A női kajaknégyes és a kenupáros is aranyérmes lett az Európa-játékokon

2019.06.27. 10:52

A női kenupáros és a női kajaknégyes is aranyérmet nyert a minszki Európa-játékokon. A Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső kenupáros jelentős fölénnyel, látszólag könnyedén versenyezve győzött az idei év legjelentősebb kontinentális versenyének számító fehéroroszországi rendezvényen.

Az MTI beszámolója szerint az új olimpiai szám Eb-címvédő és világbajnoki ezüstérmes egységét alkotó Balla és Takács gyakorlatilag ellenfél nélkül versenyezte végig a távot, fölényes rajt-cél győzelmet aratva.

 Ezzel szemben a vb-címvédő négyes tagjai – Kárász Anna, Kozák Danuta, Csipes Tamara és Medveczky Erika – óriásit küzdve, a végig vezető fehéroroszokat az utolsó métereken megelőzve szerezte meg az aranyérmet.

A kajak-kenu versenyek zárónapján további hét döntőt rendeznek, a magyarok még hatban lesznek érdekeltek. A magyar kajak-kenu csapat jelenleg öt éremmel, három arannyal és két ezüsttel áll, míg az egész Európa-játékok-küldöttségnek nyolc dobogós helyezése, közte három elsősége van.

(MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Meghalt a Ferencváros legendás utánpótlásedzője, 25 játékosa lett válogatott

Meghalt a Ferencváros legendás utánpótlásedzője, 25 játékosa lett válogatott

Serli Sándor közel ötven éve alatt több mint kétezer fiatal labdarúgóval foglalkozott.

február 26., 07:52

  • Sport
Pályára lépett a szlovén varázsló volt csapata ellen, és ha már ott járt, tripla duplát jegyzett

Pályára lépett a szlovén varázsló volt csapata ellen, és ha már ott járt, tripla duplát jegyzett

Kyrie Irving 35 pontja sem volt elegendő a győzelemhez.

február 26., 10:48

  • Sport
Kiesett a bajnokságban éllovas Puskás Akadémia a Magyar Kupából

Kiesett a bajnokságban éllovas Puskás Akadémia a Magyar Kupából

A felcsútiak a Nyíregyháza ellen buktak el.

február 26., 10:08

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij fejet hajtott Donald Trump előtt

Volodimir Zelenszkij fejet hajtott Donald Trump előtt

Mindenért is köszönetet mondott az ukrán elnök, Trump erős vezetésére vágyik.

2 órája

  • Sport
Három magyar csapat is indul az idén 100 éves Tour de Hongrie-n

Három magyar csapat is indul az idén 100 éves Tour de Hongrie-n

A 46. viadalt május 14. és 18. között rendezik.

2 órája

  • Sport
Kylian Mbappé és több sztárja nélkül kerülne közelebb a Real Madrid a Spanyol Kupa döntőjéhez

Kylian Mbappé és több sztárja nélkül kerülne közelebb a Real Madrid a Spanyol Kupa döntőjéhez

Carlo Ancelotti pihenőt szavazott néhány kulcsjátékosának.

február 26., 13:05

  • Sport
Messi és Suárez is pazar gólt lőtt Sallói Dánieléknek

Messi és Suárez is pazar gólt lőtt Sallói Dánieléknek

Igazi nosztalgiameccs volt.

február 26., 07:22

  • Címlapon
Schiffer András: Zelenszkij gyújtotta meg a kanócot, Trumpék nem készültek show­-műsorra

Schiffer András: Zelenszkij gyújtotta meg a kanócot, Trumpék nem készültek show­-műsorra

Donald Trump beiktatása óta Európában talált fedezéket a levágott fejű csirkeként rohangáló progresszív hálózat.

4 órája

  • Sport
Először fordul elő, hogy Barcelonából rajtol a kerékpársport ikonikus körversenye

Először fordul elő, hogy Barcelonából rajtol a kerékpársport ikonikus körversenye

Harmadik alkalommal rajtolhat majd a verseny Spanyolországból.

február 26., 14:10

  • Sport
Tovább folytatja remek kupaszereplését a harmadosztályú csapat, elődöntőbe jutott

Tovább folytatja remek kupaszereplését a harmadosztályú csapat, elődöntőbe jutott

Nagy meglepetés született a Német Kupa negyeddöntőjében.

február 26., 09:57

  • Címlapon
Kairóban mutattak fityiszt Donald Trumpnak arab szövetségesei

Kairóban mutattak fityiszt Donald Trumpnak arab szövetségesei

Ritkán látott egységbe tömörültek az arab államok vezetői, hogy blokkolják a palesztinok kitoloncolását a Gázai övezetből.

2 órája

  • Címlapon
Donald Trump végzetes lépésre készülhet, hatalmas a nyomás Ukrajnán

Donald Trump végzetes lépésre készülhet, hatalmas a nyomás Ukrajnán

Ha mindent véglegesen leállítanak, gyakorlatilag tálcán kínálják az országot.

9 órája

  • Címlapon
Fontos meghívást kapott Orbán Viktor, terítékre kerül az ukrajnai helyzet

Fontos meghívást kapott Orbán Viktor, terítékre kerül az ukrajnai helyzet

Szerdán és csütörtökön is diplomáciai eseményre várják a miniszterelnököt.

5 órája

  • Mindeközben
MC Hawer nagyapa lesz

MC Hawer nagyapa lesz

2 órája

  • Címlapon
Nem csak a súlyos betegségek kockázatát növeli az elhízás, de mentálisan is megviseli az embereket

Nem csak a súlyos betegségek kockázatát növeli az elhízás, de mentálisan is megviseli az embereket

Az egész szervezet megsínyli a krónikus túlsúlyt.

1 órája

  • Sport
Kerkez Milos gólpasszt jegyzett, a Bournemouth mégis pont nélkül maradt

Kerkez Milos gólpasszt jegyzett, a Bournemouth mégis pont nélkül maradt

Hiába egyenlítettek a vendégek, a 75. percben eldöntötte a találkozót a Brighton.

február 25., 22:30

  • Sport
Magyarország megvan a Fradi utánpótlása nélkül – és igazából a Fradi is

Magyarország megvan a Fradi utánpótlása nélkül – és igazából a Fradi is

Kell-e még 2025-ben magyar futballista egy magyar élklubba?

február 26., 15:03

  • Sport
Könnyeivel küszködött a 19 éves lány, miután elképesztő országos rekordot döntött

Könnyeivel küszködött a 19 éves lány, miután elképesztő országos rekordot döntött

Sulyán Alexa immáron felnőtt rekordernek mondhatja magát.

február 25., 10:04

  • Sport
„Kicsit elfáradtam” – nem játszik idén a válogatottban az egyik legjobb magyar vízilabdázó

„Kicsit elfáradtam” – nem játszik idén a válogatottban az egyik legjobb magyar vízilabdázó

Feltöltődve, motiváltan szeretne visszatérni a nemzeti csapatba.

február 26., 15:06

  • Sport
Lekerültünk a nemzetközi tenisztérképről, újra el kell költöznie a rangos tornának

Lekerültünk a nemzetközi tenisztérképről, újra el kell költöznie a rangos tornának

Ez további kérdéseket vet fel egy lehetséges budapesti nyári olimpiával kapcsolatban.

február 26., 15:47

  • Sport
Véget ért Fucsovics győzelmi sorozata, másodjára már nem bírt olasz riválisával

Véget ért Fucsovics győzelmi sorozata, másodjára már nem bírt olasz riválisával

Kilenc győztes meccs után szenvedett vereséget a magyar teniszező.

február 25., 13:34

  • Sport
„A Real Madrid egy hisztis klub” – a La Liga elnöke beleszállt a spanyol rekorderbe

„A Real Madrid egy hisztis klub” – a La Liga elnöke beleszállt a spanyol rekorderbe

Javier Tebas szerint a madridiak elnökének csak a gazdagok számítanak.

február 25., 12:41

  • Sport
A hetedik percben belőtt büntető döntött, vereséggel kezdett hazai pályán a magyar válogatott

A hetedik percben belőtt büntető döntött, vereséggel kezdett hazai pályán a magyar válogatott

Szarvas Alexandra együttese így két forduló után három ponttal áll a Nemzetek Ligájában.

február 25., 20:23

  • Sport
Az FTC idén lemarad a döntőről, a címvédő kiütéses vereséggel búcsúzott

Az FTC idén lemarad a döntőről, a címvédő kiütéses vereséggel búcsúzott

A BJA másodszor, a Debrecen először lehet bajnok a jégkorongozóknál.

február 25., 10:24

  • Sport
Egyre nagyobb a baj a Manchester Unitednél, újabb kétszáz dolgozóját küldi el a klub

Egyre nagyobb a baj a Manchester Unitednél, újabb kétszáz dolgozóját küldi el a klub

Az anyagi problémák lassan az égig érnek.

február 25., 16:42

  • Sport
A CAS negyedszer is elhalasztotta az ítélethozás határidejét Kenderesi Tamás ügyében

A CAS negyedszer is elhalasztotta az ítélethozás határidejét Kenderesi Tamás ügyében

Egy hónap híján két év elteltével születhet végső döntés.

február 25., 11:35