Ami jó hír, hogy nagy elszántsággal tértünk vissza a szünet után, és ez főleg támadásban látszik. Először lett három a különbség - a javunkra.
Remek védekezésből jött a magyar gól. Szita aztán megint labdát szerzett, de másodikra nincs még egy gyors gól.
Majd egyből belemenés magyar oldalon, némi zavar most.
Azt pedig Mikler védte Gyibirov lövéséből, nem dőlt be a lövőcseleknek, lábbal hárított.
Koszorotov nem vissza-, hanem beállt, azonnal bevágott egy gólt, Mikler és a kapufa között centizte ki.
37:18-nál kérik az időt.
Balogh jött a kispadról, be is vágta, öt gólnál jár már.
Ami jó hír, hogy nagy elszántsággal tértünk vissza a szünet után, és ez főleg támadásban látszik. Először lett három a különbség - a javunkra.
Bóka lépett meg nagy lendülettel, a pontos passz után pedig először vezet három góllal a magyar csapat.
Előbb eladta, majd visszakapta a labdát a magyar csapat, Balogh zavartalanul törhetett így kapura.
Kalaras talált be megint.
Győri pöccintette tovább hozzá középre úgy, hogy a levegőben kivárt egy ütemet a passzal.
Nálunk továbbra is Mikler véd, indul a második félidő.
Egy góllal, 14-13-ra vezet a magyar válogatott - elsősorban a kiváló kapusteljesítményének köszönhetően. Mikler több fontos védést is bemutatott, és nagy szerepe volt abban, hogy az oroszok nem tudtak elmenni. A meccs elején vezettünk, pedig támadásban egy kevésbé összeszokott, fiatal sorral álltunk ki. A félidő második felében viszont az oroszok elkezdtek lerohanni minket, kát góllal is vezettek, ám a jó cseréinknek, elsősorban Ligetvári bombagóljainak köszönhetően visszavettük a vezetést. Az első félidő tanulsága: az oroszok abszolút nem legyőzhetetlenek ma, és egy picit pörgősebb támadással hozhatjuk ezt a meccset.
A félidő vége felé szállt be a meccsbe a magyar átlövő, és két bombagólla mutatkozott be.
Másodikra viszont Ligetvári blokkolt, így gól nélkül tartották az oroszokat most. Sőt, a túloldalon is Ligetvári volt megint a főszereplő, távoli nagy bombával növelte kettőre az előnyt.
Most megint felpörgött a meccs. Ligetvári bejött, egyből gólt dobott.
Egymásra vártak a védők Zsitnyikovval szemben.
Összekapta magát most a magyar csapat, 9-11-ről 12-11.
Minidicséret a magyar csapatnak: 11-9 után nem hagyták távolabb menni az oroszokat, és kiegyenlítettek a magyarok. Fontos ez a hozzállás, mert valószínűleg ez egy kevés gólos meccs lesz, ahol nem fér bele, hogy az ellenfél nagyon elhúzzon.
Megint remek bejátszás után volt eredményes a beálló.
Első gólját lőtte nemzetközi tornán a válogatottban.
Közben kapust cseréltek az oroszok, Zabolotyin két jó védéssel kezdett.
22:10-nél, passzívnál állítják meg a játékot.
Ha valaki egy évvel ezelőtt azt mondja, hogy a Győri-Szita-Máthé hármas kezd támadásban az Eb-n, valószínűleg nagy kerek szemekkel találkozik. Ez a hármas még nem nagyon játszott együtt, így nem is meglepőek a rossz passzok, labdaeladások.
De hiba a túloldalon is, fölé ment Skurinszkij próbálkozása. Sajnos Szita sem elég pontos, most egy kicsit megtorpannak a csapatok.
Most szinte minden támadás góllal ér véget.