
- Sport
- Futball
- arne slot
- szoboszlai dominik
- liverpool fc
- futball
- labdarúgás
- liverpool
- bournemouth
- kerkez milos
- angol labdarúgás
- premier league
Slot meglepődött Szoboszlai korábbi kijelentésén, majd óriási dicséretben részesítette

További Futball cikkek
-
Döbbent csend fogadta a FIFA elé kerülő javaslatot
- Hosszú idő után Neymar ismét magára húzhatja a legendás mezt
- Kilenc hónapra elmeszelték a Milan volt edzőjét, aki egy centiről ordibált a bíró arcába
- Hamarosan bíróság elé áll a brazil futballcsillag, akit örökös eltiltás fenyeget
- A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott
„Ha valóban ilyet mondott, el fogok vele beszélgetni” – reagált Arne Slot, az angol bajnokság első helyén álló Liverpool FC vezetőedzője pénteki sajtótájékoztatóján az egyik újságíró felvetésére, aki Szoboszlai Dominik egy korábbi nyilatkozatát idézte arról, a magyar válogatott csapatkapitánya egy évvel ezelőtti teljesítményével túl magasra tette a lécet, és aztán azért kellett kritikákkal szembenéznie, mert ezt a szintet az idény második felében már nem mindig tudta elérni...
A tréner válaszában kifejtette, egy Liverpoolhoz hasonló klubnál sosem lehet túl magasra tenni azt a bizonyos lécet, noha azt is tudja és érti, hogy egy játékos sem képes mindig kiválóan játszani, és ugyanazon a rendkívül magas szinten teljesíteni.
Kiemelte, Szoboszlai meglátása szerint épp a teljesítménye konzisztenciájában lépte előre a legnagyobbat.
„Ebben a szezonban rendre óriási munkabírással robotol a pályán, amit sokan alábecsülnek a futballban, közben épp a szombati ellenfelünk az egyik legjobb példa rá, mennyit számít. A Bournemouth hozzánk hasonlóan az óriási intenzitásra és a rendkívül kemény munkára épít” – magyarázta Slot, aki aztán még tovább dicsérte Szoboszlait.
„Folyamatosan óriási intenzitással közlekedik a pályán, ez emeli ki rengeteg más futballista közül. De az elmúlt hónapokban sokat fejlődött abban is, miként vegye ki a részét a támadásainkból is. Ott van a legutóbbi bajnokink, amelyen két gólban is főszerepe volt, a technikai tudásával és azzal a melóval, amit beleöl minden meccsünkbe, már meg is érdemelte, hogy eredményes legyen a lövéseivel, az utolsó labdaérintéseivel. Nem szabad nem magasra tennie a lécet, mert ő pontosan az a fajta játékos, aki bármilyen magasságot képes megugrani a tudásával” – ecsetelte a holland szakember.
Akár kilenc ponttal is megléphet a Liverpool az élen
Könnyen elképzelhető, hogy szombaton mindkét magyar légiós főszereplővé váljon, elvégre mind Szoboszlai, mind Kerkez Milos meghatározó tagja a saját csapatának. A vendéglátók visszavághatnak a Poolnak a szeptemberben elszenvedett 3–0-s vereségért – emelte ki a találkozóval kapcsolatban a Magyar Távirati Iroda.
Szoboszlai több társával együtt kihagyta a Liverpool hétközi Bajnokok Ligája-meccsét, amelyen a PSV Eindhoven hazai környezetben 3–2-re legyőzte az angol együttest, a Vörösök ugyanakkor így is az első helyen zárták a BL alapszakaszát, s ezzel egyenesen a legjobb 16 közé jutottak.
Könnyű mérkőzésre semmiképpen nem számíthat a Pool, a Bournemouth ugyanis november 23. óta nem veszített tétmérkőzést, a bajnokságban 11 találkozó óta tart a veretlenségi sorozata. A Liverpoolnak viszont az eddigi 23 forduló alatt egyetlen veresége van, azt is még szeptember közepén, az idény meglepetéscsapataként harmadik helyen álló Nottingham Foresttől szenvedte el. A Pool ráadásul a mezőnyben egyedüliként még mindig veretlen idegenben, s ezt a mérlegét bizonyosan nem akarja elrontani Bournemouthban a bajnoki cím első számú várományosaként.
Szoboszlaiék legfőbb üldözője, a második Arsenal vasárnap rangadót vív otthon, az Emirates Stadionba ugyanis a címvédő Manchester City látogat. Pep Guardiola tanítványai 2023 áprilisa óta nem tudták legyőzni észak-londoni riválisukat, és ez most is nehéz feladatnak ígérkezik, az Ágyúsok ugyanis otthon még veretlenek a PL-ben a mostani idényben. A manchesteri világoskékek úgy tűnik, hogy kilábaltak a november–decemberi hullámvölgyből, szerdán kiharcolták a továbbjutást a BL-ben is, ha pedig a hajrában versenyben akarnak lenni a bajnoki címért, akkor most nyerniük kellene az Arsenal vendégeként.
Ha a City nyer, a Pool egy szombati győzelemmel kilencpontos előnyre is szert tehet.
A harmadik helyezett, a listavezetőtől már most kilenc ponttal elmaradó Nottinghamhez a forduló szombati nyitómérkőzésén a kilencedik Brighton látogat, míg az ötödik Newcastle United a 10. Fulhamet látja vendégül.
Az első négybe kerülésért, és így a BL-indulás jogáért harcban lévő Chelsea a 14. West Ham Unitedet fogadja, míg a változatlanul csak 12. Manchester Unitedhez a tőle egy hellyel és két ponttal elmaradó Crystal Palace utazik – tekintett előre a fordulót felvezető beharangozójában az MTI.
A meglepetésre lassacskán a bennmaradásért küzdő Tottenham Hotspurre – amely csütörtökön továbbjutott az Európa Liga alapszakaszából – komoly feladat vár a stabil középcsapatként 11. helyen álló Brentford otthonában.
LABDARÚGÁS, ANGLIA
Premier League, 24. forduló
Szombat
- Nottingham Forest – Brighton 13.30
- Bournemouth–Liverpool FC 16.00
- Everton – Leicester City 16.00
- Ipswich Town – Southampton 16.00
- Newcastle United–Fulham 16.00
- Wolverhampton Wanderers – Aston Villa 18.30
Vasárnap
- Brentford – Tottenham Hotspur 15.00
- Manchester United – Crystal Palace 15.00
- Arsenal – Manchester City 17.30
- Chelsea – West Ham United 21.00
(Index / MTI)
(Borítókép: Arne Slot és Szoboszlai Dominik a Liverpool LOSC Lille elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésén. Fotó: Getty Images Hungary / Liverpool FC)
