Sokba került a Kerkezék elleni vereség, kirúgta edzőjét az Everton
További Futball cikkek
A Kerkez Milost is foglalkoztató Bournemouth otthonában elszenvedett vereség után edzőváltás mellett döntött az angol Premier League-ben szereplő Everton vezetősége. (A liverpooliak szempontjából 1–0-ra elbukott idegenbeli meccsen Kerkez gólpasszt jegyzett – a szerk. megjegyzése.)
A liverpooli együttes honlapjának csütörtöki bejelentése alapján Sean Dyche helyét ideiglenesen az eddig a klub U18-as csapatát irányító Leighton Baines veszi át, akinek munkáját a csapatkapitány, Seamus Coleman segíti majd.
A kék-fehér csapat – amely ma este 20.45-től az FA Kupában a harmadosztályú Peterborough-t fogadja – a Premier League-ben 20 forduló után mindössze egy ponttal előzi meg a 18., azaz kieső helyen álló Ipswich Townt. Igaz, riválisainál egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, miután december elején a Liverpool elleni városi derbijét a Nagy-Britanniában tomboló viharok miatt el kellett halasztani.
Angol sajtóhírek szerint az Everton új klubmenedzsmentjének egyik legfőbb kiszemeltje a Fenerbahcét irányító José Mourinho. A portugál szakember korábban három bajnoki címet is nyert a szigetországban a Chelsea-vel, de volt a Manchester United és a Tottenham szakvezetője is a Premier League-ben.
Nem ez az első alkalom, hogy Mourinhót az Everton edzőjelöltjei közt emlegetik, októberben már lehetett hasonló pletykákról olvasni a brit sajtóban.
Dyche kevesebb mint két éve vette át a liverpooli kék-fehérek felkészítését, az akkor kieső helyen álló csapat kispadján a listavezető Arsenal legyőzésével debütált 2023. február 4-én. Az idény végén nagy bravúrral tartotta benn a csapatot, ahogy az előző – pontlevonások sújtotta – szezonban is sikerült végül a 15. helyre kormányoznia az együttest.
(MTI / Index)