Legyőztük a jobbakat, ezért vagyunk itt

A magyar férfi kézilabda-válogatott a szerdai újabb háromórás utazás után csütörtökön délben már edzett, délután már elemezte a lengyelek játékát, Mocsai Lajos kapitány szerint a csapat szerényen teszi a dolgát.

Lengyelország az elmúlt két világbajnokságon érmes volt – 2007-ben második, 2009-ben harmadik -, a tavalyi Európa-bajnokságon negyedik. Mintha kifutóban lenne a legjobb generáció, de ettől még nagyon erős csapat, amely csalódottabb a magyarnál, mert éremre számított.

Ilyés: Akárki áll a helyemre, meghal a pályán

„Isten bizony csak a csoportra gondoltam, és persze a továbbjutásra, előre tervezni, esélyeket latolgatni egyáltalán nem mertem, még akkor sem, amikor már a franciák jöttek a középdöntőben” – mondta a magyar csapatból a legtöbbet pályán lévő Ilyés Ferenc.

A statisztikáit nem követte, nem tudta, hogy ő volt a legtöbbet a pályán. „319 perc? Egész biztató. Érzem, hogyne érezném a lábaimban, de ettől fel fogom szívni magam a kilencedik meccsre, és egész biztos, hogy mindenki így tesz. Nemcsak fizikailag, idegileg is fárasztó a sorozat, mert lassan egy hónapja vagyunk együtt, összezárva, és bár kedveljük, szeretjük egymást, küzdünk is egymásért, mégsem a családunkkal vagyunk. Mindegy, ezt a két napot már kibírjuk, és nyilván sokat segít, hogy a célunk közelében vagyunk. Illetve egy célt már elértünk, negyedikek lettünk a középdöntőben. Igaz, kissé le volt törve a társaság, hogy a spanyolok elleni pontszerzés nem jött össze, mert akkor most arról beszélnék, hogy az ötödik helyet hogyan tudjuk elérni.”

A 29 éves Ilyés úgy véli, ezúttal nem volt kimagasló meccse, ezért a két évvel ezelőtti vb-t saját szempontjából jobbnak tartja. Ám mivel a svédországi olimpiai kvalifikációról dönt, ezt a hetedik vagy nyolcadik helyet értékesebbnek ítéli, mint a 2009-es hatodikat.

Az erdélyi átlövő akkor is tagja volt a csapatnak, amikor mindig egy kicsi hiányzott, hogy az olimpiai helyezés meglegyen.

Miért sikerült most? „Összetartásban vagyunk jobbak. Szerencse is kellett persze, különösen a norvégok nem várt győzelme a németek ellen, de nagyon jó érzés úgy a pályán lenni, ha fáradunk, már intünk is ki a cserénknek, jöjjön, mert szükség lesz rá. Néha már a mester nem is szól, érezzük magunk is. És pontosan tudom, akárki is áll a helyemre, biztos, hogy meghal a pályán. Ez nyugalmat ad, megsokszorozza az erőnket.”

Perez: Csúszni-mászni fogunk a lengyelek ellen

„Jól érzem magam, mert a németek ellen nyertünk, a spanyolok ellen viszont többet szerettem volna magamtól. Kicsit fáradt vagyok, pedig azért jöttem, hogy a fáradt csapatnak energiát, új erőt adjak” – mondja Carlos Perez. „Természetesen nagyon örülök, hogy segítettem a csapatnak, bár kicsit furcsa volt az első percekben a németek ellen, mert december közepén játszottam utoljára meccset, és nem voltam játékban. Az edzés pedig nem adta vissza a téthelyzetet. Hiába erősítettem lelkesen, a meccs hiányzott.”

Perez szinte genetikai csoda, hiszen 39 évesen még mindig hatalmasat ugrik, a súlypontja alig rosszabb, mint fénykorában, a lövőerejéről pedig sokat elárult, hogy egy alsó lövés után, amikor a kapufát találta el, a kispadig vágódott ki a labda. „Nem tudom, mi a titok, hogy vagyok összerakva. Az biztos, sokat teszek az erőnlétemért, a többire nem tudom a választ.”

Megtiszteltetésnek tartja, hogy még ilyen idősen is számítanak rá a válogatottnál, bár nem gondolt arra, hogy még az életben szerepel világbajnokságon. 2003-ban volt először, akkor mindjárt gólkirály is lett hetven találattal, a svédeknek 11, a szerbeknek 13 gólt lőtt (az a két meccs kellett igazán a 2004-es olimpiához, ahol negyedik lett Magyarország).

„Mocsai Lajos megkért a vb előtt, én pedig nem mondhattam nemet. Büszkeséggel tölt el, hogy ilyen játékosnak tart, és még büszkébb leszek, ha Magyarország ott lenne az olimpián. Az nekem is sokat jelentene. De már nem velem lesz ott, az olimpiát már nem vállalom, akkor már tényleg jöjjenek azok a fiatalok, akik jobban bírják, mint én.” A kubai születésű klasszis megígérte, csúszni-mászni fog a lengyelek ellen, mert egy győzelemmel kellene búcsúzni, az lenne az igazi.

Iváncsik: Hátrányban sem éreztem, hogy baj lehet

A veszprémi szélső, Iváncsik Gergő hatodik világbajnokságán szerepel, de ez az első, amelyiken – Gál Gyula sérülése és hazajövetele után – csapatkapitány. „Nem kis bizalom ez, amit kaptam, váratlanul is ért, mert nem gondolom, hogy én lennék a legalkalmasabb kapitánynak. Volt már nálam kisebb tornákon a karszalag, de ez most más helyzet.”

Iváncsik kifejtette, nem szeretnének számolgatni, szeretnének megnyugodni a pénteki meccs után, tehát oda akarnak érni a hetedik, olimpiai selejtezős helyre (a nyolcadik is esélyt kaphat, de majd csak a jövő évi Eb után derül ki, az a pozíció kvalifikációs helyezés-e).

„Szégyenkezésre már így sincs semmi okunk, nyugodt a lelkiismeretünk, de mégiscsak úgy kellene hazamenni, hogy a hetedik hely a miénk, és izguljanak a lengyelek a jövő évi Eb miatt.”

Olyan meccsre számít egyébként, mint a norvégok vagy a németek ellen, nagyon kemény és határozott védekezés után pontos indításokkal megzavarhatják a riválist. „Nagy esély van előttünk, ezért mindenki az utolsó erejét kiadja magából, felszabadulhat az összes eddig lappangó feszültség is. A csapaton belül ilyen nincs, csak az a fajta feszültség, amely a torna alatt felgyülemlett bennünk.”

Mi volt az a plusz, ami az előző kvalifikációs szakaszban hiányzott? „Mindenki átérezte, mekkora a tét, és helyén volt a szívünk a legfontosabb pillanatokban. Így ha egyénileg jobb játékosok is vannak a németeknél, lengyeleknél, ez a különbség eltűnt, illetve eltűnhet. Ha a németekkel játszunk, ötből négyszer vagy háromszor ők nyernek. A norvégokról ugyanez elmondható, vagyis jobbak, mint mi. De ezen a tornán azok a meccsek jöttek a sorban, amikor mi nyertünk. Mert csak mi nyerhettünk. Amikor hátrányban voltunk, akkor sem éreztem, hogy baj lehet, mert olyan odaadással, és eltökéltséggel játszottunk, hogy a rosszra nem is gondolhattam. Fordítottunk is kétszer, és a végjátékot is jól bírtuk, és a szerencse sem elhanyagolható”.