Válogatottjával hosszabbított, junior világbajnokát kitette keretéből az MTK Budapest
A fővárosi klub honlapján emlékeztetett: Kádár Tamás másfél éve szerződött a csapathoz, amelyben azóta alapember, s az első szezonjában 33, 2024 őszén pedig 13 tétmérkőzésen szerepelt.
Az 57-szeres válogatott játékos 2026 nyaráig hosszabbította meg az eredetileg idén nyáron lejáró szerződését.
A csapat kedden elutazott Törökországba, ahol a tervek szerint három felkészülési mérkőzéssel hangol majd az NB I-es focitavasz január végi rajtjára.
A klub honlapja kiemelte, az edzőtáborban nem vesz részt Nemanja Antonov, ugyanis a szerb légiós tavasztól nem lesz az MTK első keretének tagja. Megfelelő ajánlat esetén alighanem túladnának a játékoson, akinek sajtóhírek szerint még jövő nyárig lenne szerződése a budapesti együttessel.
A korábban Újpesten is megfordult bekk pályafutásának egyik fénypontja az volt, hogy az U20-as korosztályban 2015-ben világbajnoki címet nyert Szerbiával.
(MTI / Index)