Az olimpiánkba kerülhet az Eb-kudarc

Az ausztriai Európa-bajnokság ugyan nem kvalifikációs torna, mégis elképzelhető, hogy a csúfos bukás a magyar férfi kézilabda-válogatott olimpiai szereplésébe kerül. Csoknyai István csapata csoportjában ragadt, a Csehországtól elszenvedett, arányában és a mutatott játékot tekintve is sokkoló veresége szerencsétlen esetben könnyen a magyar világbajnoki szereplésbe kerülhet, ha pedig a svédországi tornára nem jutunk ki, szinte elérhetetlenné válik az olimpia.

A következő világbajnokságon automatikus résztvevő az Eb első három helyezettje, Európa további kilenc helyet kap a tornán, amelyekről selejtezőkben döntenek. A 2009-es németországi világbajnokságra a magyar válogatott az emlékezetes botrányt hozó, félbeszakított boszniai playoffból jutott ki, a 2011-es tornára azonban a mostani Eb-szereplés miatt egy sokkal nehezebb ellenfélen át vezethet az út.

Az első három helyezett kiesik, az ellenfelünk a középdöntő 12 csapatának további résztvevői közül kerül ki, azaz Magyarország az alábbi csapatok közül kaphat ellenfelet a vb-selejtezőben: Horvátország, Izland, Norvégia, Dánia, Ausztria, Oroszország, Lengyelország, Spanyolország, Franciaország, Németország, Szlovénia, Csehország. A felsorolás egyik leggyengébb csapata, Csehország legázolta a magyar válogatottat az Eb-n.

Ha az Európa-bajnokság csak egy kisiklás volt, akkor sem fest jól a helyzet a férfi kézilabda-válogatott körül. A franciák elleni kiváló játéknak nyoma sem volt a két későbbi, jóval fontosabb meccsen, a magyarok sem fejben, sem fizikálisan nem bírták a terhelést, és ki kell mondanunk, Nagy László nélkül ez a csapat a középmezőnyben, annak is inkább az alján helyezkedik el.

Ami még ennél is nagyobb baj, hogy nem látszanak azok a feljövő tehetségek, akik akár már egy év múlva húzóemberek lehetnek. Buday Dániel, Nagy László, és az Iváncsik testvérek generációja mögött nem jön senki úgy, ahogy ők jöttek Éles József, Csoknyai István, és Pásztor István mögött, amiért elsősorban az a szövetség a felelős, amely gazdasági megfontolásból állít szövetségi kapitányokat, és kudarc esetén azonnal mutogatni kezd.

Hajdu János egykori női, és férfi szövetségi kapitány a kiesés után a sporthirado.hun úgy fogalmazott, „a kluboknak félre kell tenniük saját kisstílű érdekeiket, amik veszélybe sodorják a magyar kézilabdát”, pedig például az MKB Veszprém minden bizonnyal örömmel alkalmazna magyar játékosokat, ha velük is be tudna jutni évről évre a világ legjobb nyolc csapata közé, és a Pick Szeged sem véletlenül tölti fel román és szerb játékosokkal a keretét.

Csoknyai Istvánt beküldték a darálóba, és ugyanígy tettek a női kapitány Mátéfi Eszterrel, más kérdés, hogy utóbbiból (a vb-n megszerzett 9. hely ellenére) jól jött ki a csapat, mert a szintén másodedzőből lett kapitány előremutató teljesítményt nyújtott csapatával. Csoknyainak – bár hozott rossz döntéseket, amik sokba kerültek – erre nagyon kevés esélye volt, a fájó bukásért mégis sokkal valószínűbb, hogy rajta verik el a port, ahelyett, hogy a szövetség vezetése felelőssége tudatában lemondana.

A kézilabda sikersport Magyarországon, férfi és női klubjaink folyamatosan a világ élmezőnyében szerepelnek, és a válogatottak – egy-egy kisiklás ellenére – is folyamatosan szállították a sikereket. Ez azonban elaltatta a hol az eredménybe, hol a mutatott játékba kapaszkodó szövetséget, amely az utóbbi években csak annyit tett a helyzet előremozdításáért, hogy a kézilabdamagyarok honosítását intézte. Ennél viszont most sokkal több kell.

Ahogy az a labdajátékokban megszokott, az erőviszonyok ciklikusan változnak, csapatok jönnek fel a semmiből, vagy tűnnek el 2-3 világeseményre, így különösen nagy eredmény, hogy a jobbára a klubok által biztosított háttérből élő magyar kézilabda folyamatosan ott tud lenni a legjobbak között. A nőknél az utánpótlás is rendben van, a férfiakról azonban elfelejtkeztek az illetékesek, ennek pedig várhatóan az lesz a következménye, hogy válogatott szinten szűkebb évek következnek a szakágban.