Sok hiba kiélezett helyzetben, és nem csak a játékosoktól

Nagyobb volt a füstje, mint a lángja

Nagy várakozások előzték meg a részben hazai rendezésű férfi kézilabda-Európa-bajnokságot, ami nem csoda, ha megnézzük a magyar válogatott eredményeit az elmúlt két évben. Két éve az Európa-bajnokságon kilencedik, tavaly a világbajnokságon az ötödik helyen végzett az együttes. Utóbbi nem csak annak fényében kiemelkedő, hogy a 2015 és 2019 közötti években érezhető megtorpanás volt a magyar válogatott teljesítményében, hiszen a csapat története harmadik legjobb világbajnoki eredményét érte el Egyiptomban.

A csoport ugyanakkor már előzetesen is rendkívül nehéznek és kiegyenlítettnek tűnt, annak ellenére hogy sokan csak legyintettek rá, hogy egyetlen közvetlen világelithez tartozó csapat sincs benne. Nemegyszer lehetett olyat olvasni vagy hallani, ahol a hollandok elleni magabiztos nyitó győzelem valószínűségéről volt szó vagy arról, hogy tulajdonképpen a magyar válogatott mellett kiadó egy hely a középdöntőbe.

A nyitómérkőzésen a hangulat fergeteges volt az új, 20 022 férőhelyes MVM Dome-ban. Minden adott volt ahhoz, hogy a magyar válogatott győzelemmel avassa föl az arénát, és jól indítsa az Európa-bajnokságot. Ezt viszont a hollandok másképp gondolták.

Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, negyedóra elteltével a hollandok a Bundesliga-listavezető magdeburgi jobbátlövő, Kay Smits, valamint a PSG klasszisa, Luc Steins vezérletével már 9–4-re vezettek annak ellenére, hogy a magyar stáb a 12. percben kikérte első idejét. Az előző évekhez hasonlóan a magyar válogatott megpróbálta belül felőrölni az ellenfelet, azonban a hollandok rendkívül pattogós védekezése elbizonytalanította a lövőinket. Szita Zoltánnak kapura lövése sem volt, Máthé Dominik pedig ugyan szerzett öt gólt, de mindezt 11 lövésből.

A második félidőben ugyan még sikerült fölzárkózni Lékai Máté és Bodó Richárd vezérletével, az 57. percben már 28–28 volt az állás, azonban az utolsó három gólt a hollandok szerezték, így a magyar csapat elveszítette első mérkőzését a tornán. Ugyan a végjátékban a játékvezetőknek volt egy megkérdőjelezhető ítélete, de

Portugália ellen hoztuk a kötelezőt, Izland ellen újra előjöttek a hibák

Három nappal később érkezett a sok sebből vérző Portugália, amely már nem ugyanaz a csapat volt, mint két évvel ezelőtt, amikor hatodikok lettek a kontinenstornán. A mérkőzést ezúttal is gyengén kezdtük, azonban a hollandokkal ellentétben a luzitánokat nem engedtük el, és csak bosszankodtunk, hogy a félidőben egygólos hátrányban vagyunk.

A második félidőben aztán elkezdett fáradni az ellenfél, sikerült meglépni három góllal, Lékai Máténak és Máthé Dominiknek nagyon ment a játék, és Szita Zoltán is felvállalta az átlövéseket. A kritikus szituációkban azonban ismét folyamatosan belehibáztunk, a portugálok pedig kiegyenlítettek. Az utolsó támadást viszont a stáb szerepét ideiglenesen átvevő Lékai nagyon jól megtervezte, és Máthé átlövésének köszönhetően 31–30-ra mi győztünk, így a saját kezünkbe került a sorsunk.

Tudtuk, hogy Izland ellen legalább két góllal kell nyerni a biztos továbbjutáshoz. Bánhidi Bencét nagy nehezen sikerült összedrótozni, a világklasszis beálló pedig egyértelműen a csapat vezére volt támadásban. A mérkőzés elejétől a végéig nagyon izgalmas és szoros összecsapást láthattunk, Székely Márton pedig ismét nagyon jól teljesített a kapuban, és a második félidőben több olyan helyzet is adódott neki köszönhetően, ami fordulópont lehetett volna. A magyar válogatott azonban itt is belehibázott, a stáb részéről sem érkezett segítség időkérés formájában, a végén 31–30-ra Izland nyert, ami azt jelenti, hogy Magyarország búcsúzott a hazai rendezésű Európa-bajnokságtól.

Alulteljesített a csapat, vagy ez a realitás?

A kétségtelenül kudarcos eredmény elemzését kezdjük azokkal a tényekkel, amelyek már a torna előtt is ismertek voltak. A magyar válogatott ugyan az elmúlt két év világversenyein egy ötödik és egy kilencedik helyet szerzett, azonban ezek közül előbbi szinte teljesen biztos, hogy nem tükrözi a realitást. A 2015-ös világbajnokságra ki sem jutott a válogatott, a 2016-os Európa-bajnokságon tizenkettedik, a 2018-ason tizennegyedik, a 2020-ason kilencedik lett.

A világbajnokságok tekintetében 2017-ben hetedik, 2019-ben tizedik, 2021-ben ötödik helyen végzett a válogatott.

A kettő közül a magyar válogatott valós helyéhez a világban pedig egyértelműen utóbbi áll közelebb. Az Európa-bajnokságon sokkal kiegyenlítettebbek az erőviszonyok, ráadásul a két csoportkörös lebonyolítás is sokkal nehezebbé teszi a jó eredmény elérését.

A világbajnokságon 2017-ben ehhez képest a magyar válogatott negyedik helyen épphogy továbbjutott a csoportjából, hogy aztán a nyolcaddöntőben egy felejthetetlen mérkőzésen 27–25-re legyőzze Dániát. Ez azt jelenti, hogy hét mérkőzéséből a magyar válogatott mindössze hármat nyert meg, és ez elég volt a hetedik helyhez. A 2019-es tizedik hely egy elég szerencsés sorsolásnak volt köszönhető, európai csapatot azonban nem sikerült ekkor megverni, míg 2021-ben az elég tartalékos német válogatotton keresztül vezetett az út a nyolc közé.

Azonban még az elmúlt évek tendenciáihoz képest is lefelé lóg ki a mostani tizenötödik hely. A másik tény, ami szintén nem elhanyagolható, az az, hogy az egyes válogatottak játékosai milyen klubcsapatokban játszanak. A magyar játékoskeret nagyot fejlődött abban a tekintetben, hogy egyre többen döntenek úgy, inkább külföldre mennek, erősebb bajnokságba, ha nem tudnak itthon nemzetközi kupában szereplő kluboknál megragadni.

Akik pályára léptek az Európa-bajnokságon, azok közül négyen a Szegedben, hárman a Veszprémben játszanak, három játékost ad a Balatonfüred, egyet a Tatabánya, emellett négy légiós is bekerült a keretbe.

Ha ezeket a tényeket nézzük, akkor az izlandi válogatott egyértelműen kilógott a csoportból fölfelé – és ezt igazolta is százszázalékos teljesítményével –, a portugálok a jelenlegi keretükkel talán egy kicsit lefelé, a holland és a magyar válogatott pedig – bármilyen furcsa is kijelenteni – nagyjából egy kategóriába tartozik. 

Sokszor előkerült a torna során a mentális nyomás, amely a magyar játékosokra nehezedett. Ebben valószínűleg van valami, és a kereteket elnézve nem csoda, hogy a magyar válogatott, annak is elsősorban a kiegészítő emberei rosszabbul viselték a húszezer szurkoló jelenlétét, mint az ellenfelek. A magyar bajnokságban alig több mint hatszáz fő az átlagos mérkőzésenkénti nézőszám, nagyjából hasonlóak a tendenciák a norvég, a lengyel és az észak-macedón bajnokságban is, ahol légiósaink játszanak.

Ehhez képest a francia vagy német bajnokságban ez a szám a magyarnak többszöröse, a német Bundesligában átlagosan körülbelül háromezren kíváncsiak egy mérkőzésre, de a Kielnél ez a szám még a pandémia után is majdnem meghaladja a tízezret. Ebből a szempontból szintén érdekes megállapítást tehetünk, hiszen hiába a hazai pálya előnye, a nagy közönség előtti játékhoz mind a holland, mind az izlandi csapat játékosai jobban hozzá vannak szokva, mint a mieink, közülük is elsősorban a nem Veszprémben vagy Szegeden játszó kiegészítőembereink.

Azonban a játékosok mellett ezúttal a stáb sem tudott felnőni a feladathoz. Az izlandiak és a hollandok ellen – amikor különösen kritikus volt a helyzet – mindössze egyszer-egyszer kértek időt, emellett teljesen az ellentétét csinálták annak, amitől a magyar válogatott sikereket ért el az elmúlt két évben.

Az már korábban is világos volt, hogy a szélsőjátékot teljesen hanyagolja a nemzeti csapat. Ezt azonban azzal sikerült kompenzálni, hogy kihasználtuk, hogy Bánhidi személyében van egy világklasszis beállónk, aki nagy területeket tudott teremteni a lövőinknek, valamint sok labdát kapott. A taktika ezúttal is erre épült, azonban ez a játék azért működött az elmúlt években, mert folyamatosan tűzben voltak tartva a kiegészítőemberek, és jobban forgatta a csapatot a stáb.

A mai kézilabdában már nem lehet fizikálisan bírni, hogy a belső embereink folyamatosan 45 percet játszanak, ráadásul szélsőjáték nélkül. Ha megnézzük a magyar csapat játékosainak átlagos játékperceit, arra jutunk, hogy sokkal egyenlőtlenebbül volt elosztva.

Érdekesség ugyanakkor, hogy mind a holland, mind az izlandi csapat belső kulcsemberei többet voltak a pályán, mint a mieink. Miért bírták jobban? Először is valószínűleg jobb a kondicionális állapotuk, emellett sokkal több könnyű gólt tudtak szerezni szélről, lerohanásból, mint mi, emellett a magasan védekező magyar fal mögött rendszeresen megtalálták a beállókat. Az elmúlt világversenyeken rendszeresen lehetett dicsérni a magyar kettes védőket, most azonban ez volt a védekezés leggyengébb pontja, főleg a jobb oldalon.

Az EHF ezúttal egy új statisztikát is bevezetett: azt lehet ezekből látni, hogy az egyes felállásokban hány gólt szerzett vagy kapott az adott csapat. A támadás-védekezés cserék miatt ugyan kicsit ellentmondásos ez a statisztika, ugyanakkor mégis érdekes adatokat lehet kinyerni belőle. Ha megnézzük a három mérkőzésünket, mindegyik alkalommal

Az első mérkőzésen ez alapján – bár nem forgatta annyira a magyar csapatot a stáb – mégsem tudta megtalálni az ideális felállást, hiszen a legjobb sorunk is csak +3-at produkált, mellettük több +2-es is van. Ehhez képest a hollandoknál jellemzően +1-es mutatókat találunk, viszont a Ravensbergen, Ten Velde, Baijens, Steins, Smits, Schagen, Benghanem sor +5-öt produkált. A második mérkőzésen a portugáloknál nem volt +2-es mutatónál jobbat teljesítő sor, míg nálunk a Székely, Bóka, Szita, Lékai, Máthé, Rodríguez, Topic sor +6-ot hozott össze.

Az utolsó, Izland elleni mérkőzésen a mieink megint nem tudtak +3 fölé kerülni egyszer sem, míg az izlandiak a Gústavsson, Elisson, Kristjánsson, Pálmarrson, Magnússon, Gudjónsson, Gislason sorral +9-et produkáltak. Ha ezeket nézzük, a siker szempontjából fontos a rotáció, de az is, hogy legyen az adott csapatnak egy olyan sora, amely kiemelkedő, és meccseket tud eldönteni. Nálunk ezúttal sem a rotáció nem volt meg, sem az ideális formáció. Ez pedig legalább annyira a stáb hibája, mint a játékosoké.

A kézilabda-Európa-bajnokság a magyar válogatott nélkül ugyan, de folytatódik, az Indexen pedig beszámolunk a legfontosabb történésekről. A tornáról szóló híreinket itt találja.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)