Natasának sem lesz egyszerű Szegeden
További Kajak-kenu cikkek
- Két magyar is bizottsági elnök lett az európai szövetségben
- Csipes Tamara és Varga Ádám lett az év kajakozója, Csipes Ferenc az év edzője
- Megvan a kenusok szövetségi kapitánya is
- A londoni olimpia ezüstérmese lett a magyar kajakozók új szövetségi kapitánya
- Hazatért Dániából a kajakpápa, forradalmasítaná a Párizsban arany nélkül maradt sportágat
Janics Natasa szombaton küldte el a levelét a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnökének, Baráth Etelének, amelyben tudatta: megváltoztatta álláspontját, és mégis Magyarországon folytatná. A háromszoros olimpiai bajnok kajakos tavaly, az olimpia után határozta el, hogy magyarországi pályafutását befejezi, és szülőhazájában, Szerbiában folytatja. A szerb szövetség szívesen látta a sportolónőt, de nem fizették ki a magyarok által kért nevelési hozzájárulást (150 ezer euró). A magyarok ezért nem adták ki Janics versenyengedélyét, a nemzetközi szövetség (ICF) pedig nem tehetett mást: a kötelező kétéves eltiltással sújtotta.
Baráth Etele elnök igennel válaszolt arra, hogy csatát nyertek-e. „Bárhonnan közelítünk, az komoly eredmény, hogy Natasa nálunk marad, és nem másokat erősít, nem kell vele küzdeniük a magyaroknak. Önmaga is rájött arra ennyi idő után, hogy nem megfelelő döntést hozott, hogy az eredményessége nem garantált Szerbiában.”
A szerbek persze másként érveltek, szerintük a magyarok nem a fair-play szellemében jártak el. Baráth nem osztja ezt a véleményt.
„Nekünk elsősorban a magyar kajaksport érdekeit kell szem előtt tartanunk. Sok emberrel konzultáltam magam is, és azt hiszem, száz százalékban igazunk volt, hogy szerettük volna megállítani az elvándorlást. Ha sok vért adunk, abba belehalunk, ez kézenfekvő. Mondják már meg nekem, miért kellett volna engedékenyebbnek lennünk? Miért kellene a sportszerűségnek engedékenységet jelentenie? Ezt a kérdést nem a győztes fél mondatja velem, hanem a felelős vezető. És most ráadásként több lehetőség lesz a második vonalhoz tartozó lányoknak is versenyeken részt venniük."
„De vissza Natasához: az esetét nem lehet egyetlen csapatsportág résztvevőjéhez sem hasonlítani. A kajakozás nem olyan, mint mikor a Barcelona Messit leigazolja, és ő továbbra is az argentin válogatottban játszik tovább. Natasa az első olimpiáján, Sydneyben úgy vett részt, hogy Magyarországon készült fel, mert nem voltak Szerbiában megfelelőek a körülmények. Magyar akart lenni, mert a magyar versenyrendszer és az erőviszonyok garantálják az eredményeket. Ha jól emlékszem, azt a lehetőséget is felajánlottam neki, éljen a határ túloldalán, eddzen ott, de induljon a magyar versenyeken és természetesen színekben. Akkor elutasított, most azonban visszaállt az eredeti helyzet.”
Baráth elismerte, megkönnyebbült, mert óhatatlanul is úgy érezte volna, a lelkén szárad, hogy egy tehetséges pályafutás derékba törik. „Erkölcsileg gondot okozott volna számomra, ha ez valóban megtörténik. Ugyanakkor ki is kellett tartanom, mert a hazai sportágért is cselekednem kell.”
A felvetésre, milyen lesz az első találkozásuk, így reagált. „Már megtörtént, ez a levél nem az égből pottyant ide. A többi hadd maradjon titok.” Azt ugyanakkor érzékeltette, nem hirtelen, első felindulásból döntést hozott Janics, hanem egy kiérleltet, amelyet a férj is támogatott.
„Sok dolgunk lesz még, minden erőmmel azon leszek, hogy ne olyan hangulat várja Natasát, ha majd versenyeznie kell, mint egy futballstadionban. A szegedi közönséggel sok mindent meg kell értetni. Natasának sem lesz egyszerű Szegeden versenyezni, senki se gondolja.”
Baráth elismerte, ő is hibázott az ügy kommunikációja alatt, és sokkal szerencsésebb lett volna, ha az érintettek előbb átgondolják, mielőtt megszólalnak. A megállapítást önmagára is vonatkoztatta.
„Sok-sok sérülést megelőzhettünk volna. Eleganciával, emberséggel, lényegesen nagyobb nyíltsággal nem jutottunk volna el idáig. Az erőkommunikáció ez esetben sem volt hasznos. Ezért kérem, megértéssel tekintsünk vissza az elmúlt hónapokra is, csak megértéssel szabad, indulattal, elvakultsággal semmiképp.”