De marad a labda a skótoknál. Most azért akad esélyük nekik is. Még kettő perc.
McGinnt tarolta le a térfelünk közepén, miután a középpályás már megjátszotta a labdát. Ez most jogos.
Rengeteg az ütközés, a test a test elleni párharc. Bár azt talán kevesen tippeltük volna, hogy a skótoknál ennyivel többet lesz a labda. Még most is 75 százalékon állnak. Többnyire egyébként a jobb szélen, Kerkezzel szemben próbálják építeni az akciókat. De a kapunkig még nem jutottak el.
A bal szélen kivár egy ütemet Kerkez Milos a labdával, nem kéne, McGinn letámadja, aztán el is veszi tőle a labdát. A Bournemouth magyar védője faulttal kénytelen javítani a hibáját. A szabadrúgást Robertson végezte el, de beívelése levágódott az egyik magyar védőről, így nem lett veszélyes.
Még-még, ennyi nem elég! Kérhetjük az Aston Villa játékosát, aki a 16-os jobb oldalától ereszt el egy újabb gyenge beadást, méterekkel a befelé húzódó társ feje fölé. Bolla nyugodtan engedheti ki a labdát.
Odaát Frankfurtban így még mindig 0–0.
Bolla indított a jobb szélről, Sallai McKennával küzdött a labdáért, és már-már úgy tűnt, átfűzi magát a skót bekken, amikor az valahogy mégis elvette előle a lasztit. Kár, néhányan már emelkedtek a székükből...
Styles elrúgja a labdát egy becsúszó szereléssel, aztán a skót átesik rajta. Erre a spori ad egy sárgát a magyar válogatott középpályásának. (Megint kezdődik?)
Andrich góljával ugyanis 17 perc után megszerezték a vezetést Svájc ellen.
Frankfurtban a németek labdabirtoklási fölénye 77 százalék. Az állás 15 perc után ugyancsak 0–0.
Eltelt az első 15 perc. Közben Adams kezezése miatt Szoboszlai készül szabadrúgáshoz a kaputól jó 45 méterre. Sajnos a felívelés a magabiztosan kimozduló Gunn kezei közé érkezik.
Brutálisnak tűnik, eddig 77 százalékban volt a skótoknál a labda, de az igazsághoz tartozik az is, hogy érzetre közel sem ekkora a felföldiek mezőnyfölénye.
Skócia labdával sokszor inkább 4–2–3–1-ben és 4–3–3-ban építi a támadásait, mint az előzetesen megadott 5–4–1-ben, mindenesetre ez is óvatos taktikának nevezhető.
Hátulról odacsúszott Sallainak, és még a labdát sem tudta elrúgni. Nehéz megérteni, mit reklamál azon, hogy a játékvezető lefújta az esetet...
Azaz száz hasonló lövésből kettő lesz gól.
Sallai indul meg, de a bal szélen beérik, megküzd a labdáért, átfordít a hosszúra, ott Bolla csinálja meg magának a lehetőséget egy lövésre, 22-24 méterről rá is süti, Gunn vetődve véd, de jó messze kipattan róla. A skót kapus szerencséje, hogy a védői érkeznek előbb...
Balról érkező beadás a 11-es pontunk magasságában száll, Orbán az utolsó pillanatba csúsztat bele, mielőtt Adams megszerezhetné a labdát.
Ha már sokan emlegették, hogy Svájc ellen komoly hibánk volt, hogy nem rúgtunk, csíptünk, haraptunk az első perctől, az FTC kezdőbe került védője most megteszi a Manchester United középpályása ellen.
De a kapunktól 40-50 méterre, a felező magasságában adogatják ide-oda, úgyhogy ez sokat nem ér. Mint mikor egy bokszmeccs közepén az egyik öklöző elfoglalja a ring közepét, de azért az ütéskombinációkat még nem szaporázza. Ismerkedés.
Dárdai rángatta meg McGinnt, a kapunktól jó 40 méterre jön szabadrúgással Skócia. A felívelés után Hanley könyököl oda Schäfernek, úgyhogy máris mi jövünk kifelé.
Mondjuk, elég hamar a skótokhoz kerül a labda, szóval kinek mi a jó, ugyebár...
De rögvest meg is áll a játék, mert úgy végeztük el, hogy magyar játékos volt még a skót térfélen.
A skótok sötétkék mezben, neonsárga díszekkel, a mieink fehér alapon zöld-piros csíkokkal a szerelés oldalán és vállrészén.
Neki jó ahogy felálltunk, azaz balról jobbra rohamoz majd a magyar csapat az első félidőben. Gulácsi Péter pedig a magyar tábor elé eső kaput védi majd a szünetig. A második játékrészben, a drámaibb pillanatokban, ha jön majd magyar gól, azt a mieink láthatják közelebbről. Dramaturgiailag nem rossz!
A lelátón zúg a „Ria-ria-Hungária!”
Már tényleg pillanatokon belül kezdünk. A helyszínen még egyszer elismétlik a kezdőket, közben elkészülnek a csapatképek, és lassan jön a térfélválasztás is.
Felül kell bíráljam magam, a kifeszített zászlók és sálak alapján inkább magyar szurkolóból van több a lelátón! Szuper látvány!
Saccra sem Svájc ellen, sem Németország ellen nem morajlott így a stadion, miközben az önkéntesek behozták a zászlókat és előkészítették a terepet a pályára lépő csapatoknak. Lehet csak a zenét tekerték fel még jobban, de inkább arra tippelnék, a skót és a magyar tábor is ennyire átérzi az este jelentőségét, és ők adnak bele a 100 százaléknál is többet a lelátón.
A mérkőzésnek argentin játékvezetője lesz: Facundo Tello korábban még sosem vezetett a magyar válogatottnak.
Az Európai Labdarúgó-szövetség valamint a dél-amerikai szövetség együttműködésének köszönhetően tevékenykedhet a kontinenstornán az argentin játékvezető, aki már be is mutatkozott az Európa-bajnokságon a Törökország–Grúzia-mérkőzésen. Az UEFA bíróküldése alapján Facundo Tello vezeti a Skócia–Magyarország-mérkőzést is.
Érthető módon Tello korábban se a magyar, se a skót válogatottnak nem vezetett mérkőzést, sőt egyik országból való klubcsapat mérkőzésén sem tevékenykedett. Az argentin sípmesternek nem szokása spórolni a lapokkal, javarészt szövegelésért, reklamálásért mutat fel előszeretettel figyelmeztetést az egyértelmű szabálytalanságokon túl. 2022 novemberében például a Boca Juniors–Racing Club mérkőzésen 10 piros lapot szórt ki.
A csoport másik találkozóján, a Németország–Svájc-mérkőzésen, amely a csoportelsőségről lesz hivatott dönteni, az olasz Daniele Orsato lesz a bíró, aki utolsó kontinenstornáján fújja a sípot.
Bár az Eb előtt a magyar drukkerek elég bátrak voltak a végső győztes kilétét illetően, a többség a mieink aranyérmére voksolt, két vereségünk után a lelkesedés érthetően csökkent.
Legutóbbi szavazásunkban már arra voltunk kíváncsiak: ilyen előzmények után továbbjutunk a csoportunkból vagy sem? Nos, vasárnap délutáni több mint 26 ezer szavazat érkezett arra, hogy jövünk haza a csoportkör után, és kevesebb mint 15 ezer arra, hogy tovább is juthatunk. Szavazzon!
Sopronban akad egy család, amelynek szinte biztosan lesz oka az örömre vasárnap este, a Magyarország–Skócia Európa-bajnoki csoportmérkőzés lefújása után, egyedül a döntetlen babrálhat ki vele. A skót válogatott csapatkapitányi karszalagját többször is viselő John McGinn unokatestvéreiről van szó, akiknek – kivéve a döntetlen esetén – szinte biztosan marad kiért szurkolniuk a foci-Eb egyenes kieséses szakaszában is. McGinn, valamint a szövetségi kapitány, Steve Clarke osztotta meg gondolatait a vasárnapi ki-ki meccsel kapcsolatban a Stuttgartban összegyűlt újságírókkal.
John McGinn, az Aston Villa és a skót válogatott középpályása sportembertől ritkán hallható fogadalmat tett vasárnap estére, amennyiben legyőznek minket
Leinnám magam a sárga földig
– felelte arra a kérdésre, mit jelentene számára, ha a klubszezonja, az Aston Villával elért Bajnokok Ligája-indulás után az Európa-bajnokságon is ilyen bravúrosan szerepelne a válogatottal.