Németh Krisztián nagyon fog hiányozni
Fontos Európa-bajnoki selejtezőre készül a magyar U21-es (és olimpiai) válogatott Olaszországban. A szerdán 18 órakor kezdődő mérkőzésről hiányozni fog a sérült Németh Krisztián, aki gólt lőtt a két csapat magyarországi meccsén. A győri 2-0-lal a magyarok második helyen állnak a csoportjukban, az olaszok jó eséllyel kiesnek, ha hazai pályán nem verik Egervári Sándor csapatát.
A Telkiben edzőtáborozó csapat hétfőn utazott Olaszországba, az olasz légiósok, Koman Vladimir és Gosztonyi András (Varga Roland időközben a Bresciából hazatért az Újpesthez), valamint a Spanyolországból érkező Simon András Rómában csatlakoznak. Csak vasárnap ért haza Angliából Kádár Tamás, Németországból Futács Márkó, hétfő hajnalban a liverpooli Gulácsi Péterrel vált véglegessé az utazókeret.
„Olaszország keretében jó néhány új játékos szerepel, de biztos, hogy erős ellenféllel kerülünk szembe - mondta az MLSZ honlapján Egervári Sándor. - Valószínűleg nagy nyomás nehezedik majd ránk, hiszen az olaszoknak csakis a győzelem elfogadható, ezért zártan, fegyelmezetten kell védekeznünk, de természetesen a gólszerzésről sem szabad lemondanunk, hiszen jó eredményt szeretnénk elérni szerdán.”
A 3. selejtezőcsoport állása
1. Wales 13 pont, 6 mérkőzés2. Magyarország 9/4
3. Olaszország 7/5
4. Luxemburg 4/7
5. Bosznia-Hercegovina 4/4
A dániai Európa-bajnokságra való kijutás azért lenne különösen fontos, mert az Eb első öt helyezettje szerepelhet a 2012-es londoni olimpián. A 10 selejtezőcsoport első helyezettjeit, és négy legjobb másodikját összesorsolják, a rájátszás után alakul ki az Eb mezőnye. A selejtezők felénél Magyarország második helyen áll, de két meccsel kevesebbet játszott, mint a négy pont előnnyel vezető Wales.
A magyarok kikaptak Walesben (a vereség egyrészt Wilco van Buuren állásába került, másrészt a bundabotrány kirobbanásában is része volt, hiszen Vass Ádám az öltözőben azzal gyanúsította meg néhány csapattársát, hogy eladták a meccset), oda-vissza legyőzték Luxemburgot, és legutóbb Győrben Olaszországot. Ha Rietiben sikerülne megismételni a bravúrt, a másodiknál rosszabb helyen már nem nagyon végezhetnénk, és az első hely is elérhető lenne.
A csapatban vannak új arcok, de az egyiptomi U20-as világbajnokságon bronzérmet szerzett válogatott gerince együtt maradt. Németh Krisztián nagyon fog hiányozni, az AEK Athén csatárának pótlására Egervári Sándor behívta a Videoton csatárát, Lencse Lászlót, de ott van a keretben a Győrben zseniális gólpasszt adó Simon András, vagy a szintén jól játszó Futács Márkó is.
A magyar U21-es válogatott kerete
Kapusok: Gulácsi Péter (Liverpool FC), Megyeri Balázs (Ferencváros).
Védők: Debreceni András (Budapest Honvéd), Korcsmár Zsolt (Újpest FC), Kádár Tamás (Newcaste United FC), Lázár Pál (Videoton FC), Pintér Ádám (MTK Budapest), Szabó János (Paksi SE).
Középpályások: Elek Ákos (Videoton FC), Kulcsár Dávid (Ferencváros), Gosztonyi András (MTK Budapest), Gyömbér Gábor (Lombard Pápa), Koman Vladimir (AS Bari), Varga József (DVSC-TEVA).
Támadók: Futács Márkó (Werder Bremen), Lencse László (MTK Budapest), Simon András (Córdoba FC)