Mocsai: Szerényen tesszük a dolgunkat
További Kézilabda cikkek
- Megkezdődött a jegyárusítás a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjére
- A döntőben sem bírtak a norvég szupersztárokkal, hibátlanul védték meg Európa-bajnoki címüket
- A bravúrlányok tízezer darabra törnék az Európa-bajnoki bronzérmet
- Szenzáció! A magyar női kézilabda-válogatott tizenkét év után ismét érmet nyert az Eb-n
- Elképesztő siker! Tizenkét év után ismét Eb-bronzérmes a magyar válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott a legfontosabb mérkőzéseit megnyerte az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, és megkapta az esélyt, hogy a lengyelek ellen pénteken hat órától megszerezze a hetedik helyet, amelyik olimpiai kvalifikációt ér. Nagy az esély arra, hogy a nyolcadik hellyel is játszhatunk Londonért, de az majd csak egy év múlva, a szerbiai Európa-bajnokságon derül ki.
Négy éve a fontos meccsek ugyan kevésen múltak, nem jöttek össze, most a három vereség – Izland, Franciaország, Spanyolország – mellett a németeket és a norvégokat, jó taktikával, kemény védekezéssel megvertük.
„Kezdjük a vereségekkel, és a franciák elleni meccset ne vegyük alapul, mert a favorit utolérhetetlen emberanyaggal rendelkezik, nyolc, átlövésre is képes, világklasszis játékosuk van. A második félidőben már spóroltunk, a megérzésemet az élet igazolta, mert a németek ellen több energiánk maradt. Izlanddal hasonló az erősségünk – ezt alátámasztja, hogy a középdöntőben ők is négy ponttal zártak –, de ők sokkal frissebbek voltak, mert 36 órával korábban elfoglalták a helyüket a helyszínen. A spanyolok védekezése ellen keveset tudtunk gyakorolni, a nyitott felállás elleni taktikára sok gyakorlásra lenne szükségünk, de mivel ketten csak január elején csatlakoztak a csapathoz, Carlos Perez pedig nyolc napja, így nem lehettünk hatékonyak. Emellett nyilvánvalóak a határaink, 24 óra alatt nem tudunk két magas hőfokú meccset kevés hibával lejátszani” – kezdte Mocsai Lajos kapitány a vereségek értékelésével, mielőtt átváltottunk a győzelmekre.
Előtte azonban kiemelte, hogy máris hét olyan csapatot előztünk meg, amelyik a tavalyi Európa-bajnokságon előttünk volt.
Úgy véli, hogy a sok sérülés – Laluska és Eklemovics korábban, Katzirz ás Gál már a helyszínen - után határozottan erő felett teljesítettünk, mert a lehetőségek minimalizálódtak, lényegében két hármas védővel (Ilyés, Schuch) kell végigjátszani a sorozatot. Katzirz hozzáállását hősiesnek nevezte, mert ugyan nem tudja a labdát fogni a sérült kezével, lehet rá számítani.
„Visszaszereztük a magyar kézilabda presztízsét, mert visszakerültünk a világ élvonalába, hiszen a férfiaknál a legjobb nyolcat ahhoz sorolják. Ahogy hallom, nem fukarkodnak a dicséretekkel sem, de én nem szeretek, és nem szeretnék fellengzősen dicsekedni. Eddig is, innentől is szerényen tesszük a dolgunkat. Jólesik viszont, hogy a torna meglepetéscsapatának tartanak bennünket” – magyarázta.
Mocsai munkájáról elismerően szólt a német sajtó, hiszen kollégáját, Heiner Brandot úgy meglepte, hogy már a nyolcadik percben kénytelen volt időt kérni. A kapitány ezt sem minősítette, csak annyit jegyzett meg, szeretik és tisztelik őt az országban.
„Nagy taktikai csata volt, mint később kiderült, a győzelemmel megroppantottuk azt a válogatottat, amelyiknek tagjai a Bundesligában többnyire hetente két komoly meccset játszanak. A megfelelő stratégia mellett fontos volt, hogy szenvedélyes elkötelezettséggel játszott a válogatott. Úgy építettük fel a tornát, hogy a norvég és a német meccs lesz a kulcsmomentum, és azokon belül is a védekezés. Erre időzítettük a formát.”
A védekezés mellett hangsúlyozta, hogy a Bundesligában kevesebbet játszók (Mocsai, Ilyés) jobbak voltak azoknál, akik lehetőséget kapnak.
„Nem szeretek arról nyilatkozni, mi hiányzott, miben fejlődhettünk a négy évvel ezelőttihez vagy a tavalyihoz képest, mert csak másodkézből, vagyis a játékosoktól vannak információim a korábbi korszakról, a viszonyokat nem ismertem. Ők viszont úgy gondolják, most a legjobb a morál. Azt szűrtem le, hogy más minőségű a közösség, mások a közösséget összekötő értékek. A megtisztulás után nagyon erős a belső tartásunk, ehhez kellett az etikai kódex. Tiszta, egyenes, korrekt emberi kapcsolatok alakultak ki, a válogatott értékképző erejét sikerült visszaállítani. Ez egy pedagógiai munka volt, amit nem én végeztem el, hanem közösen a csapattal. A humort és a felelősségvállalást is mindig előtérbe helyeztem. Ha együtt maradunk, a következő három évben még jobbak lehetünk, mert a küzdőképesség alap, a kreativitást viszont lehet fokozni.”
A válogatott június óta három katartikus meccset nyert meg, és ezeken egyszer sem kapott 25 gól felett. Szlovénia 28-25 (vb-selejtező), Norvégia 26-23, Németország 27-25. Ha egyénileg képzettebbek, jobbak is talán az ellenfelek játékosai, csapatszinten már nem érvényesült a fölényük.
A hetedik helyért a lengyeleket is hasonló védekezéssel, a végsőkig való küzdéssel lehet megfogni. Az ellenfél kapitánya Bogdan Wenta, aki Mocsai tanítványa volt, a magyar kapitány mérlege meglehetősen jó vele szemben.
„Az előjelek valóban kedvezőek, de nem szabad elfelejteni, hogy a legutóbbi két világbajnokságon egyaránt érmet szerzett a csapat. Az Újévi Kupán döntetlent játszottunk a lengyelekkel (31-31), de igazi valós téthelyzetben más meccs várható. Jól összerakott csapat, nagy lövőkkel, bár kétségtelen, hogy a nyitott védekezést nem művelik annyira magas szinten, mint a spanyolok, a faluk azonban magas és masszív. A szakmai stáb feladata lesz – Juhász István kollégám mellett megemlíteném Remport Csaba fáradhatatlan videós segítségét –, hogy a taktikát kibontva megtaláljuk a gyenge pontokat, és jól felkészülve, a harci szellemet megőrizve, az ellenfél erejét kompenzálva meglepetést okozzunk” – összegzett.