Hajdu nem marad a férfi kéziválogatottnál
Hajdu János – ahogy az olimpia előtt a nőknél, úgy a férfiaknál is – beugróként irányította a magyar kézilabda-válogatott munkáját. A szövetség által kitűzött célt, az Európa-bajnoki részvételt elérte csapatával, de nem hosszabbította meg a selejtezők után lejáró szerződését a férfi válogatott szövetségi kapitányaként.
Korábban az Indexnek úgy nyilatkozott, szívesen vállalná tovább a munkát, de tudja, az elnökségnek úgy kell kapitányt választania, hogy az ő helyét átvevő szakembernek már az olimpiára kell felkészítenie csapatát. A lehetséges utódok közül Mocsai Lajos felkérése a legvalószínűbb, az MKB Veszprém vezetőedzője már a legutóbbi választáson (egyetlen jelöltként) is csak a személyes okok miatt mondott le a posztról.
„Eredményességében ez a másfél év, úgy vélem, sikeresnek mondható – mondta Hajdu János a kezi.hu-nak nyilatkozva. – Többen mondták nekem, hogy hosszútávon igazságosabb az élet, hiszen az első férfikapitányi időszakom 2000 és 2002 között sikertelen volt, mivel a norvégok ellen vb-selejtezőn, a svájciak ellen Eb-selejtezőn buktunk.”
A távozó kapitány köszönetet mondott segítőinek, a nők mellett dolgozó Konkoly Csaba, Imre Vilmos kettősnek, és a férfiak mellett munkáját segítő Csoknyai Istvánnak és Vladan Maticsnak. Csoknyait a poszt lehetséges jelöltjei között is számon tartják, neki ehhez le kellene mondania veszprémi másodedzői posztjáról, így Mocsai mellett a Törökországban szakmai igazgatóként dolgozó Kovács Péter lehet a befutó.
A válogatott Eb-szerepléséről így nyilatkozott Hajdu: „A legjobb nyolc közé kerülés elvárható, annál is inkább, mivel a csapatnak a londoni olimpiára kell összeérnie, így a 2011-es svédországi vb-n kell először igazán jól teljesítenie.” Mivel közben a női válogatottnál is kapitányt keresnek, könnyen lehet, hogy Hajdu János visszatér az olimpián sikerrel irányított női csapathoz.