Haaland, Haaland és megint csak Haaland – újra győzött a Manchester City
További Futball cikkek
- A Liverpool edzője a Manchester City kizárásán viccelődött, majd rögvest visszakozott
- Kilenc embert vitt el a rendőrség Szoboszlaiék csúcsmeccse után
- A magyar válogatott megszerezte az első győzelmét az ománi vb-n
- Megtagadta a szivárványos karszalag viselését a Premier League-játékos, vallási okokra hivatkozott
- Már 100 körüli halottja van a tragédiába torkolló futballmérkőzésnek
A Chelsea-t (2–0) és az Ipswich Townt (4–1) is magabiztosan legyőző „égszínkékek” a West Ham otthonában is remekül kezdtek, Bernardo Silva előkészítése után Erling Haaland volt eredményes (0–1).
Hamar jöhettek volna az újabb találatok, de Kevin De Bruyne lövését előbb Alphonse Aréola, majd a kapufa hárította.
Ahogyan ilyenkor lenni szokott, a rivális a semmiből egyenlített, ráadásul egy manchesteri játékosnak köszönhetően Rúben Diasról került saját kapujába a labda (öngól, 1–1).
Túlzás állítani, hogy ez megtörte volna a címvédőt, az első félóra végén már ismét előnyben volt, Rico Lewis passzából Haaland lőtt a bal felsőbe (1–2).
A norvég sztárcsatár a harmadik fordulóban ezzel már az ötödik és hatodik gólját szerezte meg…
A játékrész hajrájában próbálta visszaadni a kölcsönt, de remek passzából Lewis nem találta el a jobb felsőt, ahogyan a végén De Bruyne szabadrúgása sem, így szünetre maradt a közte egy.
A második félidőre kapuscserével érkezett a házigazda, Lukasz Fabianski állt be, a kezdeti egykapuzás után pedig megint a semmiből egyenlíthetett volna a West Ham: Kuddus lövését a kapufa hárította egy villámgyors ellentámadás végén.
Ezzel jó időre vége is lett a City nagy fölényének, sőt a West Hamnek voltak lehetőségei a gólszerzésre. Amikor úgy festett, hogy marad az 1–2, jött Haaland, Nunes indításánál a leshatárról kilépve emelt Fabianski felett a kapuba (1–3).
Így pedig három forduló után hét találattal toronymagasan vezeti a góllövőlistát.
Kerkezék kétgólos hátrányból fordítva nyertek
A magyar válogatott Kerkez Milossal felálló Bournemouth idegenben 0–2-ről fordítva 3–2-re győzte le a sereghajtó Evertont az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának szombati játéknapján – írja az MTI.
Az első két körben gólt sem szerző hazaiaktól a második játékrész elején Michael Keane és Dominic Calvert-Lewin is betalált, és még a 87. percben is 2–0-ra vezetett, de a Bournemouth a ghánai Antoine Semenyo hajrában, valamint Lewis Cook hosszabbításban esett találatával előbb egyenlített, majd Luis Sinisterra 96. perces góljával a győzelmet is kicsikarta.
A hetedik helyre előrelépő együttesnek két döntetlen után ez volt az első sikere a mostani idényben.
Kerkezt a 66. percben, még 2–0-s hazai vezetésnél cserélte le edzője.
Premier League, 3. forduló:
- Arsenal–Brighton 1–1 (1–0)
- Everton–Bournemouth 2–3 (0–0)
- Brentford–Southampton 3–1 (1–0)
- Ipswich Town–Fulham 1–1 (1–1)
- Leicester City–Aston Villa 1–2 (0–1)
- Nottingham Forest–Wolverhampton Wanderers 1–1 (1–1)
- West Ham United–Manchester City 1–3 (1–2)
vasárnap:
- Chelsea–Crystal Palace 14.30
- Newcastle United–Tottenham Hotspur 14.30
- Manchester United–Liverpool 17.00
(Borítókép: John Walton/PA Images via Getty Images)