Gulácsinak előbb Kimmich 11 méteres bombájánál kellett védenie, majd Sané átlövésénél is a lipcsei kapus hárított.
A záráson Skócia ellen mindenképpen győzelem kell, hogy maradjon esély. A németek elleni helyszíni összefoglalónkat itt olvashatja el!
A 19–11 lövés és a 64:36 százalékos labdabirtokláshoz képest az 1,65–1,53 xG-mutató nagyon szoros képet fest. Talán eggyel lehetett volna valóban szorosabb a végeredmény.
A hatpontos németek készülhetnek a nyolcaddöntőre, a pont nélkül és mínusz négyes gólkülönbséggel álló magyar csapat számára viszont még egy zárógyőzelem sem biztos, hogy elég lehet a továbbjutáshoz.
Kár érte, ebben lehetett volna több is, de reálisan nézve, főleg a második félidőben a németek egyértelműen fölényben játszottak, és összességében megérdemelten nyertek.
Orbán mellett Tah kézzel tisztázott, de nincs büntető.
Közben egy helyzettel nem záruló német kontrát úsztunk meg.
Neuer rosszul lépett ki Szoboszlai felívelésére, így Orbán lőhetett kapura, de Kimmich a gólvonalon belokkolt.
Blokkolt lövése elkerüli a jobb alsót, szöglet. Ebből legalább nincs helyzet.
Még két magyar csere a végére.
És nemcsak az a baj, hogy Nagelsmann már a hazai lelátó örömére cserélgethet, hanem hogy nincs is nálunk a labda. Sőt, sorra jönnek a német beadások, egyik után Füllkrug fejese veszélytelen.
Az utolsó német csere, beállt az újabb hazai kedvenc Führich után.
Szoboszlai veszélyes szöglete után Can fejel fölé, az újabb pontrúgásból nincs helyyzet.
Meg kell becsülni az ilyen lehetőségeket.
Újabb német ellentámadás, melynek végén Führich az ötös bal sarkától pár lépésre a hosszú felső felé próbált tekerni, nem jött össze.
A meccs már letudva, magukat szórakoztatják a német szurkolók.
Orbán és Dárdai szépen ment, majd egy szabálytalanság az ellenfélnél, de gyakorlatilag csak a mi kapunk előtt zajlik a játék hosszú percek óta.
Ígéretes helyről, középről járt szabadrúgás a németeknek, Sané viszont 27 méterről jócskán a kapu fölé lőtt.
Közben átállunk a kétcsatáros rendszerre.
Rossi is kettős cserével nyúl a meccsbe.
Gulácsinak előbb Kimmich 11 méteres bombájánál kellett védenie, majd Sané átlövésénél is a lipcsei kapus hárított.
Lehúzza a szabadrúgás után felívelt labdát.