76 éve nem látott csoda kéne a Vegasnak az NHL-ben
További Powerplay cikkek
A Washington Capitals 6-2-re nyert a vendég újonc Vegas Golden Knights ellen az NHL döntőjének negyedik mérkőzésén, így már 3-1-re vezet, és már csak egyetlen győzelem választja el fennállása első Stanley-kupa-győzelmétől. Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc következő meccsét, magyar idő szerint pénteken hajnalban rendezik Las Vegasban. Megint több ezren rekedtek ki a Capital One Arenából, akik aztán óriás kivetítők követték a csapatuk sikerét.
Rögtön az elején vezetést szerezhetett volna a Vegas, miután a középre adott korong irányt változtatott és kapuvas lett a vége. Egyre-másra jöttek a vendégek ziccerei, de James Neal révén megint kapuvas lett a vége.
A Golden Knights lendületét Colin Miller kiállítása törte meg, ráadásul a Washington gólt ütött ebből. A 10. percben Nicklas Bäckström lövése lecsorgott Marc-Andre Fleuryről, a berobbanó T.J. Oshie korcsolyával maga elé rúgta a pakkot, és közelről nem hibázott. Ettől aztán beindult a Capitals. Előbb Tom Wilson, majd 20,5 másodperccel a szünet előtt Devante Smith-Pelly ütése talált be.
A második harmadban a Washington ismét sikeresen védekezett ki egy emberhátrányt, majd mindkét oldalon maradtak ki helyzetek, sőt, a vegasiak immár harmadszor is a kapuvasat találták el. A 36. percben előnyből jött az újabb hazai gól, a hátvéd John Carlson egy keresztpassz után védhetetlenül bombázott a bal felső sarokba.
A záró harmadban éppen kiegészült a Capitals, amikor egy passzjáték végén Neal közelről a jobb felső sarokba emelt. Az 53. percben az egyedül maradt Reilly Smith fonákkal egy újabba faragott a hátrányból.
Később Michal Kempny kapásból bevágta Bäckström passzát. A két gól között 67 másodperc telt el. A végén kettős emberelőnyben Brett Connolly döntötte el végleg a meccset. A hazaiaknak ez volt a harmadik létszámfölényes góljuk, és a hat gólt mindössze 23 lövésből érték el. Jevgenyij Kuznyecov négy gólpasszt adott, a 12. NHL-játékos, aki a döntőben ennyi asszisztot jegyzett. Legutóbb ilyenre Joe Sakic tizenkét évvel ezelőtt volt képes.
A Washington az 1988-as döntője után (amelyet 4-0-re vesztett el a Detroittal szemben) most nagyon közel került a kupához. A Stanley Kupák története során 33-szor fordult elő, hogy az egyik csapat 3-1-re vezessen, de közülük csak az 1942-es Toronto volt képes fordítani, az is 0-3-ról a Detroit ellen.
Stanley-kupa, 4. mérkőzés
- Washington Capitals-Vegas Golden Knights 6-2 (3-0, 1-0, 2-2)
Gól: Oshie (10.), Wilson (17.), Smith-Pelly (20.), Carlson (36.), Kempny (54.), Connolly (59.), illetve Neal (46.), Smith (53.)
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-1 a Washington javára.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója
A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.
március 1., 08:56
- Sport
Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában
A sérült játékost percekig ápolták, még az oxigénpalack is előkerült.
március 1., 14:49
- Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista
Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.
március 1., 15:04
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
20 perce
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
1 órája
- Sport
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19
Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.
március 1., 07:42
- Sport
Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki
Minden, ami a Formula–1-es teszten történt: áramkimaradás, parkoló busz, zuhanó üvegpanel.
március 1., 14:08
- Sport
Égszakadás, földindulás várható a magyar sikersportág szombati tisztújító közgyűlésén
Az elnöknek kihívója van az újpesti szakosztályvezető, Breznai Ágnes személyében.
1 órája
- Sport
Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban
A svéd klasszis 11. alkalommal döntötte meg a világrekordot.
március 1., 11:50
- Sport
Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után
Vereség a századik szaúdi mérkőzésén.
március 1., 11:14
- Címlapon
A véleménynyilvánító népszavazás jogilag nem, de politikailag megkötné a képviselők kezét
Orbán Viktor bejelentette a rendszerváltozás utáni kilencedik referendum megatartását.
1 órája
- Mindeközben
Palácsik-Ráthonyi Tímea betekintést engedett Beverly Hills-i otthonába, lessen be ön is!
4 órája
- Sport
Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza
A ZTE már négy meccs óta veretlen hazai pályán az NB I-ben.
március 1., 16:44
- Sport
Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén
A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.
március 1., 06:19
- Címlapon
Donald Trump az asztalra csapott, azonnali felszólítást küldött Kijevnek és Moszkvának
11 órája
- Címlapon
Példát statuálnak az oroszok a Renault gyárával, figyelmeztetés lehet a többieknek
Oroszország reagál a szankciókra.
5 órája
- Sport
Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában
A kisalföldi csapat ellenfele a címvédő Ferencváros lesz a vasárnapi fináléban.
március 1., 17:00
- Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban
A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.
március 1., 16:20
- Sport
Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött
2021-ben rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak a szervezetében.
március 1., 15:36
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
9 órája
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
7 órája
- Sport
Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban
Nem tart attól, hogy kifütyülik-e majd klubcsapata stadionjában.
február 28., 10:15
- Sport
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes
A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.
március 1., 06:53
- Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól
Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.
8 órája
- Sport
Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán
Több világsztár játékos ki sem tudott állni mérkőzésére.
február 28., 11:45
- Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori
Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.
7 órája
- Címlapon
Megy az adok-kapok, a HUN-REN nem hagyja magát, keményen visszaszólt
Gulyás Balázs, a Magyar Kutatási Hálózat elnöke úgy véli, az igazság az ő oldalukon áll.
1 órája
- Sport
Hosszú időre eltiltották a botrányhős bírót, aki korábban Jürgen Kloppot szidalmazta
Ezen kívül egy másik ügyben is folyik ellene eljárás.
február 28., 14:58
- Sport
Kenderesi Tamás: „Meggyalázták az életemet, minden gátlás nélkül, tönkretettek”
Ügyvédje szerint hamarosan mindent elmondanak, és lesz meglepetés.
február 28., 21:08
- Sport
Ritkán látott mértékben büntették a szerb hokisokat a Vasas elleni tömegverekedés után
Döntött a Magyar Jégkorong Szövetség Fegyelmi Bizottsága.
február 28., 18:55
- Sport
Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet
Komoly mínuszt jelentett az, hogy az Európa-ligában játszott a csapat.
február 28., 13:15
- Sport
Két játékos azonnali hatállyal távozott a Tatabánya kézilabdacsapatától
Mindketten a horvát PPD Zagreb csapatához igazoltak.
február 28., 15:36
- Sport
Erre az angliai sorozatra még a világ másik végén is felkapták a fejüket
Ez az igazi karácsonyi csoda?
március 1., 06:11
Rovataink a Facebookon