Székely Márton állt be, rögtön védéssel is indított. Miklernek 10 lövésből egy védése volt.
Székely Márton állt be, rögtön védéssel is indított. Miklernek 10 lövésből egy védése volt.
Elég keményen védekezik a magyar csapat. Bánhidit ki is állítják emiatt.
Egy lövőcsellel csinált magának helyet, aztán bevágta a kapuba.
11 perc alatt hét gólt kaptunk, ráadásul elég könnyen kerülnek helyzetbe a szlovénok. Lábbal simán megverik a védőinket, Mikler pedig egyelőre nem érzi a lövéseket.
Egy gyors akció végén a szélső talált kapuba. Szita nem tudott jól zárni.
Megint irdatlan nagy átlövésgólt kapott a magyar csapat. Nem tudják levédekezni a magasra ugró Mackovseket.
Balogh Zsolt lazán ellőtte Ferlin kapus mellett.
Először vezet Szlovénia. Dolenec elleni szabálytalanság miatt kaptak hetest.
de Balogh elrontja a lövést, pedig elég sok helye volt lőni.
Áthúzta magát a szlovén irányító a magyar védőkön.
Olajozottan megy az emberelőny kihasználása, két ember közé betörve bombázott a magyar játékos.
Nemcsak a két lőtt gól dicséretes, hanem az is, ahogy a lövőknek segít a helyzet kialakításában.
Mackovsek lövi ki a felső sarkot ugrásból, nem tudták levédekezni az átlövőt.
Két kapufás lövéssel kerülnek újra előnybe a magyarok.
Bánhidivel rángatták meg egymást, szerencsére a szlovént látták szabálytalannak.
Védett a szlovén kapus is, utána tiszta helyzetből lőhetett Blagotinsek.
Szinte flegmán tette oda neki Balog a lövés előtt.
De sikerült kivédekezni a szlovén támadást utána.
Oké, nem annyira váratlan, hogy Balogh Zsolt kezd jobbátlövőként, mert jó formában van. Mégis, az eddigi meccseken általában a félidő második felében lépett pályára, és Máthéval kezdett Gyulás István kapitány.
Dolenec lövését fogta a magyar kapus.
Győri lövi ki a sarkot. Remek bomba volt.
Talpról bombázott 110 km/h-val a szlovén játékos.
Jó bejátszás után, beállós gólt lőtt Bánhidi.
A magyaroké az első támadás. Balog Zsolt is a pályán.
A magyarok csoportjában az eddig nullapontos Izland 28-25-re győzött. Az eddig csoportharmadik portugálok így nem tudtak újabb pontot szerezni az eddigi kettőhöz.
A magyar csapat jelenleg a negyedik a középdöntős csoportban, az elődöntőhöz az első két hely valamelyikét kéne megszerezni. Ehhez minden valószínűség szerint szükség lenne a szlovénok és a portugálok legyőzésére is, mert a csoportelső norvégoktól már kikaptunk.
„Nagyon fontos meccs vár ránk Szlovénia ellen. Az ismeretség kölcsönös, és lehet mindkét csapat számára előny és hátrány is. Továbbra is önmagunkra, a saját játékunkra kell figyelnünk, ha azt továbbra is stabilizálni tudjuk, pariban lehetünk velük" – mondta a csapatmenedzser, Nagy László.
Szerinte a játék minden elemében nagyon jó teljesítményt nyújtanak a jó játékosokból álló szlovénok, akik gyorsak és határozottak. Nagy szerint középen Dean Bombac nagyon jól mozgatja a csapatot és irányítja a támadásokat, védekezésben pedig nagyon masszív hatos faluk van, kimondottan jó kapusteljesítménnyel.
Szlovénia keretéből hatan a magyar bajnokságban játszanak: a jobbszélső Mario Sostaric, az irányító Dean Bombac és a balátlövő Nik Henigman a Szegedet, a beálló Blaz Blagotinsek, a jobbszélső Gasper Marguc és a balátlövő Borut Mackovsek pedig a Veszprémet erősíti, ráadásul utóbbi nyáron Szegedre igazol.
A magyar kézilabda-válogatott az Eb-n eddig 100 százalékos Szlovéniával játszik a középdöntőben. A szlovénokat az a Ljubomir Vranjes vezeti, aki korábban a Veszprém és válogatott edzője is volt. A svéd szakember nem túl jó szájízzel hagyta itt az országot, de azt nyilatkozta, hogy nincs rossz érzés benne a magyarok elleni meccs miatt.
Szlovénia a II.-es középdöntős csoportban jelenleg a második, négypontos, ahogy az első norvégok is, csak rosszabb gólkülönbséggel szorult a második helyre. A szlovénok a svédeket 21-19-re, Izlandot 30-27-re verték.