl a negyvenen élete formájában kosarazik a csodalény.
3 órája
- Sport
Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött
2021-ben rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak a szervezetében.
március 1., 15:36
- Sport
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban
Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.
március 1., 07:15
- Sport
Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza
A ZTE már négy meccs óta veretlen hazai pályán az NB I-ben.
március 1., 16:44
- Sport
Kenderesi Tamás: „Meggyalázták az életemet, minden gátlás nélkül, tönkretettek”
Ügyvédje szerint hamarosan mindent elmondanak, és lesz meglepetés.
február 28., 21:08
- Sport
Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben
Volt, hogy hajnali 4 órakor már sétálgatott az olimpiai faluban.
február 28., 12:05
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
6 órája
- Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól
Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.
13 órája
- Címlapon
Végleg bezár a vidék ikonikus étterme
Március végéig még meglátogathatjuk a Michelin Guide által is ajánlott helyet.
8 órája
- Sport
Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán
Több világsztár játékos ki sem tudott állni mérkőzésére.
február 28., 11:45
- Sport
Utolsó helyen zárt a magyar páros a debreceni junior vb-n, így nem viheti jégre kűrprogramját
Férfi egyéniben elmaradt a címvédés, és japán világbajnokot avattak.
február 28., 21:38
- Mindeközben
Palácsik-Ráthonyi Tímea betekintést engedett Beverly Hills-i otthonába, lessen be ön is!
8 órája
- Sport
Erre az angliai sorozatra még a világ másik végén is felkapták a fejüket
Ez az igazi karácsonyi csoda?
március 1., 06:11
- Sport
Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet
Komoly mínuszt jelentett az, hogy az Európa-ligában játszott a csapat.
február 28., 13:15
- Sport
Hosszú időre eltiltották a botrányhős bírót, aki korábban Jürgen Kloppot szidalmazta
Ezen kívül egy másik ügyben is folyik ellene eljárás.
február 28., 14:58