Mindenki a csatárokra hajt
További Átigazolások cikkek
Végérvényessé vált, hogy az idei átigazolási szezon minden idők egyik legeseménydúsabbja lehet, hiszen a Kakáért bejelentkező (illetve az ajtót páros lábbal berúgó) Chelsea érdeklődésével immár elmondhatjuk, hogy a világ tíz legjobb játékosának mindegyikét így vagy úgy magával ragadja a piac. Új szereplők, folyamatos résztvevők és újra előkerülő nevek mai átigazolási körképünk szereplői.
A Chelsea általában komolyan gondolja, ami bármelyik másik klubvezető szájából viccnek hatna, jelen esetben azt a szép, kerek százmillió eurós összeget, amit Kakáért cserébe a Milannak szánnak, ám kollektív szerkesztőségi meglátásunk szerint rossz nyomon járnak, ha azt gondolják, hogy Ronaldinho leigazolásával Kaká létszámfelettivé, hovatovább feleslegessé vált volna. A Milan ugyanis a brazillal kezdődik – de legalábbis nélküle véget ér.
Peter Kenyon, a Chelsea klubigazgatója sietett is cáfolni az értesülést (miközben bizonyos források arról számoltak be, hogy a Milan húzódozását látva 150 millióra emelték az ajánlatot), és kijelentette, tudják, hogy Kaká nem eladó, ezért nem céljuk megrongálni a két klub viszonyát holmi udvarlással. Kenyon aztán hozzátette, hogy támadó középpályást valóban szeretnének igazolni, ám céljuk a Real Madridban csalódott Robinho.
Az apró szélső már szóba került a Barcelonánál is, de a két klub között fennálló egyezség értelmében ez az üzlet nem valószínű, hogy valaha is létrejöhet, a Manchester érdeklődése pedig csak C. Ronaldo bevonásával válhat aktuálissá (pont emiatt haragudott meg Robinho a Real vezetőségére), így a Chelsea ajánlatát illik komolyan venni, különös tekintettel az érte ajánlott masszív pénzkötegekre.
A Barcelona eddig minden csapatrészbe vásárolt már egy klasszist, most pedig eljött az ideje, hogy a távozó Eto’o helyettesítésére gondolva befejező csatárt vegyenek. Múlt héten megírtuk, kikkel fognak tárgyalásokat kezdeményezni, de úgy tűnik, nem is kerül sor a játékosok végigszondázására, hiszen egyből az első jelölttel igen közelinek látszik a megállapodás.
Drogba, merthogy róla van szó, nem utazott el a csapat távol-keleti túrájára, és Mourinho kirúgása óta nem csinál titkot belőle, hogy elvágyódik a Chelsea-től, de míg tavaly a Milan tűnt a legkomolyabb kérőnek, mostanra szinte biztosra vehető, hogy a Barcelona lesz a befutó. Az elefántcsontparti tökéletes választás Eto’o pótlására, a két játékos stílusa nagyon sokban hasonlít egymásra, és Drogba talán jobban megérti majd magát Henryval, mint a kameruni.
Természetesen nem tudunk elmenni szó nélkül Arsavin mellett sem, akiért most már a két klub által is bevallottan érdeklődik a Tottenham. A Zenit sajtófőnöke elmondta, hogy bár egyelőre a kért és az ajánlott összeg között mintegy 7 millió euró a különbség, a londoniak érdeklődése komoly, és ha a dolgok (értsd: Berbatovból elegendő pénzt nyer ki a klub) jól alakulnak, az orosz játékos már költözhet is.
Egy már megvalósult transzferről is be tudunk számolni, de Makelele eligazolása mára épphogy szót érdemlő hírré silányult, különösen úgy, hogy ahhoz a PSG-hez írta alá, mely kis híján kiesett a francia Ligue 1-ből. A 35 éves védekező középpályás hivatalos bemutatására még várnunk kell pár napot, de az érintettek kész tényként beszélnek a transzferről.
A Juventus hiába jelentette be Poulsen bemutatása után, hogy már csak egy második számú kapust szeretne, mégis két játékossal kapcsolatban is szóba került a torinói csapat. Az egyik a magát makacsul tartó, időről-időre újra felbukkanó pletyka Aquilani érkezéséről (a Roma sokallja a játékos fizetési igényeit), a másik pedig a holland Van Persie, akiért állítólag nem kevesebb, mint 15 millió eurót ajánlanak az Arsenalnak. Hogy Nedved, vagy Del Piero örökösét látják-e benne, azt majd Ranieri eldönti.
Az Inter eközben lecsúszni látszik Lampardról, akihez furcsamód nagyon ragaszkodik a Chelsea (igaz, náluk a pénz nem szempont, sokkal fontosabb a középpályás játéka, mint az érte kapható összeg), így Mourinho újra honfitársa, Quaresma felé fordíthatta figyelmét. A portugál szélső változatlanul nem játszik csapata felkészülési meccsein, így egyre erősebb a gyanú, hogy a Porto pénzt csinál belőle.
További pletykák: a Milan állítólag bejelentkezett a Románál Panucciért, Reyes bejelentette, hogy sehova nem akar elmenni az Atléticótól, a Juventus még mindig nem tett le teljesen Stankovicról, Essien és Cech hosszabbítottak a Chelsea-vel, Xabi Alonso kijelentette, hogy Liverpoolban szándékozik maradni, és a végére egy pletykánál nem több értesülés: a Barcelona fontolgatja Fabregas hazacsábítását.