Ezeket a szavakat Kim Rasmussen, a magyar csapat kapitánya mondta az utóbbi 25 éve legrutintalanabb magyar csapatáról:
“A magyarországi munka elsősorban azt tanította meg nekem, hogy soha ne arra fókuszáljak, ami hiányzik, hanem arra, ami van. Így vagyok a mostani helyzettel is, és bár nyilvánvalóan frusztrál, hogy megint nem tudom az általam legerősebbnek vélt keretet csatába küldeni az Eb-n, jottányit sem engedünk a céljainkból, és biztos vagyok benne, hogy ezzel a lányok is így vannak.” - mondta a MOL-csapatnak a kapitány.
Először vezetnek a hollandok hárommal, időt is kérünk gyorsan.
És kapunk egy hetest is.
Potyognak a gólok egymás után.
Az egyenlítés elodázva.
De gól. A blokkról pattant be
Nem volt jó, Groot pedig beindult.
De mi támadhatunk ismét
Sajnos már a kilencedik nálunk a meccsen.
Ez is a szélről jött.
Láb között akarta ellőni, de nem sikerült.
Szélről lövünk újra gólt, tiszta helyzetből ráadásul.
A hollandok kezdték ezt a játékrészt.
Ez a félidő vége. Az utolsó pillanatban még egy kínai figuránk ment kapufára.
Húsz másodperccel a vége előtt.
Kereken 30 másodperc van hátra a játékrészből.
Lejárt az előnyünk, ez most nem sikerült.
Kiss Éva is véd egy nagyot. A legjobbkor.
Kapufa is volt közte. Kár érte.
Rövid szünet az első félidő hajrája előtt. Eddig rendben van minden. A megilletődöttség után remekül játszottunk. Fontos elem, Nycke Groot még egyetlen gólt sem dobott, 3 lövésből.
Ezúttal az átemelést húzta le ügyesen.
Ez fantasztikus csuklómozdulat volt.