Ovecskinék két győzelemre az álomtól

2018.06.03. 09:45

A Washington Capitals 3-1-re nyert a vendég újonc Vegas Golden Knights ellen az NHL döntőjének harmadik mérkőzésén magyar idő szerint vasárnap hajnalban, így 2-1-re vezet az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban. A Stanley Kupáért folyó következő összecsapást ugyancsak a fővárosban rendezik közép-európai idő szerint kedd hajnalban.

Az előző mérkőzésen megsérült a rájátszás pontlistáját vezető Jevgenyij Kuznyecov, a Washington orosz csatára, aki most tudta vállalni a játékot. És a második percben majdnem gólpasszt adott honfitársának, Alekszandr Ovecskinnek, azonban Marc-Andre Fleury hatalmas bravúrral védett. Később kimaradt egy-egy emberelőny, ráadásul a korong egyszer a vegasi kapuba került, ám Fleury akadályozása miatt büntetés következett.

A második harmad hazai góllal indult. Komoly myomás volt a vegasi kapun, Fleury többször is hárított, azonban amikor a korong Ovecskin elé került, az orosz előrevetődve, fonákkal nem hibázott. Ez volt a 14. gólja a mostani playoffban, amellyel beérte a klubcsúcsot 1990 óta eddig egyedül vezető John Druce-t, és az idei rájátszásban pedig szintén az élre került a winnipegi Mark Scheifele-val közösen.

Gyorsan egyenlíthetett volna a Golden Knights, de Braden Holtby védte Jonathan Marchessault próbálkozását. A meccs közepén emberelőnyben Ovecskin bombázott, Fleury a lepkéskesztyűvel óriásit mentett. A 33. percben a korongszerzés utáni kontrát Kuznyecov váltotta gólra. Kivárt, majd mértani pontossággal a vendég kapus botos kesztyűje alatt betalált.

Egy áthúzódó kiállítás miatt hazai helyzetekkel indult a záró felvonás, és T.J.Oshie a kapuvasat találta el. A 44. percben azonban a semmiből szépített a Vegas. Az előző meccs egyik hőse, Holtby a hátsó palánknál fonákkal szerette volna megjátszani a pakkot, azonban a letámadó Pierre-Edouard Bellemare ütőjét találta el, és a berobbanó - az első meccsen 4-4 után két gólt szerző - Tomas Nosek az üresen maradt kapuba lőtt.

Az 54. percben Shea Theodore a letámadó Jay Beagle miatt elütött a korong felett, a hazai játékos egyből középre passzolt, ahol Devante Smith-Pellynek már nem volt nehéz dolga a keresztléc alá emelni. Az utolsó percekben Fleury helyett mezőnyjátékost küldött a jégre a vegasi edző, Gerard Galant, ám még ziccerig sem sikerült eljutni. A Golden Knights először veszített egymás után két meccset a playoffban. (MTI)

Stanley Kupa, döntő, 3. mérkőzés:

  • Washington Capitals-Vegas Golden Knights 3-1 (0-0, 2-0, 1-1)

Gól: Ovecskin (22.), Kuznyecov (33.), Smith-Pelly (54.), illetve Nosek (44.)

Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2-1 a Washington javára.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Égszakadás, földindulás várható a magyar sikersportág szombati tisztújító közgyűlésén

Égszakadás, földindulás várható a magyar sikersportág szombati tisztújító közgyűlésén

Az elnöknek kihívója van az újpesti szakosztályvezető, Breznai Ágnes személyében.

1 órája

  • Sport
Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után

Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után

Vereség a századik szaúdi mérkőzésén.

március 1., 11:14

  • Sport
Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán

Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán

Megkezdte a labdás edzéseket.

március 1., 08:15

  • Címlapon
A véleménynyilvánító népszavazás jogilag nem, de politikailag megkötné a képviselők kezét

A véleménynyilvánító népszavazás jogilag nem, de politikailag megkötné a képviselők kezét

Orbán Viktor bejelentette a rendszerváltozás utáni kilencedik referendum megatartását.

1 órája

  • Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista

Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista

Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.

március 1., 15:04

  • Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója

Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója

A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.

március 1., 08:56

  • Sport
Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

A kisalföldi csapat ellenfele a címvédő Ferencváros lesz a vasárnapi fináléban.

március 1., 17:00

  • Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól

Valami készül, támadás jöhet a kormánytól

Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.

8 órája

  • Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.

március 1., 16:20

  • Sport
Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén

Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén

A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.

március 1., 06:19

  • Sport
Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött

Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött

2021-ben rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak a szervezetében.

március 1., 15:36

  • Sport
Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban

Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban

Nem tart attól, hogy kifütyülik-e majd klubcsapata stadionjában.

február 28., 10:15

  • Sport
Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho

Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho

Egyesek szerint a portugál vezetőedző régóta sértegeti a török embereket.

február 28., 09:45

  • Sport
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.

március 1., 07:15

  • Sport
Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek

Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek

Stephen Curry 56 pontja majdnem karriercsúcs.

február 28., 09:51

  • Sport
Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza

Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza

A ZTE már négy meccs óta veretlen hazai pályán az NB I-ben.

március 1., 16:44

  • Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori

VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori

Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.

7 órája

  • Sport
Ritkán látott mértékben büntették a szerb hokisokat a Vasas elleni tömegverekedés után

Ritkán látott mértékben büntették a szerb hokisokat a Vasas elleni tömegverekedés után

Döntött a Magyar Jégkorong Szövetség Fegyelmi Bizottsága.

február 28., 18:55

  • Sport
Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben

Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben

Volt, hogy hajnali 4 órakor már sétálgatott az olimpiai faluban.

február 28., 12:05

  • Címlapon
Megy az adok-kapok, a HUN-REN nem hagyja magát, keményen visszaszólt

Megy az adok-kapok, a HUN-REN nem hagyja magát, keményen visszaszólt

Gulyás Balázs, a Magyar Kutatási Hálózat elnöke úgy véli, az igazság az ő oldalukon áll.

1 órája

  • Sport
Kenderesi Tamás: „Meggyalázták az életemet, minden gátlás nélkül, tönkretettek”

Kenderesi Tamás: „Meggyalázták az életemet, minden gátlás nélkül, tönkretettek”

Ügyvédje szerint hamarosan mindent elmondanak, és lesz meglepetés.

február 28., 21:08

  • Címlapon
A BKV vezére nőnapot ünnepelt – csak nem biztos, hogy így kellett volna

A BKV vezére nőnapot ünnepelt – csak nem biztos, hogy így kellett volna

Bolla Tibor: Igazi erőforrások vagytok.

6 órája

  • Címlapon
Végleg bezár a vidék ikonikus étterme

Végleg bezár a vidék ikonikus étterme

Március végéig még meglátogathatjuk a Michelin Guide által is ajánlott helyet.

4 órája

  • Sport
Utolsó helyen zárt a magyar páros a debreceni junior vb-n, így nem viheti jégre kűrprogramját

Utolsó helyen zárt a magyar páros a debreceni junior vb-n, így nem viheti jégre kűrprogramját

Férfi egyéniben elmaradt a címvédés, és japán világbajnokot avattak.

február 28., 21:38

  • Sport
Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet

Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet

Komoly mínuszt jelentett az, hogy az Európa-ligában játszott a csapat.

február 28., 13:15

  • Sport
Nemzeti kincs volt, most közellenség lett a Trumppal barátkozó világsztár

Nemzeti kincs volt, most közellenség lett a Trumppal barátkozó világsztár

Magára haragította honfitársait az egyetemes sporttörténelem kiemelkedő alakja.

február 28., 15:40