Férje állítja: Janics versenyzik jövőre
Janics Natasa csütörtökön megtartotta a belgrádi egyetemen előadását, amit Az én sportolói utam címmel harangoztak be.
A magyar színekben háromszoros olimpiai bajnok kajakos elmesélte, nem volt elégedett a londoni ezüst- illetve bronzérmével, mert aranyat akart, de azért nem jött össze, mert nem volt mellette a kislánya.
"A mindennapi életben nagyon nehéz a sportos részt elkülöníteni a magánélettől. A sportolónak egoistának kell lennie, hogy csakis magára és a sikerre gondoljon a versenyen. Elismerem, a kajakban ilyen vagyok, a magánéletben azonban ennek az ellenkezője jellemző rám” - idézte a Magyar Szó a 30 éves versenyzőt.
A csattanó azonban ezután jött, mert férje, a bolgár Andrian Dusev határozottan kijelentette, felesége biztosan versenyezni fog, még ha nincs is versenyzési engedélye a 2013-as évre, mert a szerbek nem fizették ki a 150 ezer eurós felkészülési támogatást a magyaroknak.
"Megvannak a legitim módszereink, hogy joga legyen a fellépésekre, bízom benne, hogy a szerb állam is segíteni fog. Nem fogom megengedni, hogy egyetlen hónapot is kihagyjon, mivel kemény tervünk van, amelynek a célja a riói érem megszerzése" - jelentette ki.
Egyelőre nem tudni, mire gondolhatott Dusev. Korábban felmerült, hogy ő megkapja a szerb állampolgárságot, így játszanák ki a laza szabályokat. Janics ugyanis hiába szerb állampolgár, nem indulhat szerb színekben, mert a magyarok nem járultak ehhez hozzá.
Ha a férje szerb állampolgár lenne, akkor a szabályok szellemében indulhat szerb színekben a duisburgi világbajnokságon augusztusban.
Baráth Etele magyar elnök biztos benne - mivel a szerbek nem utaltak -, Janicsot el fogják tiltani.